Növényvédelem

Repce őszi kártevői – mikor kell beavatkozni?

Agrofórum Online

Az őszi káposztarepce gyakorlatilag szinte az egyetlen olyan szántóföldi kultúránk, amelynek növényvédelmében nem a gyomirtás, vagy a kórokozók elleni védelem feladatai és költségei dominálnak, hanem az állati károsítóké.

Ennek a növénynek rengeteg kártevője van, köztük sok olyan, amelyek minden kontroll nélküli jelenléte a kultúrában annak létét is veszélyeztetheti.

Nem csitul a károsítók támadása

Jelenleg, október hónap közepe táján a repce vetések döntő hányada már túljutott azon az időszakon, amikor a fiatalkori kártevők tömeges fellépése könnyedén elpusztíthatja akár teljes táblákon a frissen kikelt állományt.

Mivel a repcedarázs (Athalia rosae) harmadik nemzedéke már augusztus végén-szeptember elején kirajzott, a kártevő álhernyói októberre java részben már befejezték táplálkozásukat. Ezzel a károsítóval az idei év őszén már jó eséllyel nem kell számolni.

Földibolhák: a fő őszi veszélyforrás

Ezzel szemben a különféle földibolha fajok, élükön a nagy repcebolhával (Psylliodes chrysocephala) még számottevő mennyiségben lehetnek jelen a repce vetésekben. Igazán nagy kárt igazság szerint azokban az állományokban képesek még okozni, amelyek vagy a kései vetés, vagy a szárazság miatt a fejlődésben visszamaradtak.

A nagy repcebolha is jelen van a repcékben

Ilyen esetben előfordulhat, hogy a repce levelein (beleértve a szikleveleket is) napi szinten több a bogarak által elpusztított levél felület, mint amennyi egy nap alatt termelődik a növényen. Ez szép lassan a növény, majd a teljes állomány „elfogyásához”, kipusztulásához vezethet. Hiába írunk már októbert, a földibolhák jelenlétére, károsítására most is figyelnünk kell.

Egyéb ritkább, de figyelmet érdemlő kártevők

Vannak olyan ritkább és kisebb jelentőségű károsítók is, amelyek főleg a nagyobb növényekből álló, fejlettebb állományokban gyakoribbak. Tipikusan ilyen fajok pl. a káposztamoly (Plutella maculipennis), vagy a hozzá hasonlóan évente három nemzedéket kinevelő fehérlepkék hernyói (Pieris spp.).

A káposztamoly utolsó nemzedékénekhernyói is gyakori vendégek

Ezek a lombozatot fogyasztó hernyók általában nem okoznak olyan durva lomb veszteséget, hogy inszekticides állományvédelemmel kelljen beavatkozni a visszaszorításuk céljából. Ugyanakkor olyan esetben, ha létszámuk túlzottan nagy (pl. egy közeli árvakelés megszűnése miatt), valamint a repce növekedése leáll (pl. szárazság következtében), akkor szükséges lehet az állomány további károsodását rovarölő szeres kezeléssel megakadályozni.

Levéltetvek – a vírusok csendes terjesztői

Az ősz során főképp a nagy lombozattal rendelkező (ez által a növény állomány belsejében párásabb mikroklímát teremteni képes) repcékben a levelek fonákán gyakran jelennek meg népes levéltetű kolóniák. Közelebbről megvizsgálva ezeket hamar rájöhetünk, hogy ezek nem a nagy viasztermelésükről könnyedén felismerhető káposzta levéltetvek (Anuraphis brassicae), hanem a vírusok igen hatékony átviteléről hírhedt zöld őszibarack levéltetvek. Sajnos az őszi káposztarepce esetében is van mit átvinniük.

Zöld őszibarack levéltetvek repcén

A tarlórépa-sárgulás vírus és következményei

A repce egyik legveszedelmesebb vírus kórokozója a tarlórépa sárgulás vírusa, amelynek fellépését a repce növény leveleinek pirosas-lilás elszíneződése jelzi. A kórokozó meglehetősen súlyos terméscsökkenést képes okozni, így jelenléte a repce állományokban egyáltalán nem kívánatos. Mind emellett több más vírust, így pl. a retek mozaik vírust is sikeresen terjesztik ezek a levéltetvek.

Védekezés: egy menetben, okosan

Ellenük általában külön menetben nem szoktak a gazdálkodók védekezni, viszont egy regulátoros kezelés során – amelyre a nagy repcék esetében az ősz során óhatatlanul szükség van – lehetőség nyílik azzal egy menetben egy olyan inszekticides kezelésre, amely minden jelen levő kártevőt eltakarít a területről. Erre a célra egy olcsó, szintetikus piretroid hatóanyagú készítmény kiválóan alkalmas.

Lehetőleg ne várjuk meg a kezeléssel a levéltetvek extrém mértékű felszaporodását! Részben addigra már túl sok idejük nyílt a vírusok átvitelére, másrészt pedig a miattuk ott összegyűlt természetes ellenségek (katicabogarak, fátyolkák, zengőlegyek) populációit is elpusztítanánk.

A képek a szerző felvételei.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Téli károsítók: így pusztítják a termést

2025. december 6. 07:10

A szabadban maradt állományok most a legsebezhetőbbek. A pocok, a vad és a fuzárium együtt akár teljes terméskiesést is okozhat.

A gubacsokról, 13. rész - A gubacsok belső szerkezete - levélgubacsok: a zacskógubacsok

2025. december 3. 08:10

Karomszerű, bunkós, csőszerű vagy gömbölyű zacskók: a levélgubacsok alakja sokat elárul a gubacsokozó fajról.

Figyeljünk a raktározott terményeinkre, mielőtt késő!

2025. december 1. 07:10

A raktározott termény télen sincs biztonságban. A hideg ugyan lassítja a kártevőket, de a hibás ellenőrzés akár teljes tételt tehet tönkre.

Amikor a csapadék már a kórokozóknak kedvez

2025. november 25. 07:10

A kalászosok ilyenkor különösen érzékenyek: a nedves, párás mikroklímát több gomba is kihasználja, akár gyors fertőzéshullámot indítva.

Jó kétéves csúcson a szójabab árjegyzése

2020. szeptember 4. 05:58

Kína, a világ legnagyobb szójabab-importőre az élelmezésbiztonság növelése miatt vásárol jelentős mennyiségben szójababot.

Ami késik, nem múlik - Tudósítás az állami növényfajta elismerést tanúsító oklevelek átadásáról

2018. március 2. 17:00

Megkésett, de ma is aktuális beszámoló az állami növényfajta elismerést tanúsító oklevelek átadásáról.

A hőség és a szárazság a vártnál jobban megviselte a termést

2023. szeptember 7. 10:40

Az USDA előrejelzése szerint az amerikai belföldi szójabab-készletek nyolcéves mélypontra zuhannak a 2023/24-es gazdálkodási év végére.

A repce őszi kártevőközösségének sajátságai

2018. november 4. 08:30

A repcét károsító kártevők közössége rendkívül népes, de ezek közül is az ún. juvenilis, őszi vegetációs periódusban támadók a legfajgazdagabbak. A csoport legjelentősebb kártevői, kártevő csoportjai a keresztesek földibolhái, a kis káposztalégy, a nagy repcebolha és a keresztesek levéldarazsai. A polifág kártevőként a mezei pocok, míg kisebb jelentőségű fajokként a repce-gubacsormányos és a honvédbogár említhetők.