Állattenyésztés

NAKlap: Fontos lehetőséget kapott a magyar juhtenyésztés

NAKlap

Az agrárkamara szervezésében a kamarai résztvevők mellett a Magyar Juhszövetség, a Magyar Állattenyésztők Szövetsége, valamint a Juh Terméktanács által delegált szakemberek is részt vehettek a Sheep-Net rendezvényén. Az esemény után a magyarokat is teljes jogú tagnak kérték fel.

Tavaly novemberben a temesvári Banat’s University of Agricultural Sciences and Veterinary Medicine adott otthont a Sheep-Net nemzetközi projekt szakmai tanácskozásának. A 2016-tól 2019- ig megvalósuló SheepNet projektben eredetileg hét különböző, juhtenyésztésben élenjáró európai ország vesz részt; Románia, Franciaország, Törökország, Olaszország, Egyesült Királyság, Írország és Spanyolország. A projekt célja egy gyakorlatias és tartós tudásközvetítő hálózat építése a juhászatok termelékenységének javítása érdekében.

A hálózat elsősorban a hatékony reprodukció, eredményes vemhesülés, illetve a bárányelhullás minimalizálásának problémakörére összpontosít, mivel ez a három tényező kulcsfontosságú a nyereséges és fenntartható juhtenyésztés szempontjából. A projekt kezdetén, 2016-ban a juhtartó gazdák általános problémáit szedték össze, majd ezek közül kiválogatták azokat, amelyek a leghangsúlyosabbak a projektben részt vevő országokban. Az első, problémafeltáró találkozó után a felvetett kérdésekre az egyes országok megoldási javaslatokat kerestek, helyes szakmai gyakorlatokat gyűjtöttek saját országukban. A második (mostani) találkozó alkalmával ezek közül ismertették a leghatékonyabbaknak ítélteket. A találkozó végén a részt vevő delegációk eldönthették, hogy a hallott megoldási javaslatok közül melyek kivitelezhetőek, illetve hasznosak.

A szakmai programnak román juhászatok, illetve egy tejüzem látogatása is része volt. Az első gazdaságban 2051 juhot tartottak, ebből 1803 anya. Fő termék a hús. Az állomány egy része, 620 állat fajtatiszta erdélyi merinó, a másik része német feketefejű és turcana keresztezett állomány. Az évenkénti ellések száma 2, októberben és áprilisban, a flushing ellés előtti 2-3 hetes ásványianyag-kiegészítésből áll. A juhok telente kb. 90 napot töltenek akolban, ezen időszak alatt a takarmány lucernaszénából, szilázsból, kukoricából, árpából és ásványi kiegészítésből áll. A bárányok kiegészítő takarmányként 15-17 százalék nyersfehérje-tartalmú pelletált takarmányt kapnak. A gazdaság vemhesülési százaléka 90-92, a bárányelhullás pedig 5 százalék. A keresztezett állomány rendkívül heterogén, a növendék állatok nincsenek korcsoportonként elválasztva, így szinte lehetetlen megfelelő minőségű, homogén állomány küldése a vágóhídra.

A második gazdaság 2613 juhból álló turcana törzstenyészet, az anyaállatok száma 1500. Fő termék a hús és a tej. A tejet helyben dolgozzák fel saját kisüzemükben, telemeiát (asztali fehér sajtot) készítenek belőle. Fejési szezonban 7–8 fő idénymunkást foglalkoztatnak, mivel ilyenkor 700-800 anyát fejnek kézzel, naponta kétszer. A téli időszakban a juhok 60-90 napot töltenek akolban, időjárástól függően. A téli takarmányozás az egybárányos anyák számára búzaszalma + kukorica, az ikerbárányos anyák számára lucernaszéna. A bárányok 15 százalékos nyersfehérje-tartalmú pelletált kiegészítő takarmányt kapnak 30 napig. A telepen nem alkalmaznak flushingot. A gazdaság vemhesülési százaléka 92-93, a bárányelhullás pedig 7-8 százalék.

