Állattenyésztés

Újra pestismentes Magyarország!

Agrárminisztérium

Fontos mérföldkőhöz érkezett a hazai állategészségügy: Magyarország visszanyerte a kiskérődzők pestisétől mentes hivatalos státuszát. A döntés a hazai állattartók és exportpiacok számára is kedvező hír, hiszen a járványügyi korlátozások feloldásával ismét zavartalanná válhat a kereskedelem a harmadik országok felé.

A siker az állategészségügyi hatóságok, a szakemberek és az állattartók összehangolt munkájának eredménye. Az eset jól mutatja, hogy a gyors beavatkozás és a fegyelmezett járványügyi gyakorlat meghozza gyümölcsét.

Sikeres védekezés Zala vármegyében

A kiskérődzők pestise idén január végén három Zala vármegyei juhtartó telepen jelent meg. A betegség megfékezése érdekében a hatóság azonnal életbe léptette a szükséges védő- és megfigyelési körzeteket. A gyors és hatékony intézkedéseknek köszönhetően a fertőzés nem terjedt tovább, és március elejére a járványügyi helyzet stabilizálódott.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) már március 3-án feloldotta az utolsó védőzónát, majd április 2-ától a korlátozás alá eső területek is mentesültek a tiltások alól. Azóta sem hazai, sem importált állományban nem igazoltak új esetet.

Nemzetközi elismerés: újra hivatalosan mentes az ország

Az Agrárminisztérium az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH, korábban OIE) előírásainak megfelelően az utolsó fertőzött telep végfertőtlenítése után hat hónappal nyújtotta be a mentesség visszaállítására vonatkozó kérelmet. A nemzetközi szervezet ezt elfogadta, így Magyarország ismét a kiskérődző-pestismentes országok közé tartozik. Ez a státusz nemcsak szakmai presztízst jelent, hanem közvetlen gazdasági előnyökkel is jár: az exportpiacok stabilitását, a kereskedelmi kapcsolatok zavartalanságát és a hazai állattartók versenyképességét is erősíti.

A megelőzés továbbra is kulcskérdés

Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta, hogy a jövőben is kiemelten fontos a megelőzés és a folyamatos állategészségügyi készenlét. Az állattartók szerepe nélkülözhetetlen a járványügyi előírások betartásában, hiszen az ő fegyelmezettségükön múlik, hogy elkerülhető legyen a betegségek újbóli megjelenése.

A szakemberek felhívják a figyelmet arra is, hogy a külföldről történő állatmozgások, valamint az állattartó telepek közötti kapcsolat különös odafigyelést igényel. Az állományok védelme érdekében elengedhetetlen a higiéniai szabályok és az állategészségügyi protokollok szigorú betartása.

A kiskérődzők pestisével, annak felismerésével, megelőzésével és a járványügyi előírásokkal kapcsolatos minden lényeges információ elérhető a Nébih honlapján.

Képek: Pixabay.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Váratlanul nagy ugrás az oroszoktól, megcsinálták, amire senki sem számított

2025. december 28. 16:10

Háború és szankciók ide vagy oda, az orosz sertéstenyésztés hatalmas ugrást hajtott végre fél évtized alatt.

Elképesztő felfedezés a szarvasmarhákról, a kutatók már dolgoznak a problémán

2025. december 25. 16:10

A kormány támogatja az üvegház hatású dinitrogén-oxid kibocsátásának csökkentését elősegítő eszközök fejlesztését.

Borzasztó dologra derült fény, a mesterséges intelligencia is tettestárs benne

2025. december 23. 16:10

A baromfitenyésztésben és tojástermelésben már most kézzelfogható előnyöket kínál a mesterséges intelligencia alkalmazása a humán dolgozókhoz képest.

Új fertőzés terjed a macskák között, kétharmaduknál elhullást okoz

2025. december 22. 16:10

A madárinfluenza vírusa rendkívül változékony, előfordul, hogy madarakon kívül más fajokat is megbetegít. Mit tehetünk a megelőzés érdekében?

A Tiszaföldváron elhullott sertések nem voltak afrikai sertéspestissel fertőzöttek

2018. szeptember 14. 10:48

Mind az európai uniós, mind pedig a hazai jogszabályok alapján az állati eredetű mellékterméket – különösen az elhullott állatok tetemét – az üzemeltető köteles elszállíttatni, illetve az ártalmatlanításról gondoskodni.

Be kell jelenteni a harminc hektár alatti halastavakat is!

2019. június 12. 14:03

Minden halastóval rendelkező állattartónak be kell jelentenie tenyészetét, illetve haltartását a Tenyészet Információs Rendszerbe (TIR).

Megszűntek a madárinfluenza miatt elrendelt területi korlátozó intézkedések

2022. július 16. 12:36

A madárinfluenza-járvány elleni sikeres védekezés eredményeként több mint egy hónapja nem mutatták ki a vizsgálatok a vírust a hazai baromfiállományban.

Klíma nélkül tilos közúton kérődzőket szállítani Bulgárián keresztül Törökországba

2022. július 2. 14:36

Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén nyáron is korlátozza a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a nem klimatizált állatszállító járműveken a hosszútávú élőállat szállítmányok indítását.