A tél során tapasztalt tartós hideg és a csapadékhiány egyszerre jelent kihívást a szántóföldi növénytermesztés számára. Bár a hótakaró sok esetben védelmet nyújt, a fagy önmagában is képes károsítani az őszi vetésű kultúrákat. A kifagyás mértéke azonban korántsem csak a mínuszok nagyságán múlik.
A növények fejlettsége, edzettsége, a fajta tulajdonságai és a termőhely együttesen határozzák meg, hogy tavasszal milyen állapotban indul újra a vegetáció.
A növények természetes fagyvédelme
Az őszi lehűlés során a növények élettani alkalmazkodási folyamatokon mennek keresztül. A hormonális szabályozás hatására cukrok és speciális fehérjék halmozódnak fel a sejtekben, amelyek csökkentik a sejtnedv fagyáspontját. Ezzel párhuzamosan az anyagcsere lelassul, a növények „takarékra” állnak. A sárguló lomb nem feltétlenül jelent fagykárt: gyakran csupán a klorofill lebomlásának következménye.
A megfelelő mikroelem-ellátottság – különösen a réz és a bór – hozzájárul a sejtfalak stabilitásához, ami közvetve javítja a télállóságot. Az őszi időszakban azonban a legfontosabb, hogy a termesztéstechnológia ne akadályozza az edződés folyamatát.
Hol húzódnak a kritikus hőmérsékleti határok?
Az egyes kultúrák fagyérzékenysége jelentősen eltér. Az aktív növekedésben lévő állományok jóval sérülékenyebbek, mint a már edzett növények. Hótakaró nélküli körülmények között a télállóbb búza- és rozsfajták akár -15-18 °C-ot is átvészelhetnek, míg a téli árpa már -10-12 °C körül károsodhat.
A repce érzékenysége a fejlődési állapottól függ: a még nem megnyúlt tenyészőcsúcsú állományok jobban tolerálják a hideget, mint a fejlettebb növények. Fontos megjegyezni, hogy az edzett állapot akár 5-8 °C-kal is kitolhatja a tűréshatárokat, ami az idei, fokozatos lehűléssel járó télben sok területen előnyt jelentett.
Nem csak a minimum számít: a fagyösszeg szerepe
A kifagyás kockázatát jól jellemzi az egymást követő napok hőmérsékleti minimumainak összege, az úgynevezett fagyösszeg. Tartós hideg esetén ez döntőbb lehet, mint egy-egy extrém éjszaka. Bizonyos határértékek felett már a télállóbb fajták esetében is számolni kell az állomány ritkulásával, különösen hótakaró hiányában.
Fejlődési állapot és termőhely: rejtett kockázatok
A korán vetett, túlfejlett állományok, valamint a generatív irányba átbillenő fejlődési stádiumban lévő növények fokozottan veszélyeztetettek. A termőhelyi adottságok szintén kulcsszerepet játszanak: a laza, humuszos talajokon gyakrabban jelentkeznek fagykárok, részben a mikroelem-ellátottság sajátosságai miatt. Ezzel szemben a kötöttebb talajokon általában mérsékeltebb a károsodás mértéke.
Repce: látványos sérülések, mérsékelt terméskockázat
A repcében a téli és kora tavaszi fagyok gyakran okoznak szárrepedéseket vagy rügykárosodást. Ezek látványos tünetek, de nem feltétlenül jelentenek komoly termésveszteséget. A növény jó regenerációs és kompenzációs képességgel rendelkezik. Ugyanakkor a sérült szövetek fertőzési kaput nyithatnak, ezért a tavaszi megfigyelés és a kórokozók, illetve kártevők nyomonkövetése kiemelten fontos.
Képek: Pixabay.
