Zöldség-Gyümölcs

Növekedett a chilei fagyasztott szamóca ára

NAK/IEGVu

A globális piacon megfigyelhető nagyobb kereslet megemelte a nyersanyagárakat Chilében, a fagyasztott szamóca exportjában bekövetkezett tavalyi 47%-os emelkedés után.

A chilei fagyasztott szamóca ára 20%-kal növekedett a tavalyi évhez képest, mikor a termelők még 630-640 chilei peso/kg-ért (0,79-0,81 USD/kg) adták a feldolgozóknak a nyersanyagot. A termés mennyiségét leginkább az aszály befolyásolja, ami az elmúlt 60 évben a legsúlyosabb és hatással lesz az összes fajtára. Ebben a szezonban ugyanis Chilében 50%-kal kevesebb eső esett, mint egy évvel korábban, pedig már az az év is rossz volt vízellátottság szempontjából. A Federfruta termelői szervezet felmérése szerint a tagjainak 87%-a úgy gondolja, hogy a hidrológiai helyzet tarthatatlan, így a legtöbben elhalasztják a tervezett beruházásokat, mint például az újraültetést és a terület növelését.

– Jó néhány szamócafarmnak nincs elég vize az öntözéshez, de az üzleti lehetőség kecsegtető, ahogy a nemzetközi árak emelkednek – nyilatkozta egy szakértő.

2019. október 19-vel az egy éves periódus végén a fagyasztott szamóca exportja több mint 47%-kal nőtt 26 800 tonnáról közel 40 000 tonnára. A fő célpiacuk az Egyesült Államok, ahová a teljes mennyiség 48%-át, 19 000 tonnát exportáltak. Az Egyesült Államok felé való export 2018 decembere óta növekedett és a tavasszal érte el tetőfokát, amikor a szélsőséges időjárás lassította a termést mind az USA-ban, mind Mexikóban.

Kalifornia még mindig messze van attól, hogy felépüljön a szezon eleji rossz kezdésből, amikor a friss szamócaszállítmányok mennyisége 10%-kal csökkent a 2018-as mennyiséghez képest, miközben a fagyasztott szamóca exportja 15%-kal csökkent november 30-án az egy évvel korábbival összevetve.

A gyümölcshiány mindkét meghatározó feldolgozónál fokozta a keresletet Kanadában, akiknek a bevétele 66%-kal nőtt az éves periódust alatt.

Kína a negyedik legnagyobb piaca a chilei fagyasztott szamócának az Egyesült Államok, Kanada és Japán után. A belföldi magas árak Egyiptom és Chile felé irányították a kínai vevőket, így Chile megduplázta a szállítmányait. A kínai fagyasztott szamóca ára 2019-ben rekordmagas volt: 1,95 USD/kg cfr, szemben a 2017-es 1,65 USD/kg cfr árral.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gyümölcs- és zöldségágazati program indul

2026. január 14. 16:10

Nagyszabású, 700 millió Ft összesített költségvetésű kutatás-fejlesztési program indul, mely a gyümölcs- és zöldségtermesztés kihívásaira ad majd válaszokat.

Miért kerül ennyibe a csíra a boltban? Otthon fillérekből megoldható

2026. január 14. 08:10

csíra drága a boltban, de nem ok nélkül. Megmutatjuk, mi van az ár mögött, és hogyan spórolhatunk otthon.

Magyar fejlesztés a nemzetközi élvonalban – kihirdették a FRUIT LOGISTICA Innovációs Díj jelöltjeit

2026. január 13. 14:10

A FRUIT LOGISTICA 2026 jelöltjei között magyar fejlesztés is szerepel, amely a technológiai kategóriában méreti meg magát Berlinben.

Szlovák–magyar összefogás a gesztenyéért: határon átnyúló válasz egy régi gondra

2026. január 13. 07:10

Fogy a termés, nő az import. Egy szlovák–magyar együttműködés új alapokra helyezheti a gesztenyetermesztést.

Milyen betegségek támadhatják meg a szamócabogyókat?

2023. május 5. 04:38

Milyen betegségek támadhatják meg a szamóca gyümölcsét? Tudnának ebben a témában segítséget nyújtani

Szürkepenész a szamócán: miért ilyen súlyos idén a fertőzés?

2025. június 2. 04:37

Fólia alatti szamócanövényeimnél sok bogyó rohad, nagyon sok beteg bogyó van rajtuk. Mit lehet még tenni velük? Miért ilyen súlyos idén a járvány? Meg lehet az ilyen betegséget előzni?

Drágán mérik majd a magyar szamócát? Egy biztos, jó termés várható idén

2024. április 25. 16:40

A virágzás, kötődés megfelelő volt, jóllehet az elmúlt napok éjszakai lehűlései okoztak kisebb fagykárosodásokat a szabadföldi ültetvényekben.

Viszlát málna, hello kivi?

2018. július 16. 11:47

A közelmúltban látott napvilágot a hír, miszerint a klimatikus változások hatására több bogyósgyümölcs termesztése is ellehetetlenül hazánkban. Talán ez volt az első eset, amikor a hazai fogyasztók szembesültek azzal, hogy a sokat emlegetett időjárási változások következménye már nem csak a távoli jövőben határozza meg a mindennapjainkat, hanem itt és most.