Agrárközélet

Kiemelt innovációs elismerésben részesült a Phylazonit Technológia

Agrova Kft.

A 2017. évi Magyar Innovációs Nagydíj, valamint további öt innovációs díj és egy kiemelt elismerés került átadásra nemrégiben az Országházban.

A tudósokból, elismert gazdasági szakemberekből álló bírálóbizottság élén a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökével, elsősorban a gazdasági mutatók és a társadalmi hasznosság alapján választotta ki a kiemelkedő, sőt az utóbbi évek talán legjelentősebb innovációs teljesítményeit. Az idei kiemelt elismerést a Phylazonit Technológia kapta.

Az évente átadott Innovációs Nagydíjat a Magyar Innovációs Szövetség alapította 1992-ben a kimagasló műszaki és gazdasági újítások elismerésére. Az idén összesen 29 pályázat érkezett, melyek közül 19-et ismertek el innovációként. A 2017. évi Magyar Innovációs Nagydíjat a Richter Gedeon Nyrt. kapta a cariprazine kifejlesztéséért. Továbbá díjazott a MOL Nyrt., a Kite Zrt., a Gremon Systems Zrt., a Kőröstej Kft. valamint a Shapr3D Zrt.

Nagyon örülünk, hogy ilyen magas szintű gazdasági és innovációs tevékenységet végző cégek között kiemelt elismeréssel díjazták az általunk kifejlesztett Phylazonit Technológiát. Készítményeink a növények számára olyan fontos baktériumokat tartalmaznak, amelyek elősegítik azok fejlődését, tápanyagokkal történő ellátását. A Phylazonit Technológia alkalmazásával megvalósulhat egy környezetkímélő, mégis gazdaságos és biztonságos mezőgazdasági termelés, amelynek eredményeként nagyobb terméshozamot és a táplálkozás szempontjából kedvezőbb beltartalmi értékeket lehet elérni.

Ezúton is szeretnénk gratulálni a díjazottaknak és köszönetet mondani a Magyar Innovációs Szövetségnek, hogy kiemelt dicséretben részesítették innovációnkat. Termékeink folyamatos fejlesztésével igyekszünk olyan értéket teremteni, amely a gyermekeink, unokáink számára is biztosíthatja az élhetőbb jövőt. Haladunk tovább ezen az úton, hiszen Szívügyünk a termőföld!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egy évtized alatt az agráriumban is a mindennapok részévé vált a digitalizáció

2026. január 29. 13:10

A PREGA konferencia idén a már bizonyított precíziós technológiákra fókuszál, amelyek mérhető eredményt hoznak a gazdaságokban.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Nemzetközi elismeréssel gazdagodott a Phylazonit

2018. február 13. 11:14

Az általunk kifejlesztett Phylazonit Technológiát ezen a rangos versenyen International Finalist minősítéssel ismerték el, ami egy újabb bizonyítéka annak, hogy ezzel az eljárással jelentősen hozzájárulunk a környezetünk védelméhez, fenntarthatóságának megőrzéséhez.

Baktériumkészítményekkel a precízebb és fenntarthatóbb gazdálkodás irányába

2019. január 30. 11:08

Nincsen más lehetőség, mint előre menekülni. Ezt vallja idősebb és ifjabb Petrohay György, akik a Velencei-tó közelében, Seregélyes határában gazdálkodnak.

Miért is fontos csapadékmentes időszakban a talajbaktérium készítmények használata?

2019. április 10. 13:36

A kérdést Holopovics Zoltánnak, az Agrova Kft. Fejlesztési- és Szakmai vezetőjének és Varga Sándornak, Biológiai- és Talajerőgazdálkodási Szakmérnökünknek tettük fel.

Szemléletváltó és hiánypótló kiadvány jelent meg a talajélet témakörében

2020. szeptember 25. 04:38

A Phylazonit gondozásában megjelent Varga Sándor – A talajtermékenység mikrobiológiai alapjai és lehetőségei című szakkönyve.