Nagyvilág

Az apadó Duna páratlan leletet dobott ki magából, ilyet még a győri szakemberek sem láttak

Agrofórum Online

Nem mindennapi leletre bukkantak Győr közelében a Dunában, a jégkorszaki maradványokat a helyi múzeum fogadta be.

Az idei példátlan szárazságot a legnagyobb folyóink, tavaink is megsínylették, és ki tudja, mikor rendeződnek vissza a korábbi állapotukba. A Duna például a győri vízmércénél október közepén 192 cm-en áll, miközben a hónap első napján még 203 cm-t regisztráltak ott a folyón. A száraz ősz miatt tehát az apadás tovább folytatódik, és mivel idén aligha számíthatunk a tavalyihoz hasonló, havas télre, így a veszélyhelyzet még sokáig fennállhat.

Azért éppen Győrt emeltük ki, mivel a napokban a kisalföldi városnál találtak rendkívüli leletet a Dunában. Ha már a mezőgazdaság számára a kialakult helyzet extrém módon kedvezőtlen, akkor legalább a régészek, paleontológusok profitáljanak belőle. Most például egy jégkorszaki állat maradványa került elő a folyómederből, márpedig a legutóbbi glaciális nagyjából 10 ezer éve fejeződött be.

Az óriásszarvas koponyatöredéke európai mércével mérve is jelentős leletnek számít.  Egészen pontosan a Győrtől északra lévő Nagybajcsnál bukkant elő a Duna hordalékából, és a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumban már be is mutatták azt a sajtó képviselőinek – olvasható a Kisalföld nevű megyei hírportálon.

A Megaloceros giganteus 400 ezer évvel ezelőtt jelent meg Eurázsiában, és nagyjából 7700 éve tűnt el a Földünkről. Legközelebbi élő rokona az európai dámvad, de annál jóval termetesebb: a marmagassága 75–110 cm helyett meghaladta a 2 métert, a bikák testtömege pedig elérhette a 700 kg-ot is, miközben mai utódaik legfeljebb 120–125 kg-osak.

A Győr közelében megtalált koponyatöredék mindkét hatalmas agancs egy részét is magában foglalja. Eddig a múzeum csak mamutagyarral és mamutlapockával rendelkezett, de most melléjük került ez a ritka kincs is. Az agancs teljes fesztávolsága elérhette a 4 métert is. A hímek ezeket évről évre elvesztették, a párzási időszakban pedig ugyanúgy használták, mint a ma élő szarvasok. A koponyalelet tömege önmagában is tekintélyes, eléri a 10 kg-ot.

A fotókért KATTINTSON!

Szereti az Agrofórum cikkeit?

Állítsa be, hogy gyakrabban jelenjenek meg a Google keresőben! KATTINTSON!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kinek kell összegyűjtenie a szomszéd telkére hullott avart? Ezen nagyon csodálkozni fog

2026. október 15. 09:10

A szomszédok egy része rendszeresen összevész azon, hogy a másik telekre áthullott gyümölcs kit illet meg. A falevelek „tulajdonlásáért” már nincs ilyen harc.

Páratlan kincsre bukkantak a Balaton környékén, csak most hozták nyilvánosságra

2026. október 13. 09:10

Félezer éves pénzérmékre bukkantak a nyáron a Magyar Nemzeti Múzeum régészei a Balaton közelében. A leletek révén ismét egy kicsit többet tudhatunk meg a tizenöt éves háború időszakáról.

Most derül ki, mit tett a történelmi hőség a fehér szarvasgombával

2026. október 11. 14:10

Megkezdődött a fehér szarvasgomba keresése. A rekordmeleg, száraz nyár után azonban kérdéses, milyen lesz az idei termés.

Évezredek óta rejtőzött a Duna mélyén, egészen elképesztő lelet került elő

2026. október 8. 09:10

Ha nincs az idei rendkívüli szárazság, aligha került volna elő a legnagyobb folyónk medréből egy valóban fantasztikus jégkorszaki lelet.

A nap égeti a pénzünket

2022. szeptember 12. 14:37

Az idei év az eddigieknél még égetőbb kérdéseket vetett fel nemcsak a magyar, hanem az európai gazdák számára is.

Csapadékhiány gátolja a növények fejlődését

2021. március 30. 08:05

Az őszi kalászosok és a káposztarepce fejlődését immár nem a felmelegedés, hanem a drasztikus csapadékhiány gátolja. Jelenleg mind az őszi árpa, mind pedig a búza a bokrosodás stádiumában van, de igen vontatott a növények fejlődése. Ugyanez mondható el a repce fejlődésére, stagnál a növekedés, miközben a kártevő rovarok folyamatosan gyülekeznek a vetésekben.

Ennyi csapadék pótlódik vissza a következő egy hétben, az Alföldön gazdálkodók fellélegezhetnek

2025. november 7. 09:10

Országos átlagban szinte csak a szokásos csapadékmennyiség fele hullott ezen a nyáron. A folytatás kapcsán jó hírekkel szolgálnak a meteorológusok.

Helyzetjelentés a szántóföldekről

2020. április 22. 16:10

Magyarország egész területét sújtja a szárazság és ebből kifolyólag a növényeket az aszály. Szántóföldi kultúrák különböző fenológiai állapotnak örvendenek viszont fejlődési ciklusukra nagyon rányomta bélyegét a vízhiány.