Hiába csökkent az év elején a fogyasztási célú hal adókulcsa 5 százalékra, mindez nem érzékelhető a fogyasztók számára. Vagy mégis? Lévai Ferenccel, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivőjével a hal piaci pozícióján túl a támogatásokról, illetve vízkészletjárulékról is beszélgettünk.
Nagy várakozás előzte meg az áfacsökkentést, sokak számára elérhető közelségbe került, hogy akár heti rendszerességgel kerüljön magyar hal az asztalukra. Ezzel szemben annak, aki vásárol, most mégis mélyebben kell a zsebébe nyúlnia, mint tavaly ilyenkor, csak néhány hal – busa, afrikai harcsa – esetében fizet kevesebbet, mint egy éve.
Azoknál a halaknál, amelyek költségérzékenyebbek, mint egyéb társaik, az áfacsökkentés hatásának egy része elveszett. Költségek alatt a következőket kell érteni: az aszályos időjárás miatt emelkedtek a takarmányárak – nem is kevéssel. Az élőhal szállításánál a túlsúly óriási problémát jelent: ez évtől kezdve mérik a teherautók súlyát beépített mérlegekkel, ami azt jelenti, hogy minden halas autó 20-30%-al kevesebb mennyiséget tud szállítani, mint korábban, hiszen ellentétben a kész áruval, itt víz súlyával is számolni kell. A gázolaj ára is 20%-al emelkedett, így a szállítási költségek is nőttek. Mindezekhez a kiadásokhoz adódtak a bérkorrekcióból származó többletterhek is. Ráadásul a 2 éve újra bevezetett vízszolgáltatás díjának – igaz, még nem a teljes összeg – jó része állandó díjként még akkor is fizetendő, ha nincs is rendelkezésre álló víz.
Ezek a költségek, az áfacsökkentés nélkül jelentősen megemelték volna a hazai halak fogyasztói árát, így azonban a csökkentés mérsékelni tudta azok hatásait. Bátran kijelenthető, hogy az áfacsökkentés abszolút nem volt haszontalan, az év első hónapjaiban, amikor még ezek a folyamatok nem jelentkeztek, az előző évekhez képest eltérő mértékben 12%-ról 16%-ra nőtt a hazai halfogyasztás. Az intenzíven tartott halfajok esetében pedig, ahol nem kell számolni ezekkel a kiadásokkal, jelenleg is tapasztalható az áfacsökkentés hatása. Nyugodt szívvel mondhatom, a kereskedelem tisztességesen dolgozott, és nem „nyelte le” az áfá-t.
Ezentúl volt az áfacsökkentésnek egy másik, szintén nem lebecsülendő következménye, ez pedig az, hogy az ágazat „kifehéredett”, azaz tisztult a piac. Egy olyan ágazatban, ahol évi 13 és fél milliárd Ft-os bruttó termelésnél 4,2 % nyereségtartalom van, a korábbi, 27%-os áfa befizetésének elkerülése nagy csábító erővel bírt. Az 5%-os áfa bevezetésének hatására jellemzővé vált a számlakiállítás, nőtt a halfogyasztás láthatósága és a horgászok is jól jártak így.
Az áruházláncok polcain fel-felbukkan az olcsó cseh ponty. A cseh halgazdákon kevesebb a teher, hogy ezt az árat produkálni tudják?
Az utolsó két évben a magyar piacokra csak jelentéktelen mennyiségű import hal került, az is csak a feldolgozókhoz, nincs jelentősége ennek a tételnek a piaci árak alakulásában. Mire a fogyasztóhoz jut a hal, már magyar árszinten kerül a pultokra.
Ez a ponty, már nem az a ponty
Hazai fogyasztásról beszéltünk, exportról idáig még nem esett szó…
A halászati ágazaton óriási nyomás van az exportot illetően. A 12-13 ezer tonnás piaci termelésből exportra mintegy háromezret adunk el, a jelenlegi magas euró árfolyam pedig tovább kedvez ennek a folyamatnak. Az áru mintegy 30%-át elviszik a környező országok karácsony előtt. Szerbiában, Romániában, Lengyelországban és Németországban is hatalmas az érdeklődés a magyar ponty után. A szomszédos országokban a hal utáni kereslet érezhetően megnőtt. Divattá vált karácsonykor pontyot fogyasztani, még Németországban is, ahol egyébként óriási halválaszték van.
Lengyelországban, Romániában pedig nincs akkora haltermelés édesvízi pontyból, mint amekkorára igény lenne ebben az időszakban. A magyar ponty kiváló minőségű, a tíz-tizenöt évvel ezelőtti problémák, az pl., hogy zsíros lenne, megszűnt. Egységesen erős minőségi kontroll alatt zajlik a termelés. Az, hogy a szakminisztérium meghirdette a „Minőségi magyar hal” programot, és kidolgozott arról egy szabályzatot, amely tartalmazza, hogy ki és mi módon nyerheti el pályázat után a címet, további lendületet adott ennek a folyamatnak. Azt, hogy Európa legízletesebb édesvízi hala jelenleg is a magyar ponty, az export mérete igazolja.
A teljes tenyésztett halmennyiség milyen fajtákból áll?
