Gépészet

Permetező Unimog és öt felújított MB-Trac – Mercedes traktorszerelem Dunavecsén

Agrofórum Online

Az elmúlt évtizedek egyik legkultikusabb márkáját jelentette és jelenti a Mercedes háromágú csillaga. Dunavecsén azonban nem személyautók viselik az emblémát, hanem mezőgazdasági gépek. Amikor ott jártunk, öt MB Trac és egy Unimog sorakozott fel Kiss László családi gazdaságának udvarán, hiszen egyetemista fiával már régóta imádja és gyűjti a német gyártmányú, univerzális erőgépeket.

„A történet a ’90-es években kezdődött, amikor fiatal koromban Ausztriában dolgoztam mezőgazdasági gépszerelőként. Ott, a falunkban is többeknek volt Mercedes traktora, és ekkor kezdtem el érdeklődni a márka iránt” – indította visszaemlékezését a dunavecsei gyűjtő.

Kiss László aztán nyugatról hazatérve mezőgazdasági gépkereskedő lett, és megszerezte első MB-Trac-ját. Közben pedig elkezdte építeni saját gazdaságát is. A sok munka gyümölcseként ma már 130 hektár földjén gazdálkodik, amihez a gyűjtőszenvedélynek és a Mercedes-szerelemnek köszönhetően arányaiban véve nagyon nagy, és különleges gépparkot épített.

„Tudom, hogy ekkora terület mellé nem indokolt ennyi erőgép, de mivel nagyon szeretjük a Mercedes traktorokat, egy kisebb fokú gyűjtésbe kezdtünk. A 70 lóerőtől a 160 lóerő teljesítményű gépig a paletta szinte összes példányát meg lehet nálunk tekinteni. Természetesen egy-két darab még hiányzik.”

Mindegyik Mercedes gép működik, üzemképes, és végzi a dolgát, ami annak is köszönhető, hogy a legtöbb esetben leharcolt állapotban megvásárolt traktorokat a saját műhelyben szétszedik, majd újrafestik, felújítját, gyakorlatilag korabeli állapotúra rekonstruálják.

Amikor Kiss Lászlónál jártunk, a csarnokban már a legújabb MB-Trac-jukat is megnézhettem – darabokban.

Kárpitozott MB-Trac – egyenesen Ausztriából

Az udvaron felsorakozott gépek közül a legújabb MB-Trac-ot Ausztriában vásárolták. A helyi tulajdonos nagy becsben tartotta az erőgépet, kárpitozta is, szinte újjá varázsolta. Hiába azonban az extra felszereltség, ez a gép osztrák gazdájánál is kivette részét a mindennapi munkából, leginkább a szállításból.

A Mercedesek ugyanis a megszokottnál gyorsabb, 70 km/órás sebességre is képesek, ráadásul többféle adapter csatolható rájuk. Nem véletlen, hogy a traktorszériát 1970-ben az Unimogok alapján fejlesztették ki. „Amit tolni, húzni lehet, azt ezek a traktorok üzemeltetni tudják” – tette hozzá Kiss László.

Univerzális Motorszerkezet a szántóföldeken

Az öt MB-Trac mellett a dunavecsei sort egy 1998-ban gyártott Unimog U1300 indította, amit a család ma is használ a szántóföldeken. Nem véletlen, hiszen az 1946 óta gyártott Universal Motor Gerät, vagyis Univerzális Motorszerkezet a mezőgazdaságon belül is sokféle felhasználást szavatol. Dunavecsén például egy permetező adapterrel láthattuk dolgozni a gépet, de Kiss Lászlóéknak van hozzá egy műtrágyaszórójuk is, így minkét műveletre használják.

Az Unimog – ami egyébként az 1947-es frankfurti mezőgazdasági kiállításon mutatkozott be a nagyközönségnek – 80 km/órás sebességgel is közlekedhet a közúton, így például a permetlé újratöltésekor gyorsan megfordul a telephely és a tábla között. „Én azért szeretem, mert nagyon rugalmas, nagyon komfortos és nagyon könnyen vezethető gép. Úgy szoktam fogalmazni, hogy egy személyautó kényelmét nyújtja a szántóföldön. Emellett pedig irgalmatlan területteljesítménnyel dolgozik, permetezésnél például egy fordulóval 10-12 hektárt fújunk le” – mesélte a családi gazdálkodó.

Ez a tény pedig már önmagában is meggyőző, de a felszereltség még különlegesebbé teszi a Dunavecse határában dolgozó gépet. A megbízható Mercedes motor és a 32X32 fokozatú váltó mellett számtalan hidraulikakihelyezés, kamerarendszer, és GPS segíti a hatékony munkát – nem véletlen, hogy a Hardi is egyedi permetezőgépet és kezelőpanelt fejlesztett az Unimogokra.

Bár hazánkban nem sok Mercedes gép dolgozik a földeken, a kereslet irántuk óriási, így nem könnyű a gyűjtők dolga. Kiss Lászlót és fiát azonban semmi nem tántoríthatja el, hogy tovább bővítsék különleges gépparkjukat. A kollekció egyediségét pedig az is bizonyítja, hogy miközben az interjút készítettük, többen is befordultak a főút melletti telephelyre, hogy közelebbről is megnézhessék a nem mindennapi felhozatalt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Nagy tömeghez extratartós gumiabroncsot

2024. december 16. 16:10

Legelőször az Alliance VF750/50R26, VF650/65R38 és VF620/70R46 méretek lesznek azonnali hatállyal elérhetők.

Terepre tervezve: újdonság érkezett a John Deere-től

2024. december 12. 16:10

Számos feladat végrehajtása hatékonyabbá válik az új Gator XUV 875M géppel, amely mostantól nagyobb rakodókapacitást, több kényelmet kínál.

Jön az AGROmashEXPO 2025!

2024. december 12. 12:40

2025-ben ismét megnyitja kapuit hazánk legjelentősebb mezőgazdasági eseménye, a 43. AGROmashEXPO kiállítás és vásár.

Megújult szervizháttér az AGRI CS Magyarországnál

2024. december 11. 10:40

A Case IH kizárólagos magyar márkakereskedőjeként az AGRI CS Magyarország Kft. számos jelentős átalakulással fut neki 2025-nek.

Elkészült az alighanem eddigi legszebb John Deere traktor

2024. szeptember 2. 09:40

Elég volt feketére festeniük egy 8R 340 erőgépet, némi diszkrét aranysárga csíkkal, és máris gyönyörködhetünk a végeredményben.

Három Fendt Vario traktor is új fogyasztási rekordot állított fel a DLG tesztjein

2018. április 18. 13:03

A DLG teszt programjában a Fendt 1042 Vario és a Fendt 1046 Vario kategóriájában a legjobb eredményt érte el, a Fendt 1050 Vario pedig fajlagos fogyasztásban állított fel új rekordot,

Nagy pezsgést mutat a használt mezőgazdasági gépek piaca - élő aukciók sora várható

2020. február 11. 04:36

Az éves traktoreladásoknak már 2018-ban is a 47%-át a használt gépek tették ki, amelyek az eddig ismertté vált adatok alapján tavaly át is vehették a vezetést az új eszközöktől.

Pezsgő, torta, Kubota – 10 éves a Két-KATA Kft. együttműködése a japán márkával

2024. február 1. 14:10

10 éve hivatalos forgalmazója a japán Kubota márkának a Két-KATA Kft. Pezsgővel és tortával ünnepelték meg a kerek évfordulót az AGROmashEXPO–AgrárgépShow kiállításon.