Agrárközélet

Megalakult a Nemzeti Agrár-tanácsadási Bizottság

AM Sajtóiroda

Csak úgy lehetünk versenyképesek, ha az agrárium minden szereplője lépést tud tartani a változásokkal - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Nemzeti Agrár-tanácsadási Bizottság alakuló ülésén, hétfőn a parlamentben.

A miniszter az eseményen arra emlékeztetett, hogy rendkívül fontos, hogy igazodjunk a magyar vidék változásaihoz, figyeljük az érzékeny területeit és vele együtt fejlődjünk.

Nagy István hozzátette: az Agárminisztérium mindent megtesz azért, hogy az agrárium megújuláshoz szükséges eszközöket és feltételeket biztosítsa. Bevezettük a Digitális Jólét Programot, és még idén elindulhat a Digitális Agrárstratéga. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg a fiatalokról, akiknek bevonása az agrárium jövője szempontjából megkerülhetetlen – emelte ki a tárcavezető. Hangsúlyozta: már folyamatban van egy generációváltás elősegítését célzó szakpolitikai program kidolgozása és nagy hangsúlyt fektetünk a szakképzésre, amely az Agárminisztérium számára kiemelten fontos szereppel bír, hiszen a tárca jelenleg a harmadik legnagyobb intézményfenntartó a szakképzés rendszerében.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Nagy István arról is beszélt, hogy az intézkedések csak akkor lehetnek valóban eredményesek, ha képesek vagyunk átadni az információkat: ha segítünk eligazodni a gazdáknak a támogatások világában, megkönnyítjük az adminisztrációt, és megfelelően tájékoztatjuk a fiatalokat az agráriumban rejlő lehetőségekről.

Kiemelte: ebben a közvetítésben rejlik a vidékfejlesztésben dolgozó szaktanácsadók felbecsülhetetlen szerepe, ami összekapcsolja a gazdákat a megfelelő intézményekkel és eljárásokkal. A tárcavezető örömét fejezte ki, hogy a szaktanácsadás megerősödéséhez, hatékonyságának növeléséhez az újonnan megalakult szakmai grémium is hozzájárul.

Az eseményen Jakab István, a Nemzeti Agrár-tanácsadási Bizottság (NATAB) elnöke kifejtette: ebben a felgyorsult világban a legfontosabb feladat, hogy az új információk minél hamarabb a gazdák rendelkezésére álljanak. Hozzátette: minden lehetőség adott, hogy a testület stabil és erős hátteret biztosítson az ágazat szereplői számára.

A NATAB a magyar agrárium minden szintjét képviseli. A testület javaslattevő, véleményező jogkörrel segíti majd a mezőgazdasági és vidékfejlesztési szaktanácsadással kapcsolatos hatósági munkát. A grémium tagjait az agrárminiszter nevezi ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) javaslatára.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Mit tegyünk a házikerti fák lehulló lombjával?

2023. november 16. 11:10

Mit tegyek/tehetek a gyümölcsfák, díszfák lehulló lombjával a házikertben?

Mikor szüretelhető a rebarbara?

2023. május 20. 04:36

Egy kérdéssel fordulok Önökhöz. Mikor szüretelhető a rebarbara?

Mitől hervadnak el a paradicsompalánták?

2020. május 8. 09:12

A napokban kiültetett paradicsom palánták levelei kifehéredtek, lekókadtak, elszáradtak, rendre az összesnek. Ültetési hiba? Még gyenge palánták? Fél maréknyi marhatrágyát szórtam a palánták köré nem közvetlenül a szárához erre tettem még egy kis földet majd ezután locsoltam jól be. Okozhatta ez a gondot? Válaszát előre is köszönöm!  

Miért potyog le már most a birs?

2019. július 11. 09:10

P. Gábor kérdése: Birsfám gyümölcsei fokozatosan összeaszalódtak, most pedig betegen lehullnak. Milyen betegség okozhatja ezt?