Gépinfo

Kínos nevet kapott a német önjáró silózó, gyorsan el is tűnt a színről

Agrofórum Online

Minden márka büszke a történelmi örökségére, de akadnak olyan esetek is, amikor egy név már vállalhatatlanná válik.

Massey Ferguson, Claas, Lemken, Väderstad, Kverneland – csak néhány ismert példa arra, hogy a mezőgépmárkák gyakran egy (alapító) személy vagy egy település nevét viselik. Mindez jó alkalmat teremt arra, hogy például egy családi vállalkozás esetében hangsúlyozzák, miszerint a cég a sokadik generáció irányítása alatt áll, és ezzel külön kiemeljék az ágazat iránti elköteleződésüket.

De mi van akkor, ha egy márkanév hirtelen rosszul kezd el csengeni? Mindez ritkán fordul elő természetesen, de a történelemben erre is akad példa. Az 1871-ben Günzburgban alapított német Mengele Agrartechnik éppen így járt, ugyanis a kései leszármazottak közé tartozott a második világháborúban „a halál angyalának” nevezett Josef Mengele is, akit háborús bűnei miatt még felelősségre sem tudtak vonni, Dél-Amerikában sikerült elrejtőznie 1945-öt követően.

A Mengele Agrartechnik alapítója egy bizonyos Andreas Eisenlauer volt, a vállalkozás pedig mezőgazdasági gépek javításával indult. Ezt vette át 1907-ben Karl Mengele, aki a később hírhedtté vált orvos apja volt. A cég az 1930-as években Németország legnagyobb cséplőgépgyártói közé tartozott, egymillió márka fölötti forgalommal.

A második világháborút követően is sikeresek tudtak maradni, az alkalmazottak száma elérte a 2000 főt. Olyan kapós termékekkel rukkoltak elő, mint a Doppel-Trumpf szervestrágyaszóró, amelyből fél évtized alatt 50 ezer darabot értékesítettek. A Mengele Agrartechnik 2009-ben lépett partnerségre a holland Lely gyártóval, amely 2010-ben teljesen fel is vásárolta a patinás céget. 2017-ben a Lely takarmányozás-gépesítési részlege az amerikai AGCO Csoport tulajdonába került, így ma ők számítanak a közvetlen örökösöknek.

A Mengele gépek Németországban, vagy akár Hollandiában ma is használatban vannak, amint az alábbi videó is bizonyítja. Itt például egy SF 6600-as önjáró silózó dolgozik a kukoricatáblában. A szecskázót 1989 és 1994 között gyártották, a meghajtásáról nyolchengeres, 350 LE-s Mercedes-Benz motor gondoskodott.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Volvo traktor visszatért a szántóföldekre, de egy csavar van a történetében

2026. január 13. 13:10

A jól ismert márkák mellett üdítő néha látni egy-egy újfajta gyártmányt a traktorpiacon. A Volvo neve például egészen jól cseng ebben a tekintetben.

4 percenként gyártanak le egy traktort a kínaiak, letarolják az európai piacot

2026. január 9. 16:10

Az egy évtizede az Arbos márkával zsákutcába jutott kínai Lovol ismét megpróbálkozik az európai piac meghódításával, új traktorokkal, és immár saját márkanéven.

Feltámadt poraiból a szovjet márka, az Ural új motorkerékpárral jelentkezett

2026. január 9. 13:10

Egy legenda újjászületése mindig örömteli esemény. Ezúttal a szovjet gyökerű Ural jelentkezett gépújdonsággal, de a történetében van egy kis csavar.

Lefotózták a John Deere titokban tartott traktorát, nagy dobás érkezik

2026. január 8. 16:10

Talán egy 500 LE fölötti teljesítményű John Deere kerekes traktort sikerült lencsevégre kapnia egy szemfüles lesifotósnak? Az amerikai nagyvállalat óriási dobásra készülhet.

Kaszáktól az önjáró silózókig - Országjárás Krone gépekkel

2018. június 21. 16:31

A rendezvényen a Krone teljes géppalettáját felvonultatták, a kaszáktól a rendképzőkön át a bálázókig, de lucernában látható volt a Big X 530 önjáró silózó is.

Gépészet Képgaléria Videó

Önjáró szecskázógép, fedélzeti applikáció, minőségellenőrző kamera - Díjazott CLAAS termékek

2018. április 1. 20:21

A 2017. év díjazottaiból most a hazai olvasók számára különösen érdekes CLAAS termékeket ismertetjük.

Megvan a legészakabbra dolgozó önjáró silózó

2023. november 23. 17:10

Minden relatív, még a mezőgazdaságban is: a finn gazdáknak átlagosan 180 napig tart a szezon, a rövid nyárral és a hosszan tartó hideggel megküzdve kell a szektornak helytállnia és megtérülő növénytermesztést végeznie. Ehhez képest egy „kis” aszály vagy késői fagy nálunk semmiségnek tűnhet.

Egy igazi óriás született – Bemutatták a Krone Big X 1180 önjáró silózót

2018. október 3. 06:12

A Berlin közelében megrendezett gépbemutatón hatalmas érdeklődés övezte a különleges külsővel rendelkező Krone Big X 1180 önjáró silózót.

Gépészet Képgaléria