Növénytermesztés
Fizetett tartalom

„Nem vetettünk még Dekalb kukoricát, de az Agrofórumnak köszönhetően kipróbálhatjuk” – Nyereményjáték 2019 – III. rész

Agrofórum Online

Az Agrofórum partnereink segítségével 2019-ben is előfizetői és regisztrációs nyereményjátékot indított, a díjazottjaink listáját már ősszel közzétettük. A Dekalb Magyarország által felajánlott 10-10 hektárra elegendő repce és kukorica vetőmagot jelképesen Szikszai Zoltánné tarnaörsi családi gazdálkodónak adhattuk át, aki a térségben rendkívül száraz körülmények között több mint 200 hektáron termel.

Egy napsütéses, tavaszias februári napon férjével fogadott bennünket és Lovász Ágotát, a Dekalb kereskedelmi képviselőjét Heves megyei otthonukban, ahol rögtön beszélgetésbe is kezdtünk.

Mióta gazdálkodnak, és most hol tart a családi gazdaság?

Szikszai Zoltánné: 1988-ban őstermelőként kezdtük, 2002 óta családi gazdaságként működünk; férjemmel dolgozunk intenzíven, de húgom és két lányunk is tag. 205 hektáron folytatunk szántóföldi növénytermesztést, napraforgót, kukoricát, őszi árpát és őszi búzát vetünk a területeinken. Az elmúlt években felfejlesztettük az eszközállományunkat, így minden munkát saját géppel tudunk elvégezni. Leginkább a géptámogatásokat szoktuk kihasználni a vásárlásokra.

Szikszai Zoltán: Kombájnunk is van, igaz, hogy az már 30 éves. Újat nem merünk venni, mert az nagy befektetés lenne, de egy új permetezőgépre például a közelmúltban ruháztunk be.

Milyenek a területek?

Szikszai Zoltán: Két véglet van: „sivatag” és kötött talaj. Akadnak olyan területek, ahol a szél gyakorlatilag elviszi a terményt, oda már nem is vetünk, az megy a zöldítésbe. Mi itt gyakran csodálkozunk azon, amikor halljuk a 16 tonnás termésátlagokat. Már a felének is örülünk. Nagyon száraz a környékünk, a Mátra és a Tisza-tó elhúzza a felhőket, így az átlagnál is kevesebb a csapadék. Öntözésre sincsen túl sok lehetőségünk, a Tarna patakban alig van víz. Mindehhez hozzávehetjük az utóbbi években tapasztalható 35-40 fokos hőségnapokat… Amikor a 70-es, 80-as években a tsz-ben dolgoztam, 100 mázsás kukoricáink voltak, de azóta nagyon sokat változott a klíma, érzem ezt a kombájnban is, manapság már nehéz lenne légkondicionáló nélkül.

A nyereménykuponok átadása Tarnaörsön (Lovász Ágota, a Dekalb Magyarország kereskedelmi képviselője, Szikszai Zoltánné családi gazdálkodó és Gribek Dániel, az Agrofórum Online vezetőszerkesztője)

A szárazabb időszakok miatt módosult valamit a technológia?

Szikszai Zoltán: Többet lazítunk a Vakond gépünkkel, de a szántást nem tudjuk elhagyni, véleményem szerint arra szükség van a nagy mennyiségű szármaradvány miatt.

Két lányuk is tagja a családi gazdaságnak. Szóba került már a generációváltás kérdése?

Szikszai Zoltán: Amikor sok a munka, mindenki besegít, a két vőnk is. Az egyik tűzoltó, de a betakarításnál rendszeresen velünk dolgozik, a másik pedig tejtermeléssel is foglalkozik, tehát ő benne van a mezőgazdaságban. Igaz, ilyen tejárak mellett nekik sem könnyű.

Most azonban az Agrofórum és a Dekalb részéről érkezik egy kis segítség, a 10-10 hektárra elegendő repce- és kukorica-vetőmag. A tervek szerint hova kerülnek?

