Állattenyésztés

Folyamatosan gyérítik a vaddisznóállományt

Világgazdaság

Bár pontos adatok nincsenek, az afrikai sertéspestis (ASP) terjedésének megállítására elrendelt vaddisznógyérítés a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szerint folyik, és a vadászok, valamint a házisertés-tartók kártalanítására már több mint 4,6 milliárd forintot fizettek ki - írja a Világgazdaság.

Nagy István agrárminiszter tavaly év végén és az idén januárban is többször nyilatkozott arról, hogy az afrikai sertéspestis (ASP) terjedésének megakadályozására gyéríteni kell a vaddisznóállományt.

A Világgazdaságnak novemberben úgy nyilatkozott, hogy 30 százalékkal megnövelték a vaddisznók kilövésére szóló kvótákat, és határozottan felszólították a vadásztársaságokat, hogy gyérítsék a vaddisznóállományt.

Később konkretizálta: a cél a két négyzetkilométerenkénti egy vaddisznó.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (Nébih) egyelőre nincsenek pontos adatai arról, hogy hol tart a gyérítés – derült ki a Nébih által a Világgazdaság kérdéseire küldött válaszból.

Pontos, az egész országra vonatkozó adatokat a vadászati év végén, a vadászatra jogosultak által leadott jelentések összesítése után tudnak mondani. A közepes kockázatú terület decemberi kiterjesztése után az ezen a területen elrendelt, diagnosztikai kilövéssel megvalósuló állománygyérítésről szintén a későbbiekben lesznek adataik.

A vadásztársaságoknak a hatóság ivar és kor szerint meghatározva megadta, hogy hány vaddisznót kell diagnosztikai célra leadniuk.
Ahogy azt Pechtol János, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke a Világgazdaságnak elmondta, a diagnosztikai céllal leadott állatokat a vizsgálat után éppúgy megsemmisítik, mint az ASP-vel fertőzött egyedeket.

A vaddisznóállomány jelenlegi sűrűségéről sem szolgált pontos adatokkal a Nébih. Annyit közöltek, hogy Magyarország vaddisznósűrűsége nagyon változó mind a fertőzött, mind pedig az afrikai sertéspestistől mentes területeken.

Nógrád, Heves és Borsod megyében a járvány megjelenése előtt nagy volt az állománysűrűség, éppen ezért ezeken a területeken látványos a betegség terjedése és az állomány csökkenése.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egészségesebb szarvasmarhák? Fűzfakéreg és bors lehet a megoldás

2025. szeptember 4. 16:10

Természetes megoldás a tehenek támogatására: fűzfakéreg és bors adalék segíthet a stresszes időszakok átvészelésében.

Milyen zenét szeret a tehén? A kutatások válaszolnak

2025. augusztus 27. 16:10

Kísérletek szerint a lassú klasszikus zene megnyugtatja a teheneket, növeli a tejhozamot és javítja a jólétüket.

Egységesítés a szarvasmarha-genetikában: új irányt mutat az EU

2025. augusztus 17. 14:10

Az Európai Unió új, egységes tenyészérték-rendszert vezet be, amely forradalmasíthatja a szarvasmarhatenyésztést.

Minőségi bála: szívvel-lélekkel-tapasztalattal + videó

2025. augusztus 5. 16:10

Komjáthi Gábor hazánk legnívósabb lovardáit, és egyik legszínvonalasabb tejelő tehenészetét látja el bálákkal, és garanciát is vállal.

Megérkezett a sertéspestis Magyarországra - Elhullott vaddisznóban mutatták ki az ASP-t

2018. április 23. 07:19

Afrikai sertéspestis (ASP) vírusát mutatta ki vaddisznóban 2018. április 21-én a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.

Megszavazták, kerítés épül Dánia és Németország között

2018. június 11. 07:48

Ősszel 68 km hosszú szakaszon kerítést építenek a német határ mentén annak érdekében, hogy megvédjék a dán sertéságazatot az afrikai sertéspestis terjedésétől.

Hatással van a romániai sertéspestis a hazai keresletre is

2018. szeptember 4. 10:49

A sertést most élősúlyra vetítve kilónként 380 forint körüli árakon vásárolják fel, ami 30 forintos növekedés az év eleji árakhoz képest.

Békés megyében is afrikai sertéspestises vaddisznót találtak

2019. december 11. 10:33

A fertőzött állatot a vaddisznó hullák szervezett keresése során találták a helyi vadászok. A járványügyi nyomozás jelenleg folyamatban van.