8℃ -1℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán
Gépinfo
Fizetett tartalom

Magyar talajművelő gépek a holland gazdák szolgálatában

Agrofórum Online

Másodszor vett már részt a világ legjelentősebb mezőgazdasági gépkiállításán, a hannoveri Agritechnicán a Busa Bt. A cél a tanulás, a gépek megismertetése volt, illetve partnereket is keres a vállalkozás a gépek forgalmazásához.

Érdeklődőkben nem volt hiány, és úgy tűnik a külföldi forgalmazás is egyre ígéretesebb perspektívát mutat. Hollandiában például már sok gépet sikerült eladni, a gazdálkodók pedig jó néven vették, hogy a konstruktőr, Horváth Bence fejlesztőmérnök személyesen érdeklődött a tapasztalatok iránt.

– Ha külföldre szeretnénk gyártani, az rengeteg kihívással jár. Mások a gazdák szokásai, más technológiákat alkalmaznak és nem utolsó sorban, eltérőek a talajviszonyok. A holland kereskedő partner is nagyon lelkes volt, tetszettek neki a gépeink, fantáziát látott azokban, de mielőtt kipróbálásra ajánlotta volna az ottani gazdáknak, több módosítást is javasolt. Így elkészítettünk prototípusokat, amelyek aztán végig dolgoztak egy szezont – szerencsére a gazdálkodók legnagyobb megelégedésére. A következő kihívás az volt, hogy rövid idő alatt nagy mennyiségben gyártsuk le a gépeket – vázolta a külföldi értékesítés tapasztalatait Horváth Bence.

Az Agritechnica kiállításon többek között egy magágykészítőt mutatott be a Busa Bt., amelyről ebben a cikkünkben már részletesebben beszámoltunk. Nagyobb teret kapott a sorközművelő kultivátor, amely kiemelkedik a hasonló gépek „ligájából”, nem véletlen, hogy nagyon sokan választották a hazai termelők közül. És megtudtuk azt is, hogy a biogazdálkodók is egyre többen választanak a Busa gépei közül, hiszen ez is olyan szegmens, ahol az extrémebb körülmények között megvillanhat a gépek tudása.

www.busabt.hu

www.facebook.com/busamezogazdasag

www.instagram.com/busaagriculture

www.youtube.com/busabt

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ez lett a nemzet kedvenc traktora Németországban – meglepő?

2025. február 20. 09:40

2024-ben összesen 29 291 darab új traktor talált gazdára Németországban. Ez 1042 darabos, vagyis 3,4 százalékos visszaesést jelent.

Háromtengelyessé szerelték át az orosz nagytraktort

2025. február 19. 08:10

A Kirovec 6x6 erőgép immár 20,5 tonnás tömeggel büszkélkedhet, amivel persze nem túl kíméletes a talajhoz.

Elsőként a világon: elektromos hajtású forgóborona született – de mennyire bírja a kemény munkát?

2025. február 17. 14:40

Az olasz gyártó egyelőre a legkisebb, 3 méteres munkaszélességben készítette el az elektromos munkagép prototípusát.

Bikaerős gumihevederes traktorral kísérleteznek a kínaiak

2025. február 12. 13:10

Az egyelőre prototípusként létező gép 220 LE-s motorral szerelt, powershift váltóval ellátott, és meglepően fordulékony.

Nemzetközi Termékfejlesztési Nagydíjat kapott a Väderstad E-Services rendszere

2024. február 14. 12:10

Az E-services rendszert évekkel ezelőtt vezette be a Väderstad, mely eleinte a Tempo vetőgépeken jelent meg. A vállalat fejlesztői egy olyan jövőbe mutató megoldást láttak benne, amelyről maguk sem gondolták, hogy ilyen nagy sikere lesz: pillanatok az idei Agromash Expo és Agrárgépshowról.

Égbe szökő terméshozam helyes talajműveléssel: talajlazítók a DONDI-tól

2020. április 17. 11:30

Amennyiben intenzív növénytermesztést folytatunk, a termésbiztonság és a kimagasló hozam biztosításához lényeges, hogy elkerüljük a művelőtalp-tömörödést szántóföldjeinken. A tömörödött rétegek jelenléte ugyanis több szempontból profitunk ellensége a mezőgazdaságban. Növeli a munka energiaigényét, ami extra költségekkel jár. Romlik a termény minősége, hiszen ilyenkor a talaj se levegőzés, se nedvesség szempontjából nem biztosít megfelelő közeget a növények fejlődéséhez.

Fejlesztés a vegyszermentes gyomirtásért

2021. augusztus 20. 04:42

A munkagép a legmodernebb, mesterséges intelligencia segítségével működtetett vizuális érzékelőrendszer - Stout True Vision - segítségével tesz különbséget a haszonnövények és nem kívánatos növények között.

Repcevetést megelőző talajmunkák – Tarlóhántás, szántás, elmunkálás, tömörítés

2019. július 24. 06:55

 Az őszi káposztarepce sikeres termesztése nem képzelhető el jó minőségben elvégzett alapozó talajmunkák hiányában. A repce a növényvédelem mellett ugyanis a talaj kultúrállapotára is kifejezetten igényes növény.