Ház, táj blog

Segít a Nébih Maradék nélkül adagkalkulátora – tervezzük meg tudatosan az ünnepi menüt!

Agrofórum Online

Az ünnepi készülődés egyik sarokpontja a karácsonyi menü előzetes megtervezése, és a szükséges élelmiszer-mennyiségek beszerzése. Közel sem egyszerű okosan meghatározni, miből mennyire lesz szükség, ebben lehet segítségünkre a kalkulátor.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül program és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) adagkalkulátorral segíti a karácsonyi menütervezést az idei évben. A fejlesztés révén a maradeknelkul.hu oldalon kiszámítható, hogy mennyi alapanyagra lesz szükség a karácsonyi ebéd vagy vacsora elkészítéséhez adott vendégszám esetén. A szakmai szervezetek reménye, hogy ezáltal megelőzhető lesz az ünneppel akaratlanul is együtt járó, nagyobb mértékű élelmiszer-pazarlás.

Még van hova fejlődni

Bár az elmúlt évek felméréseit tekintve elmondhatjuk, hogy a magyar háztartások egy főre vetített élelmiszerhulladék-termelése csökkent, a Nébih felmérése alapján egy 4 fős magyar család évente átlagosan még így is 239 kilogramm háztartási élelmiszer-hulladékot termel, amelynek jelentős része megelőzhető lenne – írja közleményében a Nébih. Az ünnepi időszakban a szemétbe kerülő élelmiszer aránya az év többi időszakához képest mindig magasabb. Ez visszavezethető a karácsonyi menü túltervezésére, ezzel összefüggésben pedig a nagy mennyiségben megvásárolt, vagy elkészített ételek pazarlására.

A Maradék nélkül program számos ismeretterjesztővel, kampánnyal segíti az élelmiszerpazarlás csökkentését
A Maradék nélkül program számos ismeretterjesztővel, kampánnyal segíti az élelmiszer-pazarlás csökkentését

Készüljünk elő!

Néhány egyszerű trükkel megelőzhetjük az élelmiszer-pazarlást. A Nébih ajánlásával, ne hagyjuk ki:

  • a hűtő és a fagyasztó előzetes átnézését;
  • a régebbi, fagyasztott élelmiszerek felhasználását (ezzel elegendő helyet is előkészítünk a megvásárolni kívánt élelmiszereknek);
  • azoknak a süteményeknek, fogásoknak az elkészítését, amelyeket több ideig tárolhatunk az ünnepek előtt (pl.: bejgli, hókifli).

Segít az adagkalkulátor is

A pazarlás megelőzésében ezentúl a Nébih Maradék nélkül program adagkalkulátora is támogatást nyújt. A program adatbázisának összeállítását tanácsaival az MDOSZ is segítette. A kalkulátor korcsoportok szerinti megoszlásban mutatja a reális alapanyag-mennyiséget, amelyet egy étkezés alkalmával elfogyaszt a vendégünk vagy családtagunk.

Az adagkalkulátor segítségével könnyebben tervezhető meg a menü
Az adagkalkulátor segítségével könnyebben tervezhető meg a menü

Ezzel megkönnyíti számunkra a menü és a bevásárlólista összeállítását, amivel megelőzhető a felesleges élelmiszervásárlás és a túl nagy menüadagok elkészítése. A Nébih példáját alapul véve, a kalkulátor alapján 5 felnőtt számára körülbelül 450 gramm, 2 felnőtt és 3 kisiskolás gyerek számára pedig hozzávetőleg 360 gramm rizst érdemes köretként főzni annak érdekében, hogy az maradék nélkül elfogyjon.

A Nébih játékkal is készül

Az adagkalkulátor élesítése alkalmából a Nébih Maradék nélkül csapata ünnepi hangulatú közösségi média játékkal is készült. A résztvevők maradékmentes tippeket és ünnepi praktikákat oszthatnak meg egymással, amivel ajándékot is nyerhetnek. A játékkal kapcsolatos részletekről a Maradék nélkül Facebook és Instagram oldalán tájékozódhatunk.

