11℃ 0℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán
Terményárak

Egy hónapos mélyponton a szója ára

Agrofórum Online

Enyhe, 0,1 százalékos csökkenést követően 916,75 dollárcentre süllyedt a szójabab vékánkénti ára. Ez jó egy hónapos mélypontot jelent a termény kurzusában. Ennél alacsonyabb áron utoljára október 8-án kereskedtek a szójababbal a piacon, akkor a vékánkénti ár 914 dollárcent volt. Ez a szint egyébként egy alaposabb emelkedő utáni oldalazásnak volt tekinthető, hiszen szeptember 9-én még 855 dollárcentet mutatott a szójabab árjelzője.

A szója piacán sokan Donald Trump amerikai elnök beszédére figyeltek, amit a New York-i gazdasági klubban mondott el. Bár dicsérte az amerikai gazdaság erejét, de újabb vámtarifa-emelésekkel fenyegette meg Kínát arra az esetre, ha nem sikerül egyetértésre jutniuk az amerikai tárgyalóknak Pekingben. Az amerikai-kínai kereskedelmi vitáról úgy vélekedett: „közel van” a tárgyalások első szakaszának sikeres lezárása, ez „bármikor megtörténhet”. Konkrétumokat azonban nem említett, így egy esetleges megállapodás aláírásának várható dátumáról sem tette említést.

„A gabonapiacon továbbra is fokozódnak a félelmek a kereskedelmi tárgyalások kapcsán, mert nem látni érdemi előrehaladást. Ezen túlmenően nyomást gyakorol az árakra, hogy sok gazdálkodó küzd a szokatlanul hideg időjárással az Egyesült Államokban. Ez a betakarítási munkálatokat néhol különösen nehezíti” – nyilatkozta az Allendale elemzőház egyik munkatársa a Reuters hírügynökségnek.

A kukorica ára 0,4 százalékkal 377,5 dollárcentig emelkedett vékánként, míg a búzáé az 516 dollárcentes szinten stagnált. A heti termésjelentési adatok adhatnak majd irányt a kereskedésnek, miközben sokan még a havi adatokat értékelik és azok eredményei alapjáén kötnek üzleteket. A búzával kereskedők élénken figyelték az Ukrajnából érkező híreket is a CNBC szerint. Kijevi információk szerint rekordmennyiségű, 74 millió tonnás lehet az idei ukrán búzatermés.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A búza, a kukorica és a cukor ára is zuhant a héten

2025. március 1. 10:10

Általánosságban elmondható, hogy estek a terményárak a héten. A búza, a kukorica és a cukor bizonyult a hét legnagyobb vesztesének.

Esik a kukorica ára, mert többet vetnek az amerikai gazdák

2025. február 22. 09:10

Európában a malmi búzáért 2,3%-kal, a takarmánybúzáért 1,7%-kal adtak kevesebbet, a kukorica ára 0,9%-kal, a repce árszintje 1,2%-kal emelkedett.

Megállíthatatlanul száguld a búza kurzusa

2025. február 15. 10:10

Európában a malmi búzáért 1,6 százalékkal, a kukoricáért 0,8 százalékkal, a takarmánybúzáért pedig 0,7 százalékkal adtak kevesebbet, a repce árszintje 1,1 százalékkal emelkedett.

Tovább drágult a búza a héten

2025. február 8. 09:10

Európában a malmi búzáért 0,9 százalékkal, a kukoricáért 0,2 százalékkal, a takarmánybúzáért 0,3 százalékkal adtak többet, a repce árszintje pedig 0,5 százalékkal emelkedett.

Négy napos drágulás után csökkent a kukorica ára

2020. május 30. 08:18

Európában ismét zömmel drágultak a gabonafélék, csak a kukorica kurzusa csökkent valamelyest.

Igaz és hamis állítások a vetőmagválasztással kapcsolatban

2024. szeptember 18. 11:10

Vetőmagot mindenki a legjobb tudásának megfelelően választ. Egyes információkról azonban nehéz eldönteni, igazak-e vagy hamisak. Ebben segítünk.

A szója lomb- és szárbetegségeinek kezelése

2023. augusztus 20. 08:10

Jason Bond, a Southern Illinois University Carbondale növénypatológusa és az Illinois Soybean Center igazgatója az Illinois Soybean Association által szervezett csúcstalálkozón részletesen ismertette a szóját minden évben fenyegető betegségeket.

Két és fél éves mélypontról drágult a kukorica

2023. július 7. 23:16

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.