A teljes tenyésztett halmennyiség 80 százaléka ponty; aki ma Magyarországon halat mond, az elősorban ezt érti alatta. Ezt követően jelentős százalékban van jelen az afrikai harcsa, éves szinten mintegy mintegy 3500 tonnáról beszélhetünk. Ez a fajta különböző formában, zömében feldolgozva kerül a vásárlókhoz. A teljes termelés kb. 6-9%-át növényevő halak alkotják. Növényevő halak alatt a busát és az amurt értem. Amíg a busa kedveltsége nagyon nehezen növekszik, pedig igen egészséges és olcsó hal, addig az amuré jelentősen megugrott, kedvelik rántott ill. sütött formában is. Ez a népszerűség-növekedés az árában is visszatükröződik, hiszen az mára majdnem elérte a pontyét.
A ragadozó halak jelentős része exportra kerül, nagyon erős áron, vagy a hazai horgászati piacon kerül kihelyezésére. A polcokon látható ragadozó halak közül egyedül a szürke vagy európai harcsa tenyésztése lendült fel jelentősen. Ez annak a programnak köszönhető, melyet a Pannon Egyetem Georgikon Karával közösen hívtunk létre. Ennek az a lényege, hogy a harcsát rászoktattuk a tápra, és kidolgoztuk az ehhez kapcsolódó kistavas nevelési technologiát, így várhatóan jelentősen emelkedni fog a magyar harcsatermelés. A legkisebb a tokhaltermelés Magyarországon, szintén intenzív rendszerekben, kádakban, medencékben nevelik őket. Feldolgozásuk szintén idehaza történik, főleg füstölt és filézett formában elérhetőek. Kisebb volumenű a termelés a pisztráng esetében is, melynek nem igazán kedvez a klíma. Keszeg minimális mennyiségben van jelen, ezüstkárász, törpeharcsa szintén csak színesítik a piacot.
Nekünk kicsit más a helyzetünk
A mezőgazdasági ágazatok résztvevői kisebb-nagyobb szorongással várják 2020-at, amikor a támogatási rendszer vélhetően erőteljesen átalakul. A halágazat mennyire van felkészülve erre az időszakra?
Ennek az ágazatnak mezőgazdasági földalapú, állatjóléti, stb. támogatottsága nincs. A halászatnak az a „pechje”, hogy a mezőgazdasági ágazatokból átkerült az Európai Unió halászati ágazatába. A halászati portfolió 99%-ban a tengerekről szól, az a körülbelül 200.000 hektár belvízi halastó, amely Lengyelországban, Horvátországban, Csehországban és Magyarországon megtalálható, az olyan kicsi tétel, hogy ezekre külön szabályozást nem készítettek. Magyarul, a termelők rá vannak szorítva arra, hogy nyereségesen gazdálkodjanak, nincs semmifajta külső erő, amely segítségükre lenne, ha vesztességessé váltak. Beruházásra, géptámogatásra, marketingre szóló források voltak egyedül, amelyekkel a kollégák élni tudtak. Ha ez sincs, akkor egy kezemen megtudom számolni, ki lett volna képes lecserélni pl. a halszállító autóját.
Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ilyen körülmények között érjük el azt, hogy nyereséges az ágazat. A teljesítmény mögött komoly szakmaiság húzódik meg, ennek gyökerei pedig a rendszerváltozásig nyúlnak vissza. 1990-ben, amikor elindultak a tulajdonosváltások, a halastavak senkinek sem kellettek, hiszen lepusztultak voltak, nehezen kezelhetőek, lassan jött vissza a beléjük invesztált összeg. Mivel senki sem akart velük foglalkozni, ezért a kényszer hatására azok a halászok maradtak ott, akik addig is működtettek.
Így egy olyan szakmai privatizáció történt, ami, ezt kimerem jelenteni, sehol máshol nem történt meg mezőgazdaság területén. Ennek tulajdonítható, hogy ágazatunk megállt a lábán eddig, úgy, hogy nem az uniós támogatások tartják fent. Összességben 26.000 hektárnyi halastavunk van, ebből körülbelül 5000 hektár állami halastó. Az állami halastavakat hosszútávú bérleti konstrukciókban adják ki, de ez a rendszer még nem kiforrott, nem látható még, mennyire fog ez beválni. Az állami tulajdonban lévő halastavak egyébként masszívan veszteségesek.
Úgy tűnik, lassan-lassan döntés születik a vízszolgáltatási díj ügyében is.
Reméljük, hogy pozitív döntés születik a vízdíj ügyében, hiszen ezt a jogszabályi háttér is lehetővé teszi. Az Európa Unió keretirányelve valóban kötelezte a vízdíj kiszabására a tagállamokat, ugyanakkor lehetőséget teremtett arra is, hogy az összeget minimálisra csökkentsék, figyelembe véve az ökoszociális szolgáltatásokat.
A magyar állam nem élt ezzel a lehetőséggel. Amíg más országok semmilyen vagy névleges díjat állapítottak meg, a magyar jogalkotók kiszabtak egy olyan mértékűt, amely összegét tekintve akkora volt, mint az ágazat éves eredménytartalma. Reméljük, hogy az idei aszály megmutatta, hogy nincs nagyobb kincs, mint az országban tartott víz. Magyarországról jelenleg 18,6 millió km3 víz folyik ki és 16,5 millió km3 érkezik be, tehát több vizet engedünk ki az országból, mint amennyi beérkezik. Rendkívül fontos lenne, hogy tárolni tudjuk a vizet. A halászat és az öntözés összesen 350 millió m3 vizet használ fel, szántóföldjeink, erdeink szomjaznak, a halastavainkból pedig nyáron, csapadék híján naponta 2cm víz párolog el, aminek pótlását, ha erre szükség van, a halászati ágazat fizeti meg.
