10℃ 6℃
december 6. Miklós, Csinszka, Gyopár, Gyopárka
Életmód, gasztronómia

Van értelme eltüzelni a korhadt fát? A kérdés jogosabb, mint bárki gondolná

Agrofórum Online

Nem mindegy, hogy milyen az a fa, amit beledobunk a kályhánkba, kandallónkba, kazánunkba? Egyáltalán nem, és egy szakértő meg is magyarázza, miért.

A tűzifa legbecsesebb jellemzője a fűtőértéke. A keményfák nagyobb sűrűségűek (500 kg/köbméter fölöttiek), vagyis egységnyi térfogatban nagyobb mennyiségű a tiszta faanyag. Ezáltal hosszabb ideig égnek, viszont figyelembe kell venni azt is, hogy nehezebben száradnak ki, erre tehát több időt kell hagynunk. A puhafák inkább tűzgyújtáshoz jók, mert magas hőmérsékleten, gyorsan égnek – valóban nem mindegy tehát, hogy milyen célra használjuk az egyes fafajtákat.

Így már a címben megfogalmazott kérdés is jogosnak tűnik, hiszen egy beteg, korhadt fa az alacsonyabb sűrűsége révén tulajdonképpen úgy viselkedik, mint a „legrosszabb” puhafák. Érdemes ezt felhasználni egyáltalán fűtésre? Az Agrarheute című német mezőgazdasági oldal által megkérdezett szakértő alaposan körbejárta a témát, és alighanem mindenkinek szolgál újdonsággal.

Sokan vannak, akik nem tudják vagy nem akarják megfizetni a legmagasabb minőségű tűzifát. Számukra kétségkívül érdekes lehet az alacsonyabb áron kínált, akár rengeteg korhadt fát is tartalmazó készlet – csak az a kérdés, hogy ezzel valóban jól járnak-e. Természetesen a tűzifával kapcsolatban nincs értelme esztétikai kérdéseket feszegetni, ám ha egy terméknek jóval alacsonyabb a fűtőértéke az elvártnál, az rengeteg bosszúságot tud okozni annak, aki azt hitte, jó vásárt csinált vele.

Ha elindul a korhadás

A szakértő szerint érdemes tartózkodni azoktól a tűzifáktól, amelyeken feketés és sárgás elszíneződések láthatók. Ezeket helytelenül tárolták, gyakran érte őket eső, illetve magas páratartalom, ezáltal megindultak a korhadás útján.

Akinek jó szeme van hozzá, az négy fázist különböztethet meg a fa „romlása” során. Az első stádium a halvány elszíneződés és a vékony vonalak megjelenése, ami a fa vágott felszínén is jól látható. De ettől a termék még jó, nagyobb gondot jelent, ha már erőteljesen sárgává vált, amit a cellulóztartalom károsodása vált ki. A harmadik fázisban a tűzifa már belülről is korhadni kezd (ezzel a tömege és fűtőértéke akár ötödét is elvesztheti), míg a negyedikben már a penész jelenléte is figyelmeztet arra, hogy nem érdemes azt a tűzifát megvenni, mert gyorsan el fog égni a kályhánkban.

További hasznos tanácsok a videóban:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Spórolhat a főnök a fűtésen a dolgozók kárára? A válasz több mint meglepő

2025. december 5. 09:10

A munkaadó határozza meg, milyen hőmérsékleti körülmények között dolgozzanak a munkavállalói? Egyáltalán nem, erre is egzakt jogszabályi előírások vannak.

Levághatom a szomszédból átnyúló faágakat és akár el is tüzelhetem azokat?

2025. december 2. 09:10

Mit tehetünk azokkal az ágakkal, levelekkel, termésekkel, amelyek a szomszéd fájáról, bokráról potyognak át hozzánk? A válasz meglepő!

Virágmézek gyógyhatásai – melyik mire jó?

2025. december 2. 08:10

A virágmézek nemcsak édes finomságok, hanem természetes gyógyszerek is: minden mézfajta másképp segíti a szervezet működését és gyógyulását.

Öt étel, amely valóban életveszélyes lehet

2025. november 29. 07:10

Van öt olyan élelmiszer a világon, amelynél egyetlen hiba is végzetes lehet – mégis milliók fogyasztják nap mint nap.

Levághatom a szomszédból átnyúló faágakat és akár el is tüzelhetem azokat?

2025. december 2. 09:10

Mit tehetünk azokkal az ágakkal, levelekkel, termésekkel, amelyek a szomszéd fájáról, bokráról potyognak át hozzánk? A válasz meglepő!

Minden, amit a tűzifa vásárlásáról tudni érdemes

2022. október 30. 06:36

A tűzifavásárlással kapcsolatos mikor, honnan, mennyit és milyet kérdések létfontosságúak ahhoz, hogy jó minőségű, biztonságosan alkalmazható és a fűtési lehetőségeinkhez leginkább illeszkedő tüzelőanyagot szerezzünk be. Nézzük a kérdésekre a válaszokat!

157 millió forint büntetést szabtak ki a NÉBIH erdészeti szakemberei

2020. február 11. 15:32

Az Európai Unió (EU) az illegális fakitermelések ellen akciótervet indított, az EUTR-szabályozás célja, hogy megakadályozza az illegális fakitermelésekből, erdőirtásokból származó faanyag értékesítését.

Használható trükkök a megfelelő tűzifa kiválasztásához

2025. november 2. 16:10

Ha tudjuk, mi teszi igazán jóvá a tűzifát, akkor már nem választhatunk rosszul. Egy kulcsszó van: a fűtőérték.