10℃ 6℃
december 6. Miklós, Csinszka, Gyopár, Gyopárka
Életmód, gasztronómia

Új cégek csatlakoztak a Hazai alapanyagok a magyar menzán programhoz

Szuperfarm

A program 2017-ben indult a Gyermelyi és az Univer részvételével, hozzájuk csatlakozott most a Szobi, a Detki Keksz és a Sole-Mizo.

Három cég csatlakozott a Hungast-csoport által indított Hazai alapanyagok a magyar menzán (Hamm) programhoz, amelyben a cégek vállalták, hogy a főként közétkezetést végző Hungastnak egész évben, a közétkeztetést szabályozó törvényi előírásoknak megfelelő, kiváló minőségű termékeket értékesítenek – mondta Páger Zsolt, a Hungast-csoport üzletfejlesztési igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

A program 2017-ben indult a Gyermelyi Zrt. és az Univer Product Termelő és Kereskedelmi Zrt. részvételével, a cégek száma most a Szobi Italgyártó Kft., a Detki Keksz Édesipari Kft. és a Sole-Mizo Zrt. csatlakozásával ötre bővült.

Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnöke hangsúlyozta: a program bővülése azt mutatja, hogy a szolgáltatási ág piaci szereplői magukévá tették a kormány célkitűzését, hogy a közétkeztetést jó minőségű, biztonságos hazai alapanyagokkal kell ellátni. A Nébih elnöke kiemelte, naponta 1,5-2 millió magyar ember életminőségét befolyásolja a közétkeztetési szolgáltatás színvonala.

Enyedi Csaba, a Hungast-csoport kommunikációs igazgatója szerint a társaság naponta 200 ezer fogyasztónak ad el ételt, valamennyi megyében és a fővárosban is szolgáltat, a cég 150 nagy főzőkonyhával és 1100 tálalási hellyel rendelkezik. A Hungast-csoport nagyjából a teljes étkeztetési szolgáltatási területet lefedi az országban, jelen vannak többek között az oktatási és nevelési, szociális és egészségügyi intézményekben, valamint a munkahelyi éttermekben is.

Az MTI érdeklődésére közölték, hogy a most csatlakozó cégek fontos beszállítók a Hungast számára. A Szobi Italgyártó Kft.-től körülbelül 100 ezer liter gyümölcslevet és mintegy 70 ezer liter citromlevet, a Detki Keksz Édesipari Kft.-től körülbelül 8000 kilogramm kekszet, a Sole-Mizo Zrt.-től pedig 1,3 millió gyümölcsjoghurtot, 300 ezer túrórudit, 50 ezer pohár natúr joghurtot és 300 ezer pohár kefirt vásárolnak éves szinten.

A Hungast az MTI-vel korábban azt közölte, hogy a program önkéntes vállalás a cégcsoport részéről, nem tartalmaz állami finanszírozást.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Spórolhat a főnök a fűtésen a dolgozók kárára? A válasz több mint meglepő

2025. december 5. 09:10

A munkaadó határozza meg, milyen hőmérsékleti körülmények között dolgozzanak a munkavállalói? Egyáltalán nem, erre is egzakt jogszabályi előírások vannak.

Levághatom a szomszédból átnyúló faágakat és akár el is tüzelhetem azokat?

2025. december 2. 09:10

Mit tehetünk azokkal az ágakkal, levelekkel, termésekkel, amelyek a szomszéd fájáról, bokráról potyognak át hozzánk? A válasz meglepő!

Virágmézek gyógyhatásai – melyik mire jó?

2025. december 2. 08:10

A virágmézek nemcsak édes finomságok, hanem természetes gyógyszerek is: minden mézfajta másképp segíti a szervezet működését és gyógyulását.

Öt étel, amely valóban életveszélyes lehet

2025. november 29. 07:10

Van öt olyan élelmiszer a világon, amelynél egyetlen hiba is végzetes lehet – mégis milliók fogyasztják nap mint nap.

Nem járnak le a zöld könyvek a veszélyhelyzet alatt!

2021. január 15. 09:35

A koronavírus-járványra tekintettel a növényvédelmi hatóság a 2020. november 4. napját követően lejáró zöld és fehér könyveket – a lejáró személyi okmányokhoz hasonlóan – a veszélyhelyzet megszüntetését követő 180 napig még érvényesnek tekinti.

Fokozott óvatosságra intenek: ismét Európa-szerte terjed a madárinfluenza

2022. szeptember 5. 11:48

Portugáliától Finnországig számos európai országban kimutatták az elmúlt hetekben a magas patogenitású madárinfluenza vírusát.

Hazánkban még nem mutatták ki az afrikai sertéspestis vírusát

2018. február 6. 08:00

Egy év alatt több mint 10 ezer sertés (házisertés és vaddisznó) vizsgálatát végezték el, amiből több mint háromezer minta Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett.

Augusztus 30-ig tartanak a nyári szezonális ellenőrzések

2025. július 22. 05:40

A 2025. évi nyári szezonális ellenőrzés-sorozaton a Nébih és a kormányhivatalok szakemberei számos területeken végeznek ellenőrzéseket.