A hétvégétől már folyamatosan kapható lesz a friss magyar szamóca a piacokon, a zöldségeseknél és az áruházakban. A köznyelvben epernek hívott gyümölcs – „hivatalos” nevén szamóca – az elmúlt hetekben még javarészt görög, spanyol importként jelent meg a pultokon. A hazai szamóca ízében, állagában is nagyságrendekkel jobb a külföldről, több ezer kilométerről behozottnál, hiszen frissen kerül a fogyasztókhoz.
Idén az enyhe tél és tavasz nagyon kedvezett a szamócának, így a legtöbb termelő jó minőségű és bőséges termésre számít, a képet az előző heti hideg és fagy okozta károk árnyalják valamelyest. A piacokon jelenleg a lédig kiszerelés fogy elsősorban, és kilózzák a gyümölcsöt. Az áruházi beszállítások is elindultak a héten: itt továbbra is a 250-500 grammos termékek, úgynevezett majszolásmentes (zárt) csomagolásban élveznek előnyt, de igény mutatkozik a családi csomagokra, azaz a 2 kg-os kiszerelésekre is, ez utóbbit vélhetően a járvány okozta keresletváltozás indokolta.
Három fázisban érkezik a magyar szamóca a kereskedelmi forgalomba: a héten a – részben – fűtött fóliasátras termés, majd utána április végével, május elejével a bakhátas, fátyolfóliás termőterületekről, és május közepétől nagy mennyiségben a szabadföldi szamóca. A hazai termés június közepéig-végéig kitart.
A friss magyar szamóca könnyen megkülönböztethető az importált, még koraéretten leszedett és több ezer kilométerről ideérkező importtól. Például a magyar áru állagra nem olyan kemény és a csészelevelei frissebbek, nem beszélve a nagyságrendekkel jobb ízéről. A hazai fajták szájéretten szedhetőek, mivel jóval rövidebb idő alatt eljut az áru a fogyasztóhoz, mely különbség ízben is megmutatkozik. A hosszú szállíthatóságra nemesített import fajtáknál bizonyos érzékszervi tulajdonságok (illat, íz, aroma) eltűnnek vagy gyengülnek a nemesítés során, ráadásul a szedési idő meghatározásánál sem az érettség a döntő, hanem a szállításra való alkalmasság.
A magyarországi üzemi szamóca-termőterület – a 2019-es SAPS-adatok szerint – mintegy 650 hektár, évente, az időjárási viszonyok miatt átlagosan 8-10 ezer tonna áru terem. A termőterület 20-20 százaléka Bács-Kiskun és Pest megyében található, mellettük még Győr-Moson-Sopron, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Somogy megyében van nagyobb termőterület. Az országban lévő termőfelület hozzávetőlegesen fele fóliasátras hajtatás. Számos termelő tervezi, hogy „szedd magad” akciót indít majd, természetesen az egészségügyi előírásokat betartva, komoly higiéniai szabályok mellett. Többen gondolkodnak házhozszállítás elindításában, de ez az 500 grammos csomagok kiszállításánál nem igazán gazdaságos, az alacsony üzemanyagárak ellenére sem.