Terményárak

Korrigáltak a gabonapiacok

Agrofórum Online

A búza csaknem 2, a szójabab 1,1, a kukorica pedig 0,7 százalékkal drágult Chicagóban. Európában is mindegyik főbb gabonafajta árjegyzése emelkedett.

A búza árjegyzése magára talált és az 1,9 százalékos emelkedést követően a tonnánkénti 205,21 dollárig emelkedett a tonnánkénti ár. A koronavírus miatt megnövekedett amerikai belföldi kereslet valamint a jelentősebb termelő országokban, így többek között Oroszországban kilátásba helyezett exportkorlátozások támasztották az elmúlt hetekben a búza kurzusát. Két egymást követő napon is mínuszokat hozott a kereskedés, először 0,6, majd 0,2 százalékkal lett olcsóbb a búza. Ezt is korrigálhatta ezúttal a piac. A szójabab 1,1 százalékos drágulás után a 317,24 dollár tonnás szintig emelkedett, míg a kukorica piacán kialakult 130,85 dollár/tonnás érték 0,7 százalékos áremelkedést jelentett. Kanadában a repce 0,2 százalékkal került többe a Bloomberg adatai alapján és 468,9 kanadai dollár/tonnás érték alakult ki.

Európában, a párizsi árutőzsdén most teljese mértékben a vevők uralták a kereskedést, mind a négy fontos agrártermék ára feljebb ment a következő határidőre, sőt azt követő kettőre is. A legközelebbi határidőre 75 eurócenttel emelkedett a malmi búza kurzusa és 198 euróba került egy tonna. A repce is drágább lett, 0,75 euróval 361,75 euróra került a tonnánkénti kurzus. A takarmánybúza ára 0,4 euróval, a tonnánkénti 158,25 eurós értékre emelkedett. A kukorica ára 0,25 euróval a tonnánkénti 164,75 eurós szinten hagyta el a parkettet. A következő két határidőre, amely jellemzően júliustól-decemberig tart, is emelkedtek az árak Párizsban.

Közben meghaladta a másfél milliót a regisztrált koronavírusos esetek száma a világon. A járvány jelentős hatást gyakorol az agrártermékek piacára is. Több országban már a tetőzés-csökkenés szakaszában vagyunk, így hamarosan sor kerülhet a hatósági korlátozások lassú, fokozatos enyhítésére, ugyanakkor több gócpontban továbbra is kritikus a helyzet – emelte ki hírlevelében az Equilor Befektetési Zrt. Az aktív esetszámok egyértelmű csökkenése látszik Németországban, Svájcban és Ausztriában. Utóbbi két országban biztosabban kijelenthető, hogy tetőzhetett a járvány, mivel jóval kisebb gócpontokról van szó, így kisebb az esélye a járvány újabb berobbanásának.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

A hűvös, nedves időjárás csökkenti a kukorica árát

2021. július 10. 06:55

Európában nem volt egyértelmű sem a vevők, sem az eladók dominanciája a hét utolsó kereskedési napján. A malmi búza és a kukorica ára csökkent, míg a repcéé emelkedett Párizsban.

Az exportkereslet növekedése hajtotta fel az árakat

2021. május 28. 05:33

A malmi búza Párizsban szeptemberre 212 euró/tonnába került, ami 6 eurós pluszt jelentett. A forgalom viszonylag élénk volt.

A RAPOOL repcevetőmag-ajánlata 2020-ban (VIDEÓ!)

2020. július 22. 05:47

Tekintse meg összefoglaló videónkban, mit kínál Önnek idén a RAPOOL!

Ez már igazi növényvédelmi szezon a szántókon és a gyümölcsösökben is

2018. április 20. 06:54

A meleg idő országszerte robbanásszerűen virágba borította az őszi káposztarepce táblákat és a gyümölcsös kerteket. A természet igyekszik behozni lemaradását.