Növénytermesztés

Csehországban a tavalyinál kevesebb gabonát tárolhatnak be az idén

MTI

Csehországban a tavalyinál várhatóan mintegy 7,5 százalékkal kevesebb, 6,345 millió tonna gabonát takarítanak be az idén.

A cseh statisztikai hivatal hétfőn ismertetett előrejelzése a szokatlan hőséggel és szárazsággal indokolta az idei gyengébb gabonatermést.

Az egy hónapja kiadott becslés még 8,2 százalékos gabonatermés-csökkenéssel számolt. Ennek ellenére az idei termés a harmadik legrosszabb lesz az utóbbi évtizedben. A hektárhozam a tavalyival összehasonlítva 6,6 százalékkal 5,07 tonnára csökkent. Az agráripari szakemberek szerint számolni kell a gabonatermés alacsonyabb minőségével is. A gabonafélékkel bevetett terület nagysága az idén egy százalékkal kisebb volt a tavalyinál.

Marek Rojícek, a cseh statisztikai hivatal elnöke szerint a gabonafélékben Csehország minden probléma ellenére továbbra is önellátó.

Búzából, amely Csehországban a legfontosabb gabonaféle, 8,5 százalékkal, a sörgyártásra is használt árpából pedig 8,6 százalékkal lesz alacsonyabb a termés.

Repcéből viszont 12,3 százalékkal több termett, 1,287 millió tonna.

A máktermés 25 százalékkal lesz alacsonyabb a tavalyinál, mintegy 15 ezer tonna. A mákkal bevetett terület viszont egy év alatt 18 százalékkal csökkent.

Jirí Felcárek, az Agrárkamara elnöke szerint a megtermett gabona minősége rosszabb a tavalyinál. Josef Kibus, a kamara alelnöke szerint elsősorban a sörgyártásra használt árpával van baj, amely az idén jóval több nitrogént tartalmaz a szokásosnál, ami problémákat okozhat.

Piaci szakértők szerint az év vége felé számolni kell a cseh pékipari termékek drágulásával.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hatalmas felfedezés a vikingekről, döbbenetes újdonságra derült fény

2026. január 16. 14:10

A sör és a sörgyártás több ezer éves múltra tekint vissza. Szinte egyidős a civilizációval. Az árpafajták jelentős fejlődésen mentek keresztül ezidő alatt. Ennek a fejlődési útnak egy részére derítettek fényt nemrégiben.

Veszélyes gyom terjed, nagy ellenséggé válik a mandulapalka

2026. január 15. 16:10

Ez a gumós, évelő, a sásfélék közé tartozó növény egy olyan invazív gyom, amely ha megjelenik a területen, gyorsan terjed és rendkívül nehéz megszabadulni tőle.

146 éve vetik ugyanazt a növényt ugyanabba a földbe, így bánik el a talajjal

2026. január 12. 13:10

Mi történik, ha évről évre ugyanazt a kultúrát vetjük egy adott táblába? Német kutatók másfél évszázada teszik ezt, látványos eredményekkel.

150 éves palack került elő a földből, hihetetlen dolog rejtőzik benne

2026. január 6. 16:10

A 19. század második felében kezdődött az a mezőgazdasági kísérlet, amely a tervek szerint 2100-ban ér véget. De máris hihetetlen eredményekkel szolgál.

Tovább csökkentek az árak a terménypiacokon

2023. május 19. 07:34

A határidős gabona- és olajosmag-ügyletek továbbra is esést mutattak, a technikai alapú kereskedés is ebbe az irányba hat.

Már általános a kukoricamoly fertőzés

2019. július 16. 10:07

Folyamatosan figyelni kell a kihelyezett feromon csapdák fogási anyagát, nehogy meglepetés érje a termelőket.

Nincs lehetetlen, csak a megfelelő hibrid kell hozzá!

2023. június 13. 10:39

Az RAGT Vetőmag Kft. napjainkra már számos innovációt kínál a magyarországi repcetermesztés hatékonyságának növelésére.

Az eladók kerültek túlsúlyba csütörtökön

2023. augusztus 4. 07:10

Jellemzően csökkentek a terményárak a csütörtöki kereskedés során. Chicagóban a búza 1,7 százalékkal, a kukorica 1,1 százalékkal, a repce pedig 0,7 százalékkal értékelődött le.