Szikszai Zoltán: A kukoricát egy jobb minőségű földterületre szánjuk, kíváncsiak vagyunk arra, hogy milyen eredménye lesz, mert eddig nem vetettünk Dekalb vetőmagot. A környéken nincs túl nagy szárítókapacitás, így mindenképpen a korai éréscsoportot részesítjük előnyben, nagyjából 300-as FAO-számmal. A repcét közepes termőhelyre vetnénk el, ahol most búza van, méghozzá egy 25 hektáros táblába, így kiegészítenénk a megnyert mennyiséget. Ezzel a növénnyel 10 éve próbálkoztam utoljára, akkor felhagytunk vele, mert nem sikerült jól. De most újra megpróbálom. Azt látom, hogy az elmúlt években jó eredmények születtek a környéken is, bár egyre több a kihívás, és a növényvédőszer-kivonások sem könnyítik meg a termesztését.

Dekalb vetőmaggal tehát még nincsen tapasztalat. De mi a helyzet a Bayer növényvédő szereivel?

Szikszai Zoltánné: Növényvédő szereket használunk a Bayertől, rendszeresen a „Gazda haszna” kedvezménykupont felhasználva vásároljuk meg a készítményeket. Tavasszal az Agrár Széchenyi Kártya segítségével veszünk meg minden vegyszert, amire az adott évben szükségünk lesz, így jól ismerjük a termékeket.

Végezetül arra is kíváncsi lennék, hogy az Agrofórum szaklapot mióta olvassák?

Szikszai Zoltánné: Tavaly óta jár az újság, láttam a nyereményjátékot, és arra is pályáztunk az előfizetéssel. Bevallom, hogy nagyon szerettük volna megnyerni a pótkocsit, de a vetőmagnak is örülünk, mert nagy segítség. A lapot régóta ismerjük, és nagyon jó, főleg, mióta szélesebb a bennünket is érintő témaválaszték. Hasznos olvasnivaló.

Még egyszer gratulálok a nyereményhez, és remélem, hogy a Dekalbbal karöltve segítettünk családi gazdaságuknak!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

KWS kukoricahibridek: a jövő terméshozama

2024. december 18. 10:10

A kukoricatermesztés során számos tényező befolyásolja a terméshozamot, beleértve az időjárási viszonyokat, a talajminőséget és a kártevők jelenlétét.

Ezek a fajták bizonyítják, hogy a szója lehet igazi sikerkultúra

2024. december 17. 12:10

A hazai termelők zöme rendelkezik olyan földdel, ahol a szója megfelelően fejlődik. Ezt országszerte jól jelzi a termőterület jelentős növekedése.

Ideális választás a törpebúza: nagyobb kalász, alacsony szár

2024. december 13. 16:10

Az innovatív mezőgazdasági megoldások eredményeként több mint egymilliárd ember menekült meg az éhezéstől.

A DEKALB genetika sikerei idén

2024. december 12. 11:40

Az állandóan fiatalodó portfólióból 8 hibrid is bekerült a TOP20 legnagyobb vetésterülettel rendelkező hibridek rangsorába.

Mínuszok napja az árupiacokon

2020. augusztus 5. 09:47

Párizsban is mind a négy fontos agrártermék ára csökkent a következő határidőre. Az azutáni két fontos határidő sem volt kivétel a repce, a takarmánybúza és a malmi búza tekintetében.

Kezdődik a repcebecő-ormányos károsítása

2024. április 15. 05:40

A repcebecő-ormányos a repcét károsító Ceutorhynchus fajok közül utolsóként vonul fel az állományokban.

Miről mesél a zöldítés?

2021. szeptember 16. 10:05

Érdemes belepillantanunk, különösen, ha a szomszédságban található, mi pedig éppen repcét vetünk, vagy vetettünk.

Miért is fontos csapadékmentes időszakban a talajbaktérium készítmények használata?

2019. április 10. 13:36

A kérdést Holopovics Zoltánnak, az Agrova Kft. Fejlesztési- és Szakmai vezetőjének és Varga Sándornak, Biológiai- és Talajerőgazdálkodási Szakmérnökünknek tettük fel.