13℃ 2℃
október 20. Vendel, Irén, Kleopátra
Növénytermesztés

A GMO lesz a jövő agrártechnológiája vagy a mentességben rejlik nagyobb üzleti potenciál?

SZIE
GMO

Első alkalommal szervezett GMO-val, azaz genetikailag módosított organizmusokkal foglalkozó konferenciát a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karán működő Deák Tibor Szakkollégium.

A konferencia célja egy szakmai párbeszéd megindítása volt az agrárium széles körében alkalmazható génmódosítási technológia élelmiszeripari, szabályozási és gazdasági hátteréről, illetve a genetikailag módosított szervezetektől mentes termékek piaci lehetőségeiről.

Az élelmiszer- és takarmánynövények genetikai módosításának számos célja lehet. Ezek közül kiemelten fontos a rovarkártevőkkel és penészgomba-fertőzésekkel szembeni ellenállás kialakítása, melyek esetében közvetett pozitív hatásként a mikotoxin-szennyezettség csökkenése is kimutatható. Emellett azonban a növényeken olyan célirányú genetikai módosításokat is lehet végezni, melyekkel növelhető az élettani szempontból fontos táplálóanyagok mennyisége, ezáltal javítható az élelmiszerek minősége is. Amint arra Dr. Mézes Miklós, a SZIE Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Takarmányozástani Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára előadásában rámutatott, egyes élelmiszer- és takarmánynövények genetikai tulajdonságait ily módon már számos esetben módosították sikeresen.

A szója olajtartalmának zsírsavösszetétele például úgy változtatható meg, hogy abban egyrészt megemelkedjen az olaj oxidatív stabilitását növelő olajsav-tartalom, másrészt megjelenjen benne az ún. sztearidonsav, amelynek fontos humánegészség-védelmi szerepe lehet. Az ilyen jellegű kutatások között a rizs b-karotin tartalmának növelésére irányuló módosítás idézte elő a legnagyobb vihart, amelynek célja a világ számos országában, elsősorban gyermekeknél jelentkező A-vitamin hiány leküzdése volt. A genetikailag módosított Golden Rice 2 rizs viszont már olyan mennyiségben tartalmazott b-karotint, amely erre a problémára valós megoldást kínált az érintett területeken.

Ezek a növények és a belőlük készített termékek már jelen vannak a mindennapi kereskedelmi forgalomban, forgalmazásuk a világ számos országában engedélyezett. Az európai fogyasztók hozzáállása azonban az első GMO-termék 1994-ben történt bevezetése óta meglehetősen elutasító. Ezt bizonyítja többek között az a 2010-ben megjelent Eurobarometer-jelentés is, mely szerint az európai fogyasztók több mint fele az ismeretlen kockázatok miatt nem gondolja megfelelőnek a génmódosított élelmiszereket, és a GMO-k forgalmazása csak alig harmaduk szerint jelenthet előnyt országuk gazdaságának.

Hazánk kiemelten fontos stratégiai kérdésként kezeli a géntechnológiával módosított növényekkel kapcsolatos tevékenységek szabályozását, és a magyar mezőgazdaság GMO-mentes státuszának megőrzését, így Alaptörvényünk ki is zárja a GMO-megoldások köztermesztésben való alkalmazását. Éder Tamás, a Bonafarm Csoport PR és vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója és a konferencia egyik védnöke szerint ugyanakkor kiemelten fontos, hogy a területen komoly erőforrásokkal támogatott kutatásokat folytassunk Magyarországon is, többek között azért, hogy tisztázhassuk a legújabb génszerkesztéses megoldások valódi kockázatait.

Mivel a népesség szükségleteinek növekedésével párhuzamosan növekszik a minőségi élelmiszerek iránti igény is, a GMO-val kapcsolatos új tudományos ismeretek humánegészség-védelmi szempontból és az állati termékek előállításának gazdaságossága szempontjából egyaránt jelentősek lehetnek. A konferencián elhangzottak alapján ugyanakkor vitathatatlan a GMO-mentes termékek iránti piaci kereslet is, így egyelőre még nehéz előre jelezni, milyen pro és kontra érvek születnek majd a téma kapcsán a következő időszakban.

GMO
Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb csapás az aszály után, ez a kártevő már tényleg nem hiányzott a magyar földekről

2025. október 20. 09:10

Viszonylag ritkán mutat akkora aktivitást egy kártevő, mint amilyet most tapasztalnak tőle Magyarország délkeleti csücskében. A példátlan aszály után már csak ez hiányzott Békésben.

Mesteri tervet eszeltek ki a kínaiak, hét év után álltak bosszút

2025. október 19. 16:10

Elképesztő céltudatossággal érte el Kína, hogy sikerült függetlenítenie magát egy fontos mezőgazdasági területen az USA-tól. A játszma végjátéka éppen a szemünk előtt zajlik.

Ijesztő állatok pusztítanak a silókukoricában, a vadkárok háromnegyedét ezek okozzák

2025. október 18. 13:10

Veszélyes vadak tanyáznak ilyenkor a mezőgazdasági táblákon Erdélyben, ahol a kombájnok nem akármilyen ragadozókat ugratnak ki a növények közül.

Kombájnok a Balatonban? Furcsa terv született a tó hasznosítására

2025. október 18. 09:10

Hihetetlen terv fogalmazódott meg néhány évtizede egy magas rangú politikus fejében, örülhetünk, hogy végül nem valósult meg.

Először igazolták, hogy génszerkesztéssel módosított haszonnövény is azonosítható PCR alapú módszerekkel

2020. szeptember 18. 13:45

A GMO-mentes élelmiszerekért dolgozó civil szervezetek csoportja és egy élelmiszerkereskedelmi vállalat jelentette be a világon az első olyan molekuláris (qPCR) módszer kifejlesztését és közzétételét, amely alkalmas génszerkesztéssel létrehozott haszonnövény kimutatására.

A GMO-mentesség hozzájárul a versenyképességhez

2019. május 7. 06:02

A GMO-mentes politika eredményeként soha, egyetlen génmódosított növény sem került köztermesztésbe az országban, az jelenleg is teljeskörűen tiltott.

Nagy István: esélyegyenlőséget kell biztosítani a gazdáknak a digitalizáció terén

2019. január 20. 10:08

Az agrárminiszter elmondta, hogy a digitális beruházások megtérülése egészen más a nagyüzemi méretű agrárvállalkozások és a kisgazdaságok esetében, ezért azt is meg kell vizsgálni, hogy miként lehet esélyegyenlőséget biztosítani.

Megvan az első ország, amely állandó engedélyt adott GMO-búzának

2022. május 14. 14:35

Argentína, az egyik legnagyobb globális búzaexportőr a világon elsőként engedélyezte a GMO-búza vetését.