Szőlő-Bor

Túl olcsón kerül piacra a magyar bor

Világgazdaság

Tavaly egy euró alá süllyedt a magyar borok literenkénti átlagos exportára, miközben a belföldi termelői árak is a mélyben vannak, és az idei szüret is feszültségekkel teli. Az agrártárca a hamarosan induló 3,5 milliárdos promóciós program és a borászati fejlesztések kedvező hatásaiban bízik.

Az utóbbi évek hazai borexportját jellemző, 1,2-1,3 eurós literenkénti átlagár után, 2018-ban – amikor a kivitt bor mennyisége megugrott – már az egy eurót sem érte el a külföldön eladott bor után kapott literenkénti bevétel – derül ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) honlapján elérhető statisztikai adatokból. Ausztria ugyanakkor jóval két euró fölötti átlagot ért el. A kivitel csaknem fele folyó bor, ennek a sorsáról a szakemberek nem sokat tudnak, házasításként vagy önállóan, valószínűleg csupán Made in EU megjelöléssel kerülhetnek piacra.

A probléma a megkérdezett piaci szereplők szerint összetett, a megfelelő marketing hiányától kezdve a mennyiségi és minőségi gondokon keresztül odáig terjed, hogy kudarcot vallottak a kitörési pontnak szánt fajták – például az irsai olivér vagy a furmint – magyar brandként történő felépítési kísérletei.

A borászszakemberek szerint az is gond, hogy még a külföldön jól csengő magyar borvidékek termékeiből sincs nagyobb kereskedelmi tétel, a legtöbb bor helyben, a pincékben és a fesztiválokon fogy, az export csekély. A belföldi feldolgozói értékesítési árak is a mélyben vannak. A NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet adatai szerint például idén júliusban az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott (OFJ) fehérborokat literenként 188 forintos átlagáron adták el a borászatok, a külföldön értékesített OFJ-s fehérborok értékesítési ára 290 forint volt, az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott vörösborok és rozék pedig 258 forintos literenkénti áron kerültek a külpiacokra.

Csak ezekhez az adatokhoz képest jobb helyzet, hogy az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel (OEM) ellátott, magasabb minőséget feltételező borok közül a tokaji fehérborok belföldi értékesítési átlagára literenként 695 forint volt. Az eredetvédelem szempontjából ugyanebbe az OEM-kategóriába tartozó vörösborok és rozék közül az egrieket 441, a villányiakat pedig 627 forintos literenkénti átlagáron értékesítették.

Az Agrárminisztérium (AM) szeptember elején jelentette be, hogy a minőségi borok értékesítésének támogatására 3,5 milliárd forintos kerettel borpromóciós programot indít.

Úgy számolunk, hogy a következő években évi két-két millió eurót tudunk fordítani részben belpiaci – ezalatt az európai uniós piacot értve –, részben pedig harmadik országbeli fogyasztókat célzó projektekre – mondta a Világgazdaságnak Feldman Zsolt, az AM mezőgazdaságért felelős államtitkára.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Terjed a szőlő aranyszínű sárgaság: két új borvidéken is kimutatták

2025. október 7. 10:50

Újabb két borvidéket ért el a szőlő aranyszínű sárgaság: a hatóság fokozott felderítést és szigorú védekezést rendelt el.

Fenntartható szőlővédelem: ragadozó madarak bevetésen

2025. szeptember 27. 14:10

Madárháló helyett ragadozó madarak védik a prémium szőlőt Sussexben – a brit borászat úttörő megoldása fenntarthatósági mintát ad.

Fenntarthatóság a pohárban: miért tér vissza a piquette?

2025. szeptember 10. 16:10

A piquette könnyű, alacsony alkoholtartalmú ital, amely a bortermelés melléktermékéből készül. Fenntartható és egyre népszerűbb.

Régi magyar szőlőfajták: érdemes-e kertbe ültetni őket?

2025. szeptember 5. 16:10

A régi magyar szőlőfajták nemcsak hagyományt őriznek, hanem ellenállóságuk miatt a házikertekben is megállják a helyüket.

Nagy-Somló: az egész borvidék a bio útra lép

2019. március 21. 11:17

A Nagy-Somlói Borvidék Hegyközsége döntött: 2023-tól a teljes borvidék áttér ökológiai művelésre.

Bordeaux-ban volt már szüret: jég tarolta le az ültetvényeket

2018. június 25. 14:57

Több ezer hektáron tarolta le a szőlőt a Bordeaux-régióban a jégverés.

Kiemelt támogatásokat kap a hazai borágazat

2018. október 1. 10:25

Az Agrárminisztérium a szőlőültetvények korszerűsítését továbbra is fontosnak tartja, ezért 2020-ig 45 millió eurós keretre lehet ezen a jogcímen pályázni 2018 februárjától.

Ismét bizonyította kiválóságát a Tokaji borvidék leghíresebb itala

2022. november 9. 13:12

Hatósági, laboratóriumi és kedveltségi szempontból is mindenben megfeleltek a tokaji aszúk a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta terméktesztjén.