A talaj nem csupán termelési közeg, hanem vízmegtartó, tápanyagraktár és az egész táj ökológiai működésének alapja. A Csendes-óceán közepén fekvő Hawaii szigetein mindez különösen látványosan válik tétkérdéssé.
A klímaváltozás hatására gyakoribbá váló aszályok és az egyre hevesebb esőzések együttese gyorsítja a talajeróziót, miközben a mezőgazdasági területekről lemosódó üledék és tápanyag a tengeri élővilágot is veszélyezteti. A gazdák egy része azonban újra – vagy inkább ismét – a talajmegőrzésre építi gazdálkodását.
Porból sár – szélsőségek szorításában
Hawaii több mezőgazdasági térségében a nyári időszakban a felső talajréteg kiszárad, porrá válik, majd az őszi–téli felhőszakadások szó szerint lemossák a földekről. A korábbi cukornád- és ananász-ültetvények évtizedei már eleve kimerítették a talajokat, a klímaváltozás pedig tovább rontja a helyzetet.
Tudományos becslések szerint egyes vízgyűjtőkben a csapadék mennyisége 2040-2070 között akár 16-20%-kal is csökkenhet, miközben az átlaghőmérséklet több fokkal emelkedik. Ez a kombináció a mezőgazdaság számára különösen kedvezőtlen.
Talaj a földön, nem a tengerben
A termőföld elvesztése nemcsak a hozamokat csökkenti. Az üledékkel és tápanyagokkal terhelt lefolyás zavarossá teszi a parti vizeket, eltemeti a korallokat, és csökkenti a halállományt.
Hawaii egyes öbleiben a halak száma már most harmadával alacsonyabb az átlagosnál. A nitrogén- és foszforterhelés algavirágzásokat indíthat el, amelyek oxigénhiányt és toxikus hatásokat okoznak.
Regeneratív válaszok a gyakorlatban
Egyre több gazda fordul a regeneratív mezőgazdaság eszközeihez. A takarónövények – például hüvelyesek – vetése nemcsak a gyomelnyomásban segít, hanem javítja a talajszerkezetet és növeli a szervesanyag-tartalmat. A mulcsozás, a szélfogó fás sávok, valamint a lejtőkön kialakított sekély árkok és növényzettel betelepített vízlevezetők lassítják a víz mozgását, így az több időt tölt a területen, kevesebb talajt sodorva magával.
Ezek a módszerek sok esetben őshonos, hagyományos földhasználati elvekre épülnek. A szigetek egykori vízgyűjtő-alapú rendszere – ahol a hegyvidéktől a partig egységben kezelték a földet és a vizet – ma modern eszközökkel, de hasonló szemlélettel éled újjá.
Számokban mérhető eredmények
Egyes vízgyűjtőkben végzett programok során néhány év alatt több száz tonna üledék és több száz kilogramm tápanyag visszatartását sikerült elérni, mielőtt azok patakokon keresztül a tengerbe jutottak volna. Modellezések szerint egy-egy gazdaság évente akár 90 tonna talajt is „helyben tarthat”, miközben csökken a műtrágyaigény és javul a talaj vízmegtartó képessége.
Gazdasági és társadalmi kérdés is
A regeneratív módszerek bevezetése idő- és tőkeigényes, ezért a gazdák számára kulcsfontosságúak a támogatások és a szaktanácsadás. A tapasztalatok szerint azonban hosszú távon a jobb talajállapot stabilabb termést és alacsonyabb inputköltséget eredményez.
Emellett a mezőgazdaság szerepe túlmutat az élelmiszer-termelésen: a tisztább víz, az egészségesebb zátonyok és a biodiverzitás megőrzése az egész térség gazdasági és ökológiai biztonságát szolgálja.
Kiemelt kép: Pixabay.
