Gépinfo

Robot traktorok – Az oroszok sem akarnak lemaradni

Agrofórum Online

A robot - traktor fejlesztési versenyből az oroszok sem akarnak kimaradni. A CASE IH, majd az indiai és japán törekvések után röviden bemutatjuk az Avrora AgroBot traktor történetét.

Az „AgroBot” projekt, vezető nélküli mezőgazdasági eszközök kifejlesztésére jött létre. Az ilyen eszközök alkalmasak folyamatos, automatikus szántóföldi munka végzésére, ezáltal a hajtóanyag felhasználás és az üzemeltetési költségek csökkentésére, a terméseredmények növelésére változó klimatikus körülmények között, valamint az infrastruktúramentes területek termelésbe vonására.

Az AgroBot elvi felépítése

A Moszkva melletti Szkolkovóban működő Avrora Robotics cég először 2016 szeptemberében tesztelt önműködő traktort Rjazany területén. Az Avrora korábban már foglalkozott robot járművek fejlesztési kísérleteivel a hadsereg, illetve mentők, tűzoltóság részére.

Robot harci jármű

Vitalij Saveljov a cég pénzügyi igazgatója tájékoztatása szerint az Avrora Robotics már nyolc éve dolgozik az önműködő traktor megalkotásán. A fejlesztés célja olyan jármű kifejlesztése, amely a GPS jelek, videokamerák, lézerszkennerek és szenzorok segítségével, emberi beavatkozás nélkül képes a szántóföldi és kertészeti műveletek végrehajtására.

AgroBot a kiállításon

A kísérleti traktor hajtásáról egy kéthengeres, 25 LE-s dízelmotor gondoskodik, kompakt építésének eredményeként a tömege csupán 1400 kg. A traktor hidraulikus hárompont-függesztő rendszerrel és TLT-vel is fel van szerelve. A traktor tájolását érzékelők és szkennerek biztosítják, a vezérlést egy alacsony szintű AI-vel felszerelt számítógép biztosítja. A traktor felügyeletét végző kezelő elhelyezkedhet a traktor közelében vagy a vezérlőközpontban. Egy üzemeltető több traktor egyidejű működését is szabályozhatja.

AgroBot a szántóföldön

Az “An Idea Worth a Million” televíziós vetélkedőn 2017 decemberében az Avrora Robotics Agrobot vezető nélküli traktor koncepciója elnyerte a 25 millió rubeles ($438,000) első díjat ami segíti a fejlesztési munkák felgyorsítását.

Az Avrora Robotics gyártmányú vezető nélküli traktorok először 2019-ben fognak megjelenni nagyméretű mezőgazdasági üzemben. A Rjazan régióban lévő üzemben 500 hektárt meghaladó területen tervezik az új technológia gyakorlati bevezetését. A 2021-ig tartó programban 10 Agrobot vezető nélküli traktort fognak felügyelni egy irányító központból. A munkálatok a következő műveletekre terjednek ki: talajművelés, műtrágyázás, vetés, öntözés, szálas- és szemes betakarítás és szállítás.

A robot traktorok alkalmazása segíteni fog a képzett kezelők hiányának leküzdésében.

Az Agrobot 2.0 elvi felépítése

A fejlesztési eredményeket bemutatták a 2018-as moszkvai Agrosalon kiállításon, sőt a Stratégiai Kezdeményezések Ügynökségének high-tech kiállításán, ahol Vlagyimir Putyin elnök is megtekintette (2019.január 15).

Vlagyimir Putyin elnök a Ryazan Aurora Design Iroda mérnökei által kifejlesztett vezető nélküli traktort szemléli.

Forrás: https://avrora-robotics.com/en/projects/agrobot/, https://ya62.ru/news/technologies/putinu_pokazali_razrabotannyy_ryazanskimi_inzhenerami_bespilotnyy_traktor_video/

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Forradalom a traktorok alatt: jönnek az okos abroncsok

2025. július 13. 11:10

Az agrár gumiabroncspiac 2025-ben világszerte eléri a 7 milliárd dollárt, Európában 2,3 milliárdot – fenntarthatóság és IoT vezérli a jövőt.

100 éve mozgásban – jubileumot ünnepel a Kramer

2025. július 9. 14:10

A mezőgazdasági és építőipari gépek egyik legismertebb európai gyártója, a Kramer idén ünnepli alapításának 100. évfordulóját.

Töretlenül nő a kereslet az akkumulátoros gépekre

2025. június 7. 14:10

Egyre népszerűbbek Magyarországon is az akkumulátoros kerti gépek és a robotfűnyírók – a Husqvarna szerint a piac szárnyal.

50 éves a Fliegl: fél évszázada a mezőgazdaság szolgálatában! 

2025. június 3. 11:10

Érzelem, innováció és közösség: így ünnepelt együtt a Fliegl család és partnerei a cégcsoport fél évszázados történetét.

Új John Deere 6155M traktor kihagyhatatlan akcióban!

2021. február 3. 09:40

Most egyedülálló akció keretében vásárolhat új John Deere 6155M traktort, csupán a meghatározott készlet erejéig! Az akciós ár mellett számos szolgáltatásunkkal állunk az Ön rendelkezésére a gépéletút teljes ideje alatt, legyen szó finanszírozásról, biztosításról, oktatásról, szervizről vagy éppen alkatrészről.

Nem volt necces! - Veterán traktorra ült a teniszcsillag

2018. október 23. 08:52

A kaliforniai Laguna Seca Raceway-en tartott Porsche-versenyautó találkozón az ötszörös Grand Slam-győztes, olimpiai ezüstérmes Sarapova meglovagolt egy Porshe Junior traktort, amely igazi ritkaságnak számít.

5 év ajándék garancia a Massey Fergusontól!

2019. augusztus 13. 13:12

Minden Massey Ferguson erőgépet a legjobb minőségben terveznek és gyártanak. Megbízható, és soha nem hagyja cserben. Gyári akció keretein belül most öt év garanciát kaphat ajándékba – teljesen díjmentesen!

A Fendt bemutatta a hidrogén meghajtású traktor prototípusát

2023. március 10. 08:03

A mezőgazdasági gépeket gyártó Fendt bemutatta a hidrogén-üzemanyagcellás hajtású traktor első prototípusát Németországban.