Röviden a Maradék nélkül programról

Lépten-nyomon szembejön a Nébih közel tízéves programja, amelynek már számtalan remek programot, ismeretterjesztő kiadványt és kampányt köszönhetünk. Nézzük részletesen!

A hivatal 2016-ban indította el a programot az Európai Unió LIFE programjának támogatásával (ez a nemzetközi program az EU környezetvédelmi és éghajlat-politikai finanszírozási eszköze, amely 1992-ben indult). A Maradék nélkül program létrehozása óta első számú Magyarország nemzeti élelmiszerpazarlás-megelőzési programjává nőtte ki magát.

A köretek és a húsmennyiség meghatározásához is használjuk bátran a programot
A köretek és a húsmennyiség meghatározásához is használjuk bátran a programot

A program fő célja, hogy a társadalom és az intézmények részére is megfelelő támogatást nyújtson ahhoz, hogy mérsékelni tudjuk az élelmiszer-pazarlást hazánkban és Európában egyaránt. Mindehhez a program:

  • Kiemelt figyelmet fordít az iskoláskori szemléletformálásra, ezért kiterjedt, naprakész oktatási programot működtet, és támogatja a pedagógusok munkáját széleskörű tananyagok elérhetőségével.
  • A háztartásokat figyelemfelkeltő és motiváló kampányokkal, gyakorlatias ötletekkel és hasznos ismeretekkel segíti az élelmiszer-pazarlás csökkentés útján.
  • Nyomon követi a magyar háztartásokban keletkező élelmiszer-hulladék mennyiségét, amely 2020-tól EU tagállami kötelezettséggé is vált.
  • Összegyűjti és népszerűsíti az élelmiszer-pazarlás megelőzésének jó gyakorlatait az élelmiszerlánc valamennyi szereplője számára.
  • Együttműködik más élelmiszer-pazarlással foglalkozó hazai és nemzetközi programokkal.

Segítsük a programban résztvevők munkáját, és törekedjünk az élelmiszer-pazarlásunk csökkentésére!

Kapcsolódó hírek:

Kapcsolódó Nébih-hírek:

A vadvirág vetőmagok ideális vetési ideje

2026. szeptember 24. 05:40

A vetési idő a kertben helyet kapó vadvirágok esetében is közvetlenül befolyásolja a csírázás és a virágzás sikerességét.

Inváziós csípőszúnyogfajok

2026. szeptember 14. 05:40

Ez az összefoglalónk a Magyarországon már bizonyítottan jelen lévő inváziós, számos betegséget terjesztő csípőszúnyogfajokról szól.

Fontosabb hazai csípőszúnyogfajok II.

2026. szeptember 11. 05:40

Hazánkban általánosan elterjedt szúnyogfajok a mocsári szúnyog, a dalos szúnyog, a gyűrűs szúnyog és a házi szúnyog, jelen cikkben ezek a fajok kerülnek bemutatásra.

Iskolakezdés és élelmiszer-biztonság – jótanácsok a Nébih-től

2026. szeptember 8. 05:40

A Nébih felhívja a figyelmet az élelmiszer-biztonság legfontosabb szempontjaira, hogy a gyerekek biztonságos, minőségi és elegendő tápanyagot tartalmazó élelmiszert egyenek.

November 23-ig hat növényvédő szer használható szükséghelyzeti engedéllyel sáskák elleni védekezéshez

2026. augusztus 7. 05:40

A sáskafajok leginkább a melegebb klímájú, aszályosabb alföldi területeken okoznak jelentős, akár nagy területekre is kiterjedő problémát.

Így védekezzünk a veszettség ellen!

2024. január 19. 13:10

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgálatai az év eleje óta kutyánál és aranysakálnál is igazolták a veszettség fertőzöttséget.

Nébih: nőtt a magyar élelmiszerek aránya a boltokban

2022. április 7. 16:00

A magyar tulajdonú üzletláncok teljesítettek a legjobban.

Újra esedékes a növényvédő gépek műszaki felülvizsgálata

2023. augusztus 29. 08:10

A géptulajdonos termelőknek az 5 évnél idősebb növényvédő gépeiket 3 évente szükséges elvinniük felülvizsgálatra.