A nagy állatlétszámmal rendelkező gazdaság családi vállalkozás, ahol az apa és a fiai foglalkoznak az állatokkal, az anya pedig a saját sajtüzemet viszi, életvitelszerűen a tanyán élnek. A családfő saját vágóhíd építését is tervezi a jövőben, további EU-s támogatás igénybevételével. A tejfeldolgozót 2011-ben EU-s támogatásból hozták létre, azóta működik magántulajdonban. A tejfeldolgozó kapacitása napi 70 ezer liter, 80 juhászatból szállítanak be, a juhtej beszerzési ára 0,60–0,65 EUR/l. Fő termékek: telemea (sós fehér asztali sajt), burduf (érlelt sárga sajt). Az állandó foglalkoztatottak száma 17, szezonálisan még plusz 8 fő. Az üzemben juh-, kecske-, tehén- és bivalytejet dolgoznak fel, 15 különböző tejterméket állítanak elő és 3 áruház számára szállítanak. Termékeiket Szlovákiába, Spanyolországba és Olaszországba is exportálják, jellemzően a nagyobb létszámú román lakossággal rendelkező régiókba.

A kiutazás eredeti célja a SheepNet szakmai projektjének, illetve résztvevőinek megismerése, kapcsolatépítés, későbbi lehetséges együttműködési pontok keresése volt. A kapcsolatépítés sikeresnek mondható, mivel a magyar küldöttséget rögtön bevonták a munkába és meginvitálták a következő projekttalálkozóra is. Hazaérkezésünk után pedig felkérést kaptunk, hogy teljes jogú tagként csatlakozzunk a projekthez.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Karácsonyi süti xilittel: tudta, hogy a kutyának halálos méreg?

2024. december 17. 09:40

Karácsonykor sok kutya kerül xilitmérgezéssel állatorvoshoz. Miért veszélyes, és mit tegyünk, ha az eb beleevett a nyírfacukros süteménybe?

Miért tart valaki manapság háztáji csirkét?

2024. december 15. 16:10

A baromfitartás sok generáció óta az életformánk része. Egy kutatásból kiderült, hogy manapság a csirkék élelmiszerforrások, de társállatok is.

Most esszük meg az éves halfogyasztás közel kétharmadát – így alakul idén az ár

2024. december 14. 10:10

Magyarországon az egy főre eső halfogyasztás évi 6,5 kilogramm, de ez még jócskán elmarad a 20 kilogrammos uniós átlagtól.

Megér egy tenyésztésre szánt borjú 130 ezer eurót?

2024. december 12. 13:10

Még a nyáron rekordáron kelt el egy borjú Németországban: valaki 130 ezer eurót adott a kis jószágért. Vajon visszajön az ára?

NAK Szántóföldi Napok: újra együtt az agrárium!

2021. május 19. 07:16

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) – a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségével (MEGFOSZ) együttműködésben – idén is megrendezi a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow–Mezőfalva szabadtéri agrárszakmai kiállítást. A programról Győrffy Balázst, a kamara elnökét kérdeztük.

Több mint húszezeren voltak kíváncsiak a NAK Szántóföldi Napokra

2023. június 9. 09:10

Több mint húszezer látogatóval, sikeresen lezajlott a 2023. június 7-8-i NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-Mezőfalva.

Már kapható a hazai csemegeszőlő

2018. augusztus 17. 09:04

A csemegeszőlő-fogyasztás alapvetően augusztus végére és az őszre jellemző, de idén várhatóan előbbre tolódik a szezon.

Agrárkamara: a növényvédő szerek racionális használatára szükség van

2020. november 21. 08:39

A növényi gyógyszerek okszerű és szakszerű használata nélkül jelentős termésveszteségek lennének, a megtermelt élelmiszer mennyisége drasztikusan csökkenne, az élelmiszerek drágulnának.