Szőlő-Bor

Tudományos eredmények, gyakorlati tapasztalatok

Agrofórum Online

A gyümölcstermesztő ágazaton belül a szőlő jelentős területtel, mintegy 80.000 hektárral reprezentálja a magyarországi borvidékek összességét. A magyar szőlő és bor fontos hungarikum, mely uniós oltalmat is kapott különböző eredetmegjelöléssel. Az ágazat fejlődését mutatja, hogy az elmúlt időszakban több ezer hektár új szőlőültetvényt telepítettek, és egyre több minőségi bor kerül ki a pincékből.

A szőlőtermesztők egyre több technológiai kihívással kerülnek szembe, melynek nagy része a tápanyag-ellátással összefüggésben álló élettani problémákra vezethető vissza. Számos területen az 2016-ban is jelentkezett a fürtfonnyadás és kocsánybénulás. Ahol nem orvosolták, ott jelentős terméskiesést is okozhattak. A tápanyaggal összefüggő élettani problémák feltárására kísérleti projektet indítottunk az Egri borvidéken. A kísérlet vezetőjének Dr. Dula Bencénét, növényvédelmi mikológus, szőlőtermelőt kértük fel. A kísérlet fő célja, a Yara lombtrágyák termésmennyiségre és minőségre gyakorolt hatásának vizsgálata, azaz a Yara filozófiájának megfelelő „Best Practice”, vagyis a legjobb gyakorlat meghatározása a szőlő-fenológiának megfelelő időzítésben. A technológia és a dózisok összeállítása a virágzáskori és szüret előtti levélanalízis vizsgálatokra, és a Yara szőlő tápanyag-ellátási programra épült. Emellett meteorológiai állomás mérési adatai is segítettek az időzítés optimalizálásában. A kísérleti parcellán a szőlő termésmennyiség mérés mellett, must minőségi analízist is végeztek az Eszterházy Egyetem Borászati laborjában WineScan must analizátorral.


1. ábra:  A Yara kísérleti parcella a kontroll területhez viszonyítva 2016-ban is 22%-kal  több termést adott (Eger, Békési dűlő, Blauburger fajta)

A projekt a YaraVita lombtrágyákra – Frutrel, Bortrac, Universal Bio, Magtrac, SafeK, Rexoline E13 – épült, fókuszálva a fajtaérzékenységre és a területre jellemző makro- és mikroelemhiányra. 2016-ban 5 kezelés, 2015-ben 6 permetezés történt átlagosan 400-600 l/ha vízmennyiséggel a Blauburger fajta parcellájában.

A kísérleti eredmények összefoglalása:
• Az analízis alapján a YaraVitaTM készítményekkel kezelt parcelláról szedett levelekben a mikroelem-tartalom jelentősen növekedett, ami a gyakorlatban fürtön belüli jobb kötődést eredményezett.
• A vas pótlólagos adagolásával a klorózisos tünetek megszűntek, ezt a mérési eredmények is igazolják a vizuális szemlék során tapasztaltak mellett.
• Nagyobb bogyók, teltebb fürtök.
• A fürtkocsánybénulás mértéke alacsonyabb volt a Yara termékeivel kezelt parcellában.
• A kísérleti parcella a kontroll területhez viszonyítva 2016-ban is 22%-kal több termést adott (1. ábra).
• Must analízis: a must alfa-amino nitrogén szintje magasabb a kontrollhoz viszonyítva. Ez a musterjedés szempontjából kifejezetten előnyös, segíti a minőségi borok előállítását.

Kiemelt YaraVita termékek a szőlő tápanyag-ellátásban:    
Termék Összetétel Kijuttatás időzítés Javasolt dózis Kezelés célja
YaraVita Frutrel Foszfor 240 g/l, kalcium 280 g/l, magnézium 100g/l, bór 20 g/l, cink 40 g/l, 69 g/l nitrogén A virágkezdemények megjelenésekor, fürtmegnyúlás alatt, a virágzás kezdetén és a virágzás végén, kötődéskor. Betakarítás után de még lombhullás előtt 5 l/ha adagban. 2,5-5 l/ha Kötödési problémák megelőzése, komplex összetétele stimulálja a szőlő természetes védekező képességét.
YaraVita Bortrac Bór 150 g/l A fürtvirágzat kialakulásakor és a virágrügyek megjelenésekor. Szüret után 2-3 l/ha adagban kijuttatva segíti a következő évi rügydifferenciálódást. 1,5-2 l/ha Kötődés javítása, pollen életképességének növelése, sejtfal stabilizálás, cukorképzés segítése.
YaraVita Safe K Kálium 500 g/l, nitrogén 45 g/l Megfelelő levélfelület kialakulásától virágzásig két kezelés, 10-14 naponként ismételve. Majd kötődéskor, borsóméret és zsendülés időszakában. Szüret után post harvest kezelésre. 3-5 l/ha Magas koncentrációjú folyékony kálium, lombon keresztüli kijuttatásra. Szárazságtűrés, vesszőbeérés elősegítése.
YaraVita Universal BIO Nitrogén 100 g/l, foszfor 40 g/l, kálium 70 g/l + mikroelemek (Mn, Cu, Zn, B, Mo) fürtmegnyúlás alatt, bogyónövekedés időszakában, továbbá post harvest kezelésre 3-5 l/ha Egy termékben ötvözi a biostimulátorok és a komplex tápelemek hatását.Bogyónövekedés alatti tápelem igény biztosítása, érésdinamikai folyamatok segítése, vesszőbeéredés

