Szőlő-Bor

Kedvező a termelőknek az új borszabályozás

MTI/AM Sajtóiroda

A borágazat újraszabályozásának elkészült koncepciója kiszámítható és támogató környezetet biztosít a termelők számára, hogy a legfontosabb feladatukkal, a jó bor megalkotásával foglalkozhassanak - mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára Budapesten, a 8. Borkonferencián.

Feldman Zsolt szerint a piaci és technológiai folyamatok rendkívül felgyorsultak, de a tervezett új borszabályozás jobb feltételeket biztosít az értékesítéshez és csökkenti az adminisztrációs terheket. Az államtitkár a változtatási szándékot azzal indokolta, hogy a csaknem két évtizedes, jelenlegi borszabályozást az eltelt idő tapasztalatai és informatikai lehetőségei meghaladták. A most készülő új bortörvényhez a korábbi 9 végrehajtási rendelet helyett legfeljebb egy kormányrendelet és 1-2 miniszteri rendeletet kell kapcsolni, a borágazat szabályozását össze kell hangolni a hatályos közigazgatási elvekkel és szabályokkal – fogalmazott. Az új szabályozás alapja a borágazat papíralapú ügyintézésének felváltása elektronikus rendszerrel, amely a korábbinál gyorsabb és hatékonyabb adatgazdálkodást tesz lehetővé. Ezt egészítené ki többek között az ellenőrzési rendszer átalakítása, a borok forgalomba hozatalának egyszerűsítése, és két új eredetvédelmi kategória bevezetése – közölte.

Feldman Zsolt arra számít, hogy az összes tervezett változás akár 90 százalékkal is csökkentheti az adminisztrációra fordítandó időt, hatékonyabbá teheti az ellenőrzést, hozzájárul a magyar borok minőségi javulásához, és erősítheti a földrajzi árujelzők védelmét. Az elektronikus ügyintézés alapját jelentő ePincekönyv nyilvántartási és ügyintézési rendszer 2021 nyarán kezdhet működni. A tervek szerint a csatlakozás borászoknak 5 ezer hektoliteres bortermelés vagy szőlőtermelőknek 100 hektár feletti termőterület felett lenne kötelező első ütemben, de önkéntes alapon minden termelő használhatja – mondta az államtitkár.

Feldman Zsolt a rendezvényen hangsúlyozta, hogy az Agrárminisztérium 14 millió eurós borpromóciós támogatási csomagjának pályázati időszaka a jövő héten kezdődik. Véleménye szerint a támogatás minden korábbinál nagyobb segítséget nyújt ahhoz, hogy a borászok jobb értékesítési helyzetbe kerüljenek a külföldi piacokon. Az értékelési szempontok közül kiemelte a megfelelést a borrégiós promóciós terveknek, valamint a közösségi bormarketing-elemek használatát.

Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke üdvözölte az állami promóciós támogatást, de hangsúlyozta, hogy valódi megújulás elképzelhetetlen a termelők elkötelezettsége és szemléletváltása nélkül. Véleménye szerint a magyar borászat megbecsültsége és jövedelmezősége messze elmarad azoktól a lehetőségektől, amelyeket az ország földrajzi adottságai biztosítanak. Az ágazat nehéz örökséget vett át a rendszerváltáskor, a borfogyasztás ráadásul nemcsak belföldön, hanem más országokban is mélypontra jutott – tette hozzá. Légli Ottó szerint a magyar borágazat megújítását pontos helyzetértékelésre kell alapozni. Hangsúlyozta, hogy a változást a hegyközségek is támogatják, de tartós eredmény csak akkor remélhető, ha a bormarketingtervek kiállják az idő próbáját, és nem szorulnak néhány év után átalakításra.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szőlő megtermett, de nem kell senkinek, egyre nagyobb a baj

2026. október 4. 14:10

Hiába terem egészséges szőlő, megfelelő felvásárlási ár nélkül már a szüret sem mindig éri meg. Újabb ültetvények sorsa kérdéses.

Kerüljük el reggel a szőlőt, komolyan megnehezítheti a napunk indulását

2026. szeptember 6. 09:10

A szőlő ősi, régóta fogyasztott gyümölcsünk, ennek ellenére óvatosan, megfontoltan csipegessük, mert – különösen reggelente – nagy kalamajkát tud okozni.

Szüret után sem ér véget a védekezés: három szer kapott engedélyt

2026. augusztus 11. 11:10

A korai szüret után is folytatható az amerikai szőlőkabóca elleni védekezés: három készítmény felhasználási lehetősége bővült.

Mit igyon a pizza mellé? A feltét fontosabb, mint gondolná

2026. július 11. 11:10

A paradicsom savassága, a sajt zsírossága és a feltétek karaktere együtt döntik el, milyen bor illik a legjobban a pizza mellé.

Divattá vált borászatot alapítani a leggazdagabb üzletemberek körében

2019. január 24. 12:36

A napi.hu és a Forbes listáiból kiderül, hogy borász nincs a leggazdagabb magyarok között, ahová tavaly legalább 8 milliárd forintos vagyonnal lehetett bekerülni.

A szekszárdi borvidéken is korábban szüretelnek

2018. augusztus 8. 11:46

A mostani melegben a szőlő fejlődése lassulni fog, de mennyiségben és minőségben egyaránt jó évjáratra számíthatnak a szekszárdi termelők.

Ismét ingyenesen látogatható a Boglári Szüreti Fesztivál

2023. július 16. 15:10

A Balaton és Somogyország közel fél évszázados családi rendezvénye ismét ingyenesen látogatható.

Szüreti mulatság és veterán gépek bemutatója várja az érdeklődőket Vácrátóton

2019. szeptember 7. 14:44

A vácrátóti szüreti mulatság a bor, a kultúra és a gasztronómia kapcsolatát hivatott erősíteni a hagyományok életben tartása mellett.