Terményárak

Az új kulcsszó a Covid-19

Agrofórum Online

Február második fele is a Covid-19 névvel jelzett koronavírus hatásának találgatásával kezdődött. A terménypiacok jellemzően néhány napig tudtak erősödni, de a gazdasági lassulás kilátása megállította ismét ezt a folyamatot és az árak megint nagyot estek.

A Kínából elindult fertőzés hatása minden nap más és más irányba hat, az látszik jelenleg a leginkább valószínűnek, hogy a több száz millió ember mindennapjait érintő korlátozások hatása mindenképpen negatív a gazdasági folyamatokra. A belső felhasználás csökkenése és a kereskedelmi tárgyalásokon elért megegyezés az USA és Kína közötti áruforgalom növeléséről egyelőre nem hozott eredményt. A február 15-én életbe lépett szabályozásoknak nem volt érdemi hatása, a várt kínai vételi hullám, ami az amerikai exportot segíthette volna – elmaradt.

A helyzetet jellemzi, hogy a tengeri fuvarok díjának várt 25-30 %-os emelkedése is elmaradt, sőt egyes viszonylatokban csökkentek is a jegyzések. Ennek eredményeként a dél-amerikai kínálat folyamatosan nyomja lefele az árakat, a jó és egyre jobb terméskilátásokról érkező hírek is ezt a hatást erősítik. Argentínában búzából, Braziliában szójából és kukoricából is emelték az ottani elemzők a várható hozamokat, és egyelőre úgy várják, hogy az időjárás sem lesz hátráltatója a betakarításnak.

Az időjárás Ausztráliában már nem tudja tovább csökkenteni az amúgy is rendkívül gyenge búzatermést, de ezt a piac már feldolgozta, így sem volt áremelő hatással.

Az északi féltekén a búza kilátásai jók, a párizsi tőzsdén, a MATIF-on a jegyzések mégsem csökkentek a múlt hét végéig, mert a dollár és az euró árfolyamának alakulása vonzóbbá tette az európai búzát és ezzel némi keresletet tudott felmutatni. Ezzel egyidejűleg a francia hivatalos előrejelzések az EU-n kívüli export növekedését várták és ez a hír is tudott támaszt adni az áraknak. A devizaárfolyamok változása azonban itt is megálljt parancsolt és tegnap már nagyobb hatással volt az árakra az orosz kínálati többlet híre.

A következő évi kereslet-kínálati helyzetet is befolyásolja, hogy a jelenlegi eladások üteme alapján nem várható, hogy Oroszország 34 millió tonna búzát tudjon június végéig kiszállítani, és ez a szezon végi átmenő készleteket akár 4-6 millió tonnával is emelheti. Az eddigi adatok alapján nem zárható ki az sem, hogy a búza export 30-32 millió tonna között lesz csak. Az export elősegítése érdekében az orosz hatóságok támogatást nyújtanak a belső vasúti szállításokhoz a keleti, szibériai területekről a Fekete-tengeri kikötők irányába, hogy az ottani árakat stabilizálni lehessen. Különösen fontos lett ez azt követően, hogy Oroszország teljesen lezárta Kínával közös határát és az egyébként nem jelentős forgalom sem tudott már lebonyolódni.

Az európai területeken a búza állapota nem igazán jó, a korai meleg és csapadék miatt a téli nyugalmi időszak rövidebb volt az átlagosnál és ez a későbbiekben még eredményezhet problémákat. Keleti régióban viszont kedvezőbb a helyzet, ott a termelők meg tudták kezdeni a tavaszi munkákat, a műtrágyázás és a tavaszi vetések előkészítése indult el.

A kukorica piac helyzetéről szinte semmi újdonságot sem lehet említeni, mindenütt a tartott, oldalazó mozgás jellemző, gyakorlatilag nem volt új fejlemény. Számunkra fontos, de az árakban nem érzékelhető hír volt, hogy a múlt héten megint volt ukrán kukorica eladás Kínába és ez az EU27-ek felé történő ukrán értékesítési nyomását enyhítheti.

