Életmód, gasztronómia
Fizetett tartalom

Fegyverek, terepjárók, trófeák – Ismét ellepték a vadászok Budapestet

MTI

Ünnepélyesen megnyitotta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Kárpát-medence vadászainak, horgászainak és természetkedvelőinek nagyszabású találkozóját, a 27. FeHoVát csütörtökön, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.

A politikus köszöntő beszédében kiemelte az észszerű és életszerű fegyvertörvény megalkotása érdekében tett intézkedéseket, a vadászati törvényt, valamint a jövőre Magyarországon megrendezésre kerülő Vadászati Világkiállítást.

A magyar fegyvertörvényről azt mondta, hogy az Európai Unió (EU) megtámadta azt, mert bizonyos kérdésekben egységes szabályozást akar.
Ideológiájuk szerint szigorítani kell a fegyvertörvényt a terrorizmus veszélye miatt, egyebek között kötelezővé akarják tenni a fegyverek műszaki vizsgáztatását időről időre és a fegyvertartási engedélynek lejárati időt szabnának – mondta.

Hozzátette: végezetül olyan szabályozási tervezetet sikerült összeállítani, amely nem érinti sem a vadászokat, sem a sportlövőket, sem a fegyvergyűjtőket, mégis eleget tesz az EU kívánalmainak.

A fegyvertartási engedély jogosultságának procedúráját nem az állampolgároknak kell végigcsinálni, hanem az állam a saját szervezetein és adatbázisán keresztül ellenőrzi a személyek fegyvertartásra való alkalmasságát – közölte.

A Vadászati Világkiállításról szólva Semjén Zsolt kijelentette, hogy az előző kormányüléseken megtárgyalták annak költségvetését, így a kormány biztosítja majd azt a forrást, amely a kiállítás grandiózus lebonyolításához szükséges.

A rendezvény turisztikailag és nemzetgazdaságilag is értelmes befektetés – fűzte hozzá.

Nagy István agrárminiszter arról beszélt, hogy a magyar vadász- és horgásztradíciók mélyen gyökereznek a magyar kultúrában, ezek a hagyományok a természet iránti alázatból, valamint az ősök iránti tiszteletből születnek.

A szaktárca szeretné, hogy a természet iránti tiszteletet és szeretetet mindenki elsajátítaná, ezért kiemelt figyelmet fordít a környezeti nevelésre, a megfelelő tájékoztatásra – tette hozzá.

Országos és nemzetközi szinten is a szemléletformálás fontos eseménye lesz a jövőre Budapesten és négy vidéki helyszínen megvalósuló Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás – mondta a miniszter, aki szerint nagyon fontos, hogy ráirányítsák az emberek figyelmét a magyarországi természetes élőhelyek, köztük elsősorban az erdők nélkülözhetetlen szerepére.

Kovács Zoltán, a Vadászati és Természeti Világkiállításért felelős kormánybiztos szerint a 2021. szeptember 25. és október 14. között tartandó rendezvény feladata, hogy Magyarország, illetve a résztvevő országok bemutassák vadászati kultúrájukat.

Olyan programsorozatot készítenek, amelyben a vadászathoz és horgászathoz kapcsolódó szervezetek mindegyike meg tudja mutatni magát – közölte.

Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az idei FeHoVa a korábbiakhoz hasonló színvonallal várja az érdeklődőket. A már bevált, népszerű programelemeket megtartották: ismét lesznek különleges trófeabemutatók, óriásakvárium és horgászsuli a gyerekeknek, kutyakiállítás, és másodszor rendezik meg a preparátor versenyt. Újdonságként említette a Fekete István emlékkiállítást, amellyel a vadászíró halálának 50. évfordulójára emlékeznek.

Közel 300 kiállító várja az érdeklődőket a négynapos FeHoVa kiállításon, amelynek tavaly 55 ezer látogatója volt, a szervezők idén is hasonló érdeklődésre számítanak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Coca-Cola új ízzel rukkol elő

2025. január 29. 17:10

A Coca-Cola új üdítőszériája nosztalgikus ízen alapszik. A termék várhatóan egy évig lesz elérhető a polcokon.

A hét legjobb takarítási trükk

2025. január 27. 12:10

A #CleanTok-on takarítási tippeket osztanak meg az emberekkel. Vannak közöttük olyanok, amelyek mindannyiunk számára hasznosak lehetnek.

Sós borok, sós pálinkák a népi gyógyászatban

2025. január 26. 12:10

A „csodaszereket” jobbára gabonából, kukoricából, burgonyából, törkölyből készítették, majd sós vízzel dúsították.

Hogyan fogyasszuk a propoliszt?

2025. január 17. 07:10

A propolisz antibakteriális tulajdonságai csökkentik a szájüregi baktériumokat és segítenek megelőzni a fogínygyulladást, fogszuvasodást és fertőzéseket.

Afrikai sertéspestis: álhír a vakcina - hatékonyabb intézkedések szükségesek

2020. február 23. 12:39

A FeHoVa nemzetközi kiállítás adott otthont annak a szakmai konferenciának, amely „A vadgazdálkodás aktuális kérdései” címet viselte. Kiemelt érdeklődés kísérte Dr. Vajda Lajos, a NÉBIH igazgató főállatorvos, Országos Járványvédelmi Központ vezetőjének az előadását, amely az afrikai sertéspestis hazai megjelenésének eddigi és várható alakulását mutatta be, majd a további, felmerülő feladatokkal is foglalkozott.

Magyar innováció segít megelőzni a tömeges halpusztulást

2024. február 9. 15:40

Egyedülálló vízmonitorozó rendszert mutat be a 30. FeHoVa kiállításon az MBH Bank és a MA-HAL.

Vadgazdálkodási konferenciát rendez a NAK a FeHoVa kiállításon

2024. február 8. 08:40

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a korábbi évekhez hasonlóan – együttműködésben az Agrárminisztériummal és az Országos Magyar Vadászkamarával – vadgazdálkodási konferenciát rendez a FeHoVa kiállítás nyitónapján, február 8-án. „A vadgazdálkodás aktuális kérdései” című rendezvényen a nagyvadállomány alakulásával kapcsolatos tények és tévhitek lesznek a középpontban.

Idén nehezebb lesz bejutni a FeHoVára, de megéri türelmesnek lenni

2020. február 7. 15:33

A HUNGEXPO teljes, ütemezett átépítése miatt azonban sem a látogatók, sem a kiállítók nem lehetnek a megszokások rabjai, hiszen rengeteg változás van, és sok türelemre lesz szükség.