Agrárközélet

Agrárlogisztikai központ épült Tolna megyében

MTI

Olajos magvak feldolgozására épült agrárlogisztikai központ a Tolna megyei Nakon a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program 110 millió forintos támogatásával.

A központot a helyi önkormányzat és a Naki Mezőgazdasági Zrt. által alapított Nakoil Kft. hozta létre – mondta Soltész Gyula, a kft. ügyvezetője, egyben a Naki Zrt. elnöke az MTI-nek.

A létesítményt egy 600 négyzetméteres épületben alakították ki, ahol 3,4 tonna kapacitású szárító berendezést helyeztek el; a központ feladata lesz az olajos magvak begyűjtése a termelőktől, és az, hogy a termést szárítással alkalmassá tegye a feldolgozásra. A Nakoil Kft. később 10-15 millió forintos beruházással olajsajtolóval tervezi bővíteni a tevékenységét, a növényi olajat önállóan értékesítenék – tette hozzá.

Az ügyvezető elmondta: elsősorban a térségben újdonságnak számító, héj nélküli tökmagból, mákból, dióból, szőlőmagból, hajdinából állítják elő a magasabb hozzáadott értéket képviselő növényi olajat.

Az első idényben a Naki Zrt. és az önkormányzat területén, 44 hektáron termeltek héj nélküli olajtököt, az ültetvény hozama hektáronként 5-6 mázsa szárított mag lett. A szárító és a tervezett olajsajtoló kapacitása kétszáz hektárnyi területen termő mennyiséget lesz képes feldolgozni.

Mint a cégvezető mondta, arra számítanak, hogy az olajos magvak termesztése és feldolgozása versenyképes lesz a szántóföldi növénytermesztéssel. Az új tevékenység hozzájárul a Somogy és Tolna megye határán fekvő, 500 lakosú falu népességmegtartó erejének növeléséhez is – jegyezte meg.

A településen a legnagyobb munkáltató Naki Zrt. 60 embert foglalkoztat. Az elsősorban állattenyésztéssel foglalkozó cég – amely 2017-ben 1,4 milliárd forint nettó árbevételt ért el -, 700 anyakocás sertésállományt tart fenn, és évente 18-20 ezer hízósertést értékesít.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mit hozhat az új KAP ciklus? + podcast

2025. július 15. 16:10

A KAP átalakítása számos kérdést vet fel, ugyanakkor nehéz konkrétumokról beszélni. A BASF és NAK olyan platformot hoztak létre, ahol a témával kapcsolatos kérdéseket vitatták meg a meghívottak.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Mire számíthat, aki diófát telepít?

2018. július 20. 05:38

S. László kérdése: Kertembe diófát ültetnénk, milyen növényvédelmi problémákra számíthatok?

Házikerti növényvédelem június elején - fókuszban a dió

2025. május 30. 15:10

Az intenzív esőzések jó terepet biztosítanak a fertőző gombák szaporodásának. A dió esetében gnomónia, szőlő esetében a peronoszpóra támad.

Baj van a dióval, bajban vannak a termesztők

2022. január 20. 11:59

A magyar dió relatív koraisága és korábbi sikerei ellenére sokféle termesztési és piaci nehézséggel szembesült az utóbbi években. Az évekig kifejezetten jó áron értékesített és az európai piacon elsőként megjelenő magyar dió helyzete az elmúlt esztendőkben jelentősen megváltozott. Ezt a klímaváltozás okozta termesztési és növényegészségügyi problémák mellett a nagy diótermelő országok fokozódó, olcsó árukínálata okozta, ami kiszorította a magyar árut az európai piacról. Ezen kívül az aszályos időjárás miatt az egyébként is alacsonyabb hozamaink tovább csökkentek, és ez már nem teszi versenyképessé termelésünket a versenytársak két-háromszoros termésátlagaival szemben.

Külföldön is keresett a magyar dió

2022. december 20. 12:42

Az adventi időszakban sokan vásárolnak diót – elég, ha csak a bejglihez szükséges mennyiségre gondolunk.