Az olajosmagvaknál tovább folytatódott az egyszer fenn, aztán gyorsan lenn hullámzás, tendenciájában azonban ez továbbra is inkább lefelé mutat. A nyers napraforgóolaj európai jegyzése az év eleje óta 130 USD/to-val, 15 %-kal csökkent és most a tavaly októberi szinten áll. A piacmozgató maláj pálmaolaj ára a tavalyi felfutást követően visszaesett az egy évvel ezelőtti szintekre és az elmúlt hetekben is gyakorlatilag csökkent, mégha volt is egy-két napig tartó korrekció.

A szójabab jegyzését és az USA-beli kukorica árát is befolyásolhatja, hogy egy, a múlt héten tartott rendezvényen az amerikai termelők várakozása alapján idén tavasszal nagyobb területtel számolnak mindkét növénynél, és az eddigiek alapján az adottságok nem rosszak. A terület növekedésére az is lehetőséget ad, hogy a búza vetésterülete az elmúlt 100 év legalacsonyabb szintjére süllyedt és nem is várható, hogy ez a tavaszi búzák esetleges vetésterület-növekedésével ellensúlyozni lehessen.

Hazai hírek közül a napraforgómag árának további szárnyalása a legkiemelkedőbb, nehezen magyarázható ez a rally, belső igény eredményezheti ezt a mozgást, az export nem valószínű, hogy ebben szerepet kapott volna.

A gabonafélék és a kukorica esetében a kínálat erősödése jellemző, a szokásos február végi árcsökkenés már a hónap közepén megkezdődött, nem utolsó sorban az export kereslet csökkenése miatt. A piacon megjelentek az új termésre szóló első tényleges (nem csak papír-üzlet) ajánlatok – a búzánál 10-15 EUR/to-s csökkenés jellemző, a kukoricánál változatlan árak adódnak. A forintban számolt árak esetében is érzékelhető volt 2-3.000 Ft/to-s csökkenés, mind a tavalyi, mind az új termésre.

KÉRDEZZEN ÉLŐBEN A TERMÉNYÁRAKRÓL!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Nagyobb lehet a vártnál az amerikai búzatermés

2025. július 12. 11:10

Amerikában inkább csökkentek, míg Európában inkább emelkedtek a főbb terményárak a héten.

Jó időjárást áraztak be a chicagói piacon

2025. július 5. 11:10

Európában a malmi búza ára 0,1 százalékkal, a repce kurzusa 1,8 százalékkal csökkent, a kukorica 2,9 százalékkal drágult, a takarmánybúza ára stagnált.

Mélybe lökték az árakat az enyhülő geopolitikai feszültségek

2025. június 28. 11:10

Európában a malmi búza 5,8 százalékot, a kukorica 1,3 százalékot, a repce 6,2 százalékot drágult, a takarmánybúza kurzusa pedig 5 százalékkal zuhant a héten.

Hat százalékkal drágult a kukorica Európában

2025. június 21. 11:10

Európában a malmi búza 2,6 százalékot, a kukorica 5,9 százalékot, a repce pedig 2,1 százalékot drágult, míg a takarmánybúza kurzusa 7,6 százalékkal zuhant ezen a héten.

Az eső hiánya és a Covid-19 vírus alakítja az árakat

2020. május 13. 14:05

Május eddig eltelt része nem hozta meg a várt csapadékot szinte sehol sem, az árak azonban mégsem tudtak tartósan és jelentősen emelkedni, mert tovább tart a forgalom visszaesése miatti aggódás.

Csökkent a Louis Dreyfus terményipari óriás nyeresége

2023. október 11. 06:40

A Louis Dreyfus Company (LDC), a világ egyik legnagyobb terménykereskedője közölte, hogy első félévi nettó nyeresége és árbevétele visszaesett az egy évvel korábbihoz képest, amikor az eredményeket az ukrajnai háborúhoz kapcsolódó új helyzet és bizonytalanság növelte.

Robbant a terménypiac az exportpiaci hírekre

2023. január 27. 08:17

A gabonák további támogatást kaptak azon aggodalmak miatt, hogy Ukrajna fő beszállítói teljesítménye a háború miatt a vártnál kisebb lesz, és Oroszország termése is a várakozások alatt marad.

Turbulens terménypiac és ami mögötte van

2022. július 15. 10:10

Mely tényezők azok, amik befolyásolják a terménykereskedelmet? Mi határozza meg azt, hogy a végfelhasználó mennyit fizet az élelmiszerért vagy az üzemanyagért?