Agrárgazdaság

Nobilis Márton: „a célunk, hogy a magyar gazdákat megvédjük”

MTI

Minden, Ukrajnából Magyarországra közúton és vasúton érkező gabonaszállítmány útját ellenőrzik és csak a tranzitforgalmú járműveket engedik át az országon - mondta az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára keddre virradó éjjel a záhonyi magyar-ukrán határátkelőhelyen, ahol tájékozódott a mezőgazdasági termékekkel kapcsolatos intézkedések végrehajtásáról.

Nobilis Márton megtekintette a szomszédos országból érkezett kukoricaszállítmány – a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szakemberei által elvégzett – ellenőrzését, majd elmondta, a szállítmányból történt mintavétel után a kamiont leplombálják, és így folytatja útját Magyarországon át a rendeltetési helye felé.

Valamennyi ilyen rakományú kamion útját az Elektronikus Közúti Áruforgalom-ellenőrző Rendszeren keresztül figyelemmel kísérik, illetve súlyellenőrzésekkel is követik az útját. Ezen keresztül látni fogják, hogy elhagyta-e szállítmány az országot; amennyiben nem, akkor megkeresik, hol pakolták le és ott fogják ellenőrizni

– ismertette Nobilis Márton.

Az államtitkár emlékeztetett, a magyar kormány úgy döntött, hogy – a lengyel példát követve – nem engedélyezi az ukrán gabona, illetve más mezőgazdasági termékek behozatalát.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az a célunk, hogy a magyar gazdákat megvédjük attól, hogy az ukrán gabona elárassza a magyar a mezőgazdaságot és kárt okozzon a magyar gazdáknak

– fogalmazott a politikus. Hozzátette, az agrártárca dolgozik azon, hogy későbbiekben a tilalmat más ukrán élelmiszerekre is kiterjesszék.

Az MTI kérdésére az államtitkár elmondta, a korábbi évekhez képest mára megtízszereződött az ukrán gabonabehozatal Magyarországra.

Nagy István agrárminiszter szombaton jelentette be, hogy Lengyelországhoz hasonlóan, átmeneti jelleggel megtiltja az Ukrajnából származó vagy onnan érkező gabona és olajosmagvak, valamint több más mezőgazdasági termék Magyarországra történő importálását.

A tárcavezető szerint a jelenlegi piaci folyamatok folytatódása olyan komoly károkat okozna a magyar mezőgazdaság számára, hogy rendkívüli intézkedésekkel kell ezeknek gátat szabni.

A Magyarországra történő behozatal korlátozása átmeneti jellegű és 2023. június 30-ig tart.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

204 ezer hektár földet vásároltak – és vele rengeteg vizet a föld alatt

2026. szeptember 19. 13:10

Az idei nyár is megmutatta, hogy önmagában a föld kevés, az eredményes gazdálkodáshoz víz is szükséges.

„Marhaság” a napenergia és külföldi munkavállalókra sem szorul az ország a választáson győztes szélsőséges német párt szerint

2026. szeptember 12. 13:10

Populistának tűnő ígéretekkel próbál a német gazdák kedvében járni a Szász-Anhalt tartományban választási győzelmet aratott AfD párt.

A gazdálkodók még magasabb szintű támogatása felé tett nagy lépést a KITE Zrt.

2026. augusztus 31. 15:10

Ünnepélyes keretek között stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az AKI Agrárközgazdasági Intézet, valamint Magyarország piacvezető mezőgazdasági integrátora, a nádudvari központú KITE Zrt.

Esőgyilkosnak bélyegezték a gazdák a JÉGER jégkármérséklő rendszert, és elfeledett német-svájci kísérletek szerint igazuk is lehet

2026. augusztus 11. 09:10

A magyar gazdák az Országos Jégkármérséklő Rendszert (JÉGER) kiáltották ki a példátlan mértékű aszály felelősének, és sok évtizedes kísérletek támasztják alá, hogy akár igazuk is lehet.

Az egész országra kiterjesztették a tűzgyújtási tilalmat

2022. július 2. 12:34

Az egész országot sújtó kánikula és az extrém szárazság 2022. július 2-ától hazánk teljes területén indokolttá teszi a tűzgyújtási tilalom kihirdetését.

Mit kell tudni a kiskérődzők pestiséről?

2025. február 12. 05:40

A jelentős gazdasági károkkal járó betegség juhokat és kecskéket is képes megbetegíteni. A Nébih közleményében hívta fel a figyelmet a bejelentési kötelezettség alá tartozó, hazánkban első ízben előforduló betegségre.

Hamis termékeket foglaltak le a magyar hatóságok

2019. július 9. 14:33

A magyarországi ellenőrzések eredményeképpen 484 millió forint értékben, több mint 183 tonna emberi fogyasztásra alkalmatlan élelmiszert, valamint több mint 2 millió liter italárut (nagyrészt borászati terméket) foglaltak le a szakemberek.

Újra esedékes a növényvédő gépek műszaki felülvizsgálata

2023. augusztus 29. 08:10

A géptulajdonos termelőknek az 5 évnél idősebb növényvédő gépeiket 3 évente szükséges elvinniük felülvizsgálatra.