20℃ 9℃
szeptember 24. Gellért, Gerda, Mercédesz
Támogatások, pályázatok

Január végéig lehet jelentkezni a konyhakerti és kisállattartási szociális földprogram pályázatára

MTI

Meghirdették a 2019. évi konyhakerti és kisállattartási szociális földprogramot, a pályázatra január végéig lehet jelentkezni - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Magyargécen.

Langerné Victor Katalin a Nógrád megyei községben tartott sajtótájékoztatón elmondta: települési és nemzetiségi önkormányzatok, egyházak, egyházi szervezetek, szociális szövetkezetek adhatják be pályázataikat január 31-ig.

Hozzátette: a szociálisan hátrányos helyzetű emberek, családok megélhetését segítő földprogram múlt évi, 130 millió forintos keretét 180 millió forintra emelték, a program akár 28 ezer embert is tud segíteni.

A helyettes államtitkár közölte: az elnyerhető összeg alsó határa 500 ezerről 600 ezer forintra nőtt, a felső határ 1 millió 300 ezer forint, a támogatáson belül pedig igényelhető olyan összeg, amely agrárszakember bevonását teszi lehetővé.

Langerné Victor Katalin szólt arról, hogy egy 2010 óta folyamatosan átalakított programról van szó, amelynek célja, hogy a kertek a falvakban ne legyenek megműveletlenek, mert a háztáji munka, az, hogy zöldséget, gyümölcsöt termesztenek, állatot nevelnek, komoly bevételt, megtakarítást hozhat a családoknak.

A program erősíti a társadalmi befogadást is, nem véletlen, hogy a társadalmi felzárkózásért felelős terület hirdeti meg – mondta, hozzátéve, pozitívan befolyásolja a korábban passzív családok megítélését, hogy részt vesznek a munkában, a termelésben, ráadásul a gyerekek is jó mintát látnak.

A sajtótájékoztatót Berki Violánál tartották, aki tavaly már részt vett a földprogram mintakert programjában. A helyettes államtitkár azt mondta: ezzel a programmal jó példákkal segítik az újonnan bekapcsolódókat, hogy lássák, a háztáji gazdálkodás munka mellett is végezhető.

Velki Róbert, a szociális földprogramot több mint húsz éve működtető Magyargéc polgármestere elmondta, vetőmagot, kisállatokat helyeznek ki a családokhoz. Mint fogalmazott, egy faluban régen elképzelhetetlen volt, hogy ne legyen megművelve a kert, ne legyenek állatok az ólban, és ezt a gyakorlatot vissza kellene hozni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Május 31-ig még bejelenthető a tavaszi fagykár

2026. május 29. 08:10

Akkor is érdemes bejelenteni a fagykárt, ha az agro.met.hu adatai nem egyértelműek – figyelmeztet a minisztérium.

Indul az egységes kérelmek beadása: idén is mintegy 700 falugazdász tanácsadó segíti ingyenesen a támogatások lehívását

2026. április 15. 07:10

Április 15-től indul az egységes kérelmek beadása, idén is falugazdászok segítik a gazdákat a támogatások lehívásában.

Igényelhető a fagykárkrízis-támogatás – újabb forrás a bajba jutott termelőknek

2026. január 26. 13:10

Rendkívüli támogatás nyílik a tavaly tavasszal fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők számára.

Komoly támogatás jön a borászoknak – mutatjuk, kiknek

2026. január 9. 11:10

Kivágások, újratelepítés, támogatás: nagy átalakulás előtt a magyar borvidékek.

Erre a határidőre figyelmeztetik az iskolatej és iskolagyümölcs programban részt vevő beszállítókat

2023. április 14. 15:48

Az iskolagyümölcs-, iskolazöldség és iskolatej programok lebonyolítása a következő 2023/2024-es tanévben az előző évekhez hasonlóan, a jelenleg hatályos jogszabályoknak megfelelően fog zajlani.

Állattartó telepek megújítása pályázat – milyen gépek férnek bele Massey Fergusonból?

2021. december 7. 08:32

Az állattartó telepek megújítása (ÁTK) pályázat keretein belül számos hatékony, prémium és kiváló ár/érték arányú Massey Ferguson erőgép, körbálázó és szálastakarmány gép érhető el. Traktorokból a 83 kW-os teljesítményhatáron belül találunk rendkívül egyszerű felépítésű „alap” elvárásoknak megfelelőt, de a teljes rugózásra, automata kormányzásra és prémium technológiai megoldásokra vágyó Gazdálkodók is megtalálják a maguk gépét a kínálatban.

Meghosszabbították az öntözésfejlesztési pályázati felhívásokat

2022. október 24. 11:14

A beruházásokat támogató kiírás átfogóan biztosít fejlesztési forrást minden, az öntözéshez kapcsolódó tevékenységhez, így többek között tározóterek, új vízkivételi művek kialakításához, új öntözőgépek és csővezetékek telepítéséhez és az elavult öntözőrendszerek elemeinek cseréjéhez.

Évi 58 ezer euró támogatásról mond le egy biogazdálkodó

2024. június 5. 11:10

Egy bajor gazda úgy döntött, hogy 2023-ban nem nyújt be agrárpályázatot. Évente 58 000 euró támogatásról mond le, mégis elégedett a döntésével.