Mikor vigyük védett, melegebb helyre a leandert, és mikor költöztethetjük vissza a szabadba? Ez a két kérdés sok hobbikertészt foglalkoztat, és egy merész kísérlet most izgalmas választ ad.
A leander egy nap- és melegkedvelő mediterrán dísznövény, amely Magyarországon is rendkívül népszerű. Nem véletlenül, hiszen mutatós, termetes, és viszonylag igénytelen, megfelelő gondozása még a kezdő kertészeknek sem jelent nagy kihívást. A tél közeledtével sokakban felmerül a kérdés, hogy mikor érdemes a növényt zártabb, melegebb helyre vinni – és ezen a téren egy merész kísérlet eredményei által most újdonságot is tudunk mondani.
Nagymamáink, dédmamáink kedvence az eredeti élőhelyén akár 3 méteresre is megnő, míg nálunk a kissé mostohább klíma miatt szerényebb külsőt ölt. A hobbikertészek érthetően nagy gondot fordítanak a teleltetésére, mert a leander csak mérsékelten fagyálló, ami azt jelenti, hogy rövidebb ideig elviseli a hideget és a fagyot, de egy 2–10 Celsius-fok közötti világos helyiségben jobban érzi magát. Hetente elég egyszer öntözni, erre sem kényes tehát. A szabadba pedig akkor célszerű visszaköltöztetni, ha a hőmérséklet már tartósan 15 Celsius-fok fölött marad.
Mi történik a leanderrel, ha egész télen kint hagyjuk? Erre a furcsa kísérletre vállalkozott egy osztrák termesztő, aki azért nem hagyta teljesen védtelenül odakint a dísznövényeit. Azt tapasztalta viszont, hogy a leandert hozzá lehet eddzeni a hideghez, azzal a módszerrel, hogy évről évre egyre hosszabb ideig hagyjuk a szabadban. Ládás növényként mínusz 5 fok alatt már nem érzi jól magát, ezért akkor menedéket kell neki keresnünk.
Mi a helyzet azokkal a példányokkal, amelyek ki vannak ültetve az udvarra? Az osztrák kertész ezeket is próbára tette, hóban, fagyban, mínusz 20 fokig zuhanó farkasordító hidegben. A mediterrán élőhelyükön is előfordulnak ilyen körülmények, ám azok gyorsan elmúlnak, Ausztriában viszont hetekig is eltarthatnak. Mihez kezd ilyenkor a növény?
A merész kísérletben Splendens Giganteum, Mont Blanc és Géant des Batailles fajták vettek részt. Néhány példányukat 2011–2012-ben ültették ki az udvarra, mégpedig déli fekvésű falhoz, egy pergola alá, inkább homokos talajba. Másokat a főépület déli falához tettek, humuszos földbe, egy példány azonban már a ház szeles sarkára került. A legmostohább sorsuk a szomszéd kerítéséhez ültetett leandereknek volt, hiszen a nyitott térben teljesen ki voltak téve az időjárás szeszélyeinek.
Ami az eredményeket illeti, a szinte védtelenül hagyott leanderek is túlvészelték a teleket, bár ha utána esős nyár következett, akkor nem hoztak túl sok virágot. Egyébként elég volt csak eltávolítani az elszáradt leveleket, és az ágak máris élettel telinek, frissnek tűntek.
Ez a videó is arról tanúskodik, hogy a leander képes túlélni néhány téli fagyot:
