Növényvédelmi előrejelzés

Szép lenne a kukorica, de pusztítja a mezei vad

Agrofórum Online

Az elmúlt hét száraz időjárása felgyorsította az őszi búza aratását, és amint végeznek vele, folytatódhat a rozs, a tavaszi árpa és a zab betakarítása. Csapadékosabb helyeken a kint levő búza kalászain megjelent a korompenész tünete.

Toxikológiai szempontból nem aggályos ugyan, de a minőségnek feltehetően ez sem használ. A korábban learatott területek tarlóin megfelelő ütemben halad a tarlóhántás és a tarlóápolás. Még most is van idő a nehezen irtható gyomfoltok kezelésére a kizöldült tarlón, megkönnyítendő az elkövetkező évek gyomirtását.  Most van lehetőség a közép- és mélylazítók bevetésére, különösen ott, ahol kiterjedten gazdálkodnak talajforgatás nélkül, vagy pedig az egy mélységben járatott talajművelő eszközöktől eketalp betegség alakult ki.

Az AKG előírásai szerint a program periódusa alatt egy alkalommal talajlazítózás beiktatása kötelező a gazdálkodó számára. A kedvező talajállapot kiválasztása nagy szakértelmet kíván, de most többségében mindenütt alkalmas a talajállapot a lazítózásra. Az a termelő jár el helyesen, aki most is lezárja a talaj felszínét a lazítózás után.

A napraforgó zömében, az újravetett táblák kivételével elvirágzott. A hőségnapoktól mentes virágzási időszak jót tett a megtermékenyülésnek. Most a gyapottok bagolylepkék hernyói kivételével általában egészségesek a napraforgó állományok. A növények szárain és a tányérokon a rágásnyomokon kívül elvétve találkozni a szürkepenészes- (botritisz) és a fehérpenészes (szklerotínia) rothadás jellegzetes tüneteivel.

Mindkét betegség elsősorban az epidermisz sebzésein keresztül fertőzi a növényeket, tehát a gyapottok bagolylepke rágása ilyen szempontból is veszélyes. A napraforgó-állományok rendszeres szemlézése azért is fontos, hogy az első tünetek megjelenésekor megkezdődhessen a védekezés.

A kukorica-területeket a kukoricamoly és a gyapottok bagolylepke általánosnak mondható fertőzöttsége mellett a mezei vad (őz, szarvas, vaddisznó) igen nagymértékű kártétele is sújtja. A vad jelenléte már a vetés után megkezdődött, de a csövesedés óta igazán látványossá vált. A gazdálkodók a vadgazdák aktívabb együttműködése híján nem tudnak megoldást találni az országos jelentőségű problémára.

A vetési bagolylepkék rajzásának figyelemmel kisérése azért fontos, mert a kártevő tojásrakásra előszeretettel keresi a virágzó növényeket. Ilyen szempontból is fontos a tarló területek „feketén” tartása, mert nem lesz vonzó a tojásrakáshoz. A kifejlődő „mocskospajor” az őszi vetésű növények polifág kártevője, ezért kerüljük el a felszaporodását.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

Tizenhat éves mélypontra süllyedt a globális búzakínálat

2023. május 21. 05:37

Továbbra is nagy a bizonytalanság a globális búzatermelés és -kereskedelem körül, különösen a Fekete-tengeren, mivel a 2023-2024-es gabonatermés sorsa még korántsem rendeződött.

Nitrogén fejtrágyát a búzának és árpának… de mennyit?

2019. március 1. 11:49

Tavasszal az egyik legelső és legfontosabb szántóföldi munka a gabonák első fejtrágyázása, amit minél előbb célszerű elvégezni, amint az időjárás és a hatályos rendelkezések megengedik, valamint rá lehet menni a talajra jelentős taposási kár nélkül.

Készletnövekedésre számítanak a kereskedők

2023. május 12. 07:36

A gabonákra és az olajos magvakra nyomást gyakorolt az alacsony szintű exportkereslet és a kedvező közép-nyugati időjárás az Egyesült Államokban.

Drágult a búza az ukrán hajót ért rakétatámadást követően

2024. október 8. 06:40

Európában a malmi búza mínuszban, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa pedig pluszban zárt.