Növényvédelem

Egy gomba, ami akár napok alatt leszüretelheti a termést

Agrofórum Online

Az előző felhívást augusztus elején írtam, akkor száraz kánikulát jósoltak a meteorológusok. Beigazolódott az előrejelzésük. Az eső nélküli forró augusztus nem kedvezett a gombák terjedésének. A kártevők közül néhol a melegkedvelő takácsatkák okoztak nagyobb gondot, mert már a nyár elején felszaporodtak.

A rajzási táblázat is jól mutatja, hogy a „diólegyet” és a gyümölcsmolyokat nem zavarta a kánikula. Nem kellett újabb növényvédelmi veszélyre felhívni a figyelmüket, nem kellett változtatni a 20. felhívás ajánlásain. Változott a helyzet, a szeptember esősebben indult és a met.hu előrejelzése a továbbiakban is nedvesebb napokat ígér.

Szürkepenész a szőlőfürtökön

A szőlőfürtökön a szürkepenész (botritisz) még okozhat meglepetést. A nedves, hűvösebb időjárást kedveli a gomba, az elkövetkező napokban, hetekben beindulhat a fertőzése. Ez a gomba soktápnövényű, sőt az elhalt növényi részeken is megél. Tehát, gyakorlatilag mindig jelen van a környezetünkben, csak a számára alkalmas időjárást és növényfelületet várja.

A nedves, hűvösebb időjárást kedveli a gomba

A szürkepenész berobbanását mindössze a megelőző 15-20 nap határozza meg. Éppen ezért az előrejelzése sem megoldott. Tehát csak megelőzéssel és speciális hatóanyagú gombaölőkkel védekezhetünk ellene! A szakkönyvek szerint 3%-os bordóilében is kicsírázik a gomba, tehát a réztartalmúak nem védenek ellene.

Biológiai szerek előretörése

Eljött a biológiai, azaz élő szervezeteket tartalmazó növényvédő szerek ideje. Ezek a készítmények (nk) jelölésűek (a „nincs korlátozás„ szavak kezdőbetűiből), ami azt jelenti, hogy az élelmezés-egészségügyi várakozási időkben nincs korlátozás, így akár a szüret előtti napon is kijuttathatóak.

Az egyszerű anyagok között nem találtam ajánlásokat a szürkepenészre. A kisebb fürtfertőzésnél a korai szürettel vagy a penészes fürtrészek kivágásával is megelőzhetjük a nagyobb kártételt.

Szürkepenész más bogyósokban

Jól ismerjük epren, málnán, szedren is a tünetét, a termésen kiütköző szürke penészfoltot. Ha még nem száradt rá a vesszőkre a szedertermésük, és felütötte a fejét a gomba, akkor a málnára vagy a szederre, az aláhúzott gombaölők közül választhatnak. A várakozási idők eltérhetnek a szőlőre megadott értékektől.

A szürkepenész gyengültségi parazita, azaz a legyengült növényeket könnyebben meg tudja fertőzni. Az ökokertek növényvédelme könyv szerzője ezért a növényerősítést tarja legfontosabb védekezési eljárásnak minden növénynél. Ellenálló és korai fajtát válasszanak, kerüljék a túltrágyázást, a túlöntözést, a sűrű lombozatot. Ezeket, a kémiai szerekben bízó kertészeknek is érdemes megfogadni, sőt a folytatásban is találnak hasznos ötleteket.

Növényerősítés és házi praktikák

Csalánöntözéssel, zsurlólével, komposztlével kedvezzenek a növényeiknek -folytatja Raszik Viktória. A sorközökbe ültetett fokhagymát is hatásosnak tartja. A szőlőnél konkrét receptet is találtam: „erős zsurlóteához kiegészítésként 0,5-1% vízüvegoldatot adjunk” és ezzel permetezzünk 3-4 alkalommal a szürkepenész ellen. Egyébként permetezésre a vízüveget, a káliszappant és a kálium-permanganátot is javasolja.

A sebeken keresztül könnyebben behatol a gomba a termésbe, nem kell áthatolnia a bőrszöveten. Ezért párás, hűvösebb időben a moly és darázsrágások, a jégesők a bogyórepesztő záporok után szinte biztosra vehetjük a gomba megjelenését. Figyeljünk a fürtjeinkre, mert néhány nap alatt „leszüretelheti” a szőlőt.

Monília: ne feledkezzünk meg róla!

Szüretig minden gyümölcsön fertőzhet a monília, ismerjük a tüneteit. A szüretelés alatt álló fáinknál  már csak a várakozási idők alapján választhatnak növényvédő szereket (é.v.i.)!

A képek a szerző felvételei.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A téli fagy hatásai: így pusztulhat el az őszi vetés

2026. január 12. 08:10

A téli fagy nem egyformán veszélyes: elfagyás, kifagyás és felfagyás is fenyegetheti az őszi vetéseket.

Mit rejt a hó? Kórokozók támadása télen

2026. január 11. 08:10

A hótakaró nemcsak véd, hanem veszélyt is rejthet: egyes gombák kifejezetten kedvelik a hó alatti körülményeket.

A gubacsokról, 14. rész - A gubacsok belső szerkezete - levélgubacsok: mélyedéses gubacsok

2026. január 10. 11:10

A mélyedéses gubacsok apró fonáki besüppedések, mégis sokat elárulnak a kártevőről. Képeken és metszeteken mutatjuk be őket.

Több évtized a növényvédelem szolgálatában - Dr. Szőke Lajos életútja

2026. január 9. 14:10

Gyermekkori élményekből lett életre szóló hivatás – Dr. Szőke Lajos több mint fél évszázada a gyomirtás kutatója és oktatója.

Mi támadta meg a krizantém dugványokat?

2019. január 9. 08:37

Sz. Zsigmondné kérdése: Krizantém dugványokat gyökereztettem, a dugványok elfeketedtek, és világosszürke színű sűrű bevonat nőtt rajtuk. Mi lehet az, tudom orvosolni a bajt?

Melyek a bodza leggyakoribb növényvédelmi problémái?

2018. június 18. 13:44

Z. Áron kérdése: A kertembe szeretnék pár bodzabokrot ültetni. Milyen növényvédelmi problémákra számíthatok?

Szép lenne a kukorica, de pusztítja a mezei vad

2018. július 18. 04:05

Az elmúlt hét száraz időjárása felgyorsította az őszi búza aratását, és amint végeznek vele, folytatódhat a rozs, a tavaszi árpa és a zab betakarítása. Csapadékosabb helyeken a kint levő búza kalászain megjelent a korompenész tünete.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: így zajlik most a szüret

2025. szeptember 9. 08:10

Ősz közeledtével a szüret mellett a betegségek és kártevők erősödésére is oda kell figyelni a gyümölcsösökben és szőlőkben.