Agrárközélet

KSH: az alma 44 százalékkal drágult január óta

Agrofórum Online

Az alma és citrom 44 százalékkal, a fejes káposzta pedig 39 százalékkal drágult májusra január óta a zöldségek és gyümölcsök közt.

A vizsgált kilenc zöldség és gyümölcs átlagosan 20 százalékkal lett drágább a fenti időtávon. Legjobban, pontosan 44,8 százalékkal a citrom országos fogyasztói átlagára ugrott meg. Míg januárban 725 forintba került egy kilogramm, addig májusban már 1050 forintot kellett érte fizetni. Az alma hasonlóan 44,1 százalékkal drágult a januári 345 forintról 497 forintra kilogrammonként. A fejes káposzta kilogrammonkénti 360 forintos májusi ára is 38,5 százalékos idei áremelkedést jelent – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal májusi fogyasztói árakról közzétett tájékoztatójából. A késői burgonyáért 25,3, a vöröshagymáért 19,2 százalékkal kell többet fizetni.

A KSH egyes termékek és szolgáltatások havi, országos fogyasztói átlagárában szereplő húskészítmények átlagosan 6,2 százalékkal drágultak január óta. Itt az olasz felvágott árának változás emelkedik ki a maga 10,6 százalékos pluszával. A párizsi felvágott 9,7, a gépsonka 9,5, a csirkecomb pedig 9,3 százalékkal kerül többe. Legkevésbé a kilogrammonként 1610 forintba kerülő sertéscomb drágult ezen az időtávon, csupán 1,3 százalékos az emelkedés.

A szeszes italok gyakorlatilag stagnáltak, a vizsgált hat tétel átlagosan 0,8 százalékkal kerül többe. Legjobban 6 százalékkal az ízesített szeszes italok ára nőtt, de a minőségi sörök átlagára 0,4, a vodkáé pedig 1,4 százalékkal még csökkent is öt hónap alatt.

Ha nem az idei, hanem az elmúlt egy éves árváltozást nézzük, akkor az élelmiszerek ára átlagosan 8,4 százalékkal nőtt. Az élelmiszereken belül a párizsié és a kolbászé 22,0, a sertéshúsé 20,7, az idényáras élelmiszereké átlagosan 19,1, a cukoré 15,0, a szalámi, szárazkolbász és sonkáé 12,6 százalékkal lett magasabb egy esztendő alatt. Ha az élelmiszereken belüli részletes bontású listát nézzük, akkor legjobban, 39 százalékkal a friss hazai gyümölcs és a déligyümölcs ára ugrott meg egy év alatt.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Jelentősen esett a spanyol paradicsom ára 2018-ban

2019. március 5. 14:02

Spanyolország elégedett lehet fő európai piacaira irányuló exportjával. A Németországba irányuló szállítmányok értéke 3 százalékkal, a Franciaországba és az Egyesült Királyságba szállított árué pedig 5, illetve 3 százalékkal nőtt.

Sárgarépa és petrezselyem gyomirtása

K. Ágoston kérdése: Az idén vágtam bele sárgarépa és petrezselyem termesztésébe. Hogyan tudom őket gyomirtani?

Több zöldség és kevesebb sertéshús fogy

2020. november 27. 07:02

Egy felmérés szerint az elmúlt években érdemben megváltozott a németek étrendje. Ezt mutatja a Német Táplálkozási Társaság (DGE) legutóbbi jelentése.

Növények védelme a természet erejével

2018. március 6. 13:47

A Trichoderma nemzetségbe tartozó gombafajok a kórokozókkal szemben hatékony védelmet nyújtanak a növényeknek.