Agrárközélet

Nagy sikert aratott a „Tudományról mindenkinek” programsorozat

MTA Agrártudományi Kutatóközpont

Sikerrel zárult a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából az MTA ATK Agroverzum Tudományos Élményközpont által megrendezett "Tudományról mindenkinek" négynapos eseménysorozat Martonvásáron. A szórakoztató - ismeretterjesztő programokon, rendhagyó parksétákon és kutatótömb látogatásokon az MTA Agrártudományi Kutatóközpont kutatói és tudományos munkatársai kb. 250 látogatót, elsősorban általános- és középiskolás diákokat fogadtak.

A résztvevők laborlátogatások keretében bejárhatták a Martonvásáron folyó kutatói munka néhány igazán érdekes helyszínét és megismerkedhettek az itt folyó kutatói munka izgalmas témáival. Megnézhették például a Magyarországon egyedülálló Fitotron klímakamráit, amely a klímaváltozásnak ellenállóbb növények nemesítésével kapcsolatos kutatások egyik fő helyszíne, és a Lisztlabort, ahol a magyarországi búzatermesztés jelentős részét kitevő vetőmagok előállításához kapcsolódó kutatások folynak.

A rendkívül népszerű laborlátogatásokon kívül az érdeklődők a Brunszvik-kastély parkjában és a nemrég megújult Brunszvik-kertben ismeretterjesztő sétákat tehettek és olyan kérdésekre kaphattak válaszokat, mint például, hogy hogyan készülnek a fák a télre vagy hogyan kapcsolódik össze a tudomány, a zene és a történelem.

A programok külön érdekessége volt, hogy a laboratóriumokban az MTA ATK kutatói, tudományos munkatársai személyesen tartották a bemutatókat, ismeretterjesztő előadásokat szórakoztató, a diákok érdeklődéséhez és tudásához igazodó formában.

A Fitotronban így a klímakutatásokról szóló kutatói bemutatókat, ismertetőket dr. Jäger Katalin, az MTA ATK Növényi Sejtbiológiai Osztály osztályvezetője, a Lisztlaboros előadásokat, bemutatókat pedig dr. Rakszegi Mariann, a Kalászos Gabona Nemesítési Osztály tudományos főmunkatársa vezette. A természetre, a tudomány, zene és történelem kapcsolatára koncentráló parksétákat a látogatók számára Lenkefi István szórakoztató formában megvalósuló ismeretterjesztő előadásai tették emlékezetessé.

A november 7 – 10-ig tartó eseménysorozat programjaira a résztvevői helyek hamar beteltek, a program teltházas volt. E négy nap nagy sikerére való tekintettel az elkövetkező hónapokban még hasonló eseményeket szervez majd a februári nyitás előtt az Agroverzum szakmai csapata.

Az MTA első tudományos látogatóközpontja, az Agroverzum Tudományos Élményközpont, amely az Agrárinnovációs Centrum (AIC) projekt keretében valósul meg jövő év februárjától várja majd látogatóit, e négy nap eseményeihez hasonlóan érdekes, ismeretterjesztő programokkal Martonvásáron. Aktuális információkért érdemes lesz majd figyelemmel kísérni az Agroverzum Tudományos Élményközpont facebook oldalát.

Jelen sajtóanyag és további képek/tartalom letölthetők az alábbi hivatkozásról és szabadon felhasználhatók „MTA Agrártudományi Kutatóközpont” forrásmegjelölés felhasználásával:

https://drive.google.com/drive/folders/1IEN9X-N0pehlPQWTJJy7p36YvZgYk0O0

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Uniós vetőmagrendelet: több jogot akarnak a gazdálkodók

2024. december 18. 13:10

Az uniós vetőmagrendelet módosítása miatt 139 szervezet nyílt levélben követel több jogot a gazdáknak a nemesítésben és forgalmazásban.

Hogyan tudja a gazdaság vezetője a jó alkalmazottat megtartani?

2024. december 15. 12:10

A mezőgazdaságban folyamatosan kevés a munkavállaló. A legtöbb gazdaságban probléma ez. Néhány alapvető módszer a foglalkoztatottak megtartására.

Hogyan lesz a jó zongoraművészből kiváló marketinges?

2024. december 13. 11:40

Ahhoz, hogy maradandót alkoss a munkáddal, ki kell tűnnöd az átlagból, ott kell lennie valami plusznak önmagadból is.

Alapítványi Bál

2024. december 2. 09:10

Időpont: 2025. január 24. (péntek), 18:00 óra, Helyszín: Hotel Helikon, 8360 Keszthely, Mikus Gyula sétány 5.

Kutatások szerint 2050-ig 80%-kal csökkenthető a műtrágyákból származó szén-dioxid-kibocsátás

2023. április 21. 11:44

A kutatók kiszámították a műtrágyák teljes életciklusának szén-dioxid-kibocsátását, amelyek a teljes üvegházhatást okozó gázkibocsátás mintegy öt százalékáért felelősek.

Virtuális séta: a Wageningen Egyetem új kutatóbázisa

2021. október 24. 08:36

A Serre Red egy teljes egészében elektromos működtetésű üvegházrendszer, melynek a növényi vírusok, patogén gombák és baktériumok, a genetikailag módosított növények biztonságos kutatása a funkciója, valamint oktatási szempontból tölt be alapvető szerepet.

Az invazív ázsiai lódarázs visszaszorításában magyar kutatók is segítenek

2024. szeptember 16. 11:10

A módszer lényege, hogy egy miniatűr jeladót rögzítenek a darazsakra, így azok elvezetnek a fészekhez.

MATE: biohulladék-kezelés a fenntarthatóbb jövőért

2022. június 7. 15:46

A MATE új biohulladék-kezelési technológiák fejlesztésével segíti hozzá térségünket egy fenntarthatóbb jövőhöz.