Termelők mondták – Tapasztalatok a gyakorlatból

Rakusz Róbert növényorvos – Ostorosbor Rt., Ostoros

Az Ostoros és Novaj község határában mintegy 420 ha-on végezzük a szőlőművelés integrációját az Egri borvidéken. Az idősebb ültetvényekben, illetve az újonnan létesült dűlőinkben is szükséges a tőkék táplálása levélen keresztül. A szőlő lombon keresztüli táplálása javítja a tőkekondíciót és jelentős hozadéka van a bor minőségi paramétereit illetően. Ebben a már évek óta bevált és a szőlő növényvédelmi technológiájába beillesztett Yara lomtrágyák segítik munkánkat.

Lizák Gábor szőlőtermesztési vezető – Varsányi Pincészet Verpelét

A Varsányi pincészet szőlőterületei az Egri borvidéken helyezkednek el. A termő szőlőterület 55 ha. 2016-ban a korábbi években alkalmazott technológiát követve a Yara termékeire alapozva vágtunk bele az esztendőbe. Összességében elmondható, hogy a leszüretelt szőlő minősége kiváló, mennyisége a felhasznált lombtrágyáknak, tápanyagoknak köszönhetően fajta függvényében +20-30% közé tehető a korábbi évekhez viszonyítva.

A riportban szereplő pincészetek borai az elmúlt években számos rangos borversenyen szerepeltek nagyon jó eredménnyel (Egri Borvidéki Borverseny, Hungarian Wines of Excellens, Vinagora, Challange International du Vin Egri bikavér).

Gratulálunk a sikeres borokhoz!

Tóth Gábor
Yara Hungária Kft
+36 30 689 8094

(Yara Hungária Kft.)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hetekkel előrébb járhat a szőlő, mit tehet a termelő a melegedő klímában?

2026. október 8. 14:10

A korábbi érés már több európai borvidéken mérhető. A melegedéshez a szőlőben is alkalmazkodni kell, de nem mindegy, hogyan.

Szőlőtolvajok, maskarások és megkötözött gazdák: ilyen volt régen a szüret

2026. szeptember 26. 08:10

A szüret végén nemcsak mulattak: a gazdát megkötözték, a bálban pedig szőlőt loptak. Felidézzük a legfurcsább régi szokásokat.

Erre a láthatatlan veszélyre minden pincében figyelni kell

2026. szeptember 17. 07:10

Az erjedő must nagy mennyiségű szén-dioxidot termelhet. Rosszul szellőző pincében a gáz rövid idő alatt életveszélyessé válhat.

Mire kell figyelni, mielőtt ismét bor kerül a fahordóba?

2026. augusztus 22. 14:10

A fahordó állapota közvetlenül befolyásolhatja a bor minőségét. A gondos tisztítás és tárolás ezért a pincemunkák fontos része.

Lombtrágyázás, aminosavak - Tápanyag-gazdálkodási szakmai nap (III. rész)

2018. március 17. 15:35

Az álló kultúrák lombon keresztül történő tápanyagellátása és a legfontosabb aminosavak és azok növényélettani szerepe.

Megéri precíziós gazdálkodással foglalkozni? Megéri!

2020. január 21. 04:36

Az általunk használt térinformatikai program segítségével összehasonlítottuk, hogy a változtatott mennyiségű tápanyag-kijuttatás (VRA) a homogén kijuttatással szemben realizálhat-e többlet jövedelmet?

Mikrobiológiai készítmények hatékonysága - Tápanyag-gazdálkodási szakmai nap (IV. rész)

2018. március 18. 19:05

A mikrobiológiai készítmények hatékonysága: a nitrogénkötés, a tápanyagok mobilizálása, a szervesanyag-gazdálkodás és a talajszerkezet-javítás.

Levélminták

2018. október 17. 03:48

Az ültetvényünk tápanyag-gazdálkodásának tervezéséhez nagyon fontos, hogy rendszeresen meggyőződjünk arról, hogy milyen tápelemek vannak a talajban és milyenek a növényekben. A levélanalízishez az optimális mintavételi időpont július végén – augusztus elején van, ugyanis ilyenkor a legkiegyensúlyozottabb a levelek tápanyagkészlete.