-6℃ -9℃
január 12. Ernő, Erneszta, Tatjána
Növénytermesztés

Virtuális bemutatón az őszi kalászos és őszi káposztarepce technológia

Agrofórum Online

Az idei tavasz mindannyiunk számára tartogatott megpróbáltatásokat, a járványhelyzet nehézségei mellett az aszály is nagymértékben sújtotta a mezőgazdaságot. Ebben a helyzetben még nagyobb szükség van az időjárás okozta anomáliák kezelésére. A KITE Zrt. ehhez nyújtott a termelőknek segítséget egy nem mindennapi formában.

A veszélyhelyzet okozta elszigeteltség új kapcsolattartási formákat szült. Ilyen az online konferencia is, mely lehetővé teszi, hogy otthonunk kényelméből jussunk olyan információkhoz, melyek elérőbb lendíthetik a gazdálkodásunkat.

A jelenlegi körülmények között a KITE Zrt. az ez évi, hagyományos repce és őszi kalászos portfólióját és technológiáját az online konferencia lehetőségeivel élve, virtuális szántóföldi bemutató keretében tárta a gazdák elé. A virtuális bemutató – a repce és őszi kalászos kultúrákat külön-külön tárgyalva – két napos bontásban, június 10-én és június 12-én került megrendezésre.

A moderátorok már mindenki számára ismerősek lehettek. A bemutatókat Balogh Viktor a KITE Zrt. marketingigazgatója, valamint Hadászi László innovációs főigazgató vezényelték le mindkét esetben.

A technológiát Sojnóczki István technológiafejlesztési igazgató, valamint Kecskés István és Honti László fejlesztőmérnökök, a műszaki eszközöket pedig Kiss Sándor szántóföldi gépértékesítési osztályvezető, valamint Kovalovszky Lajos, Nagy Tamás és Szűcs Sándor marketingmenedzserek mutatták be a nagyközönségnek.

A virtuális bemutató keretei között sajnos nem volt lehetőség a szántóföldi fajtasorok fizikai megtekintésére. Amennyiben szeretné megtekinteni azokat teljes valójukban az alábbi helyszíneken teheti meg.

Dalmand:

GPS koordináta: 46°29’41.1″N 18°09’28.4″E

Nádudvar:

GPS koordináta: 47°24’22.3″N 21°13’26.1″E

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

150 éves palack került elő a földből, hihetetlen dolog rejtőzik benne

2026. január 6. 16:10

A 19. század második felében kezdődött az a mezőgazdasági kísérlet, amely a tervek szerint 2100-ban ér véget. De máris hihetetlen eredményekkel szolgál.

Malátaárpa-fronton erősít az RAGT: lezárult a nagy felvásárlás

2026. január 6. 11:10

Az RAGT lezárta a Syngenta malátaárpa vetőmag-üzletágának felvásárlását, erősítve európai pozícióit.

Kiszáradt a hatalmas víztároló, ötször akkora a területe, mint Magyarországnak

2026. január 5. 16:10

Lényegében elfogyott a víz a talajból az Egyesült Államok legtöbb hasznot termelő mezőgazdasági régiójában, a gazdák nehéz időszak elé néznek.

Irdatlan dolog épült Németországban, valódi rekord lett belőle

2026. január 4. 16:10

Az aszályos körülmények miatt a kukorica hasznosításának biztosabb módja a silózás. Németországban egészen különleges rekord született ezzel kapcsolatban.

Párizsban hat százalékkal csökkent a kukorica árszintje

2021. június 3. 09:34

Európában a repce árszintje emelkedett, de a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza mínusszal zárta a napot.

Mikor védekezzünk a szárormányosok ellen?

2021. március 2. 14:37

Ilyenkor, tavasz kezdetén szinte menetrend szerűen megjelennek az őszi káposztarepcék állományaiban a különböző állati károsítók, amelyek közismerten komoly gondokat okozhatnak a repcetermesztőknek. E károsítók első csoportját a repce szárát támadó ormányos bogarak képezik, de gyors kitavaszodás és nagyon meleg tavaszi időjárás esetén a repce fénybogarak kirajzása is egybe eshet az ormányosok rajzásának végével.

Így válasszon hatékony és stressztűrő repcehibridet!

2025. július 8. 14:10

Sokan felteszik a kérdést maguknak: biztosan jól hasznosítja a műtrágyát a választott repcém? Pedig az eldöntése pofonegyszerű.

Aktuális és várható környezeti hatások kezelése kalászosban, repcében

2023. március 22. 13:16

Az UPL Hungary Kft. biostimulátorai segítséget nyújtanak, mindemellett ezek mindegyike felhasználható az induló AÖP pályázatban 1 pontot érően.