Állattenyésztés

Újabb mélyponton a sertésállomány

Agrofórum Online

A főbb haszonállatok közül a tyúkállomány nem változott jelentősen tavaly, a szarvasmarha létszáma nőtt, a sertéseké és a juhoké csökkent 2018. december 1-jéhez képest.

2019. december 1-jén 909 ezer szarvasmarhát tartottak a gazdálkodók, 2,7 százalékkal többet, mint az előző év azonos időpontjában. Utoljára 1996-ban volt ekkora az állomány, utána 2010-ig lényegében folyamatosan zsugorodott a létszám. A 2011 óta tartó folyamatos állománygyarapodásnak köszönhetően az állatlétszám harmadával volt magasabb 2019 végén, mint 2010-ben – derült ki a Helyzetkép a mezőgazdaságról, 2019 című jelentésből, amelyet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) készített. Az ágazatra pozitív hatást gyakorol a kedvező nemzetközi piaci helyzet, valamint a támogatási környezet is.

A tehénállomány (412 ezer) egy év alatt 2,3 százalékkal emelkedett. Ebből a tejhasznú tehenek száma (209 ezer darab) az elmúlt egy év során nem változott jelentősen, a húshasznú állomány (169 ezer darab) viszont 3,0 százalékkal emelkedett. A húshasznú tehéntartás évek óta bővül, 2015 óta több mint négytizedével nőtt az egyedek száma. Az élő szarvasmarha jelentős hányada exportra kerül, 2019-ben összesen 56 ezer tonna volt. A legfontosabb felvevő piacok Törökország, Ausztria, Koszovó, Horvátország és Oroszország.

A hazai sertésállomány nagysága 2,6 millió volt 2019. december 1-jén, az előző év azonos időpontjához képest 8,3 százalékkal csökkent. Az anyakocák száma (155 ezer) egy év alatt ennél is jobban, 13 százalékkal fogyott. A hazánk vadállományában felbukkanó afrikai sertéspestis miatt bevezetett szigorítások nem kedveztek a sertéstartási kedvnek, illetve a 2014-ben induló PRRS-mentesítési program (sertés reprodukciós zavarokkal és légzőszervi tünetekkel járó szindróma felszámolása a sertésállományban) is hatással lehetett az állományváltozásra.

A baromfiállomány 2019 végére 39,3 millió volt, csak kismértékben maradt el az előző évitől – derül ki a KSH adataiból. Az állomány 79 százalékát adó tyúkok száma (30,9 millió darab) nem változott az előző évihez képest. A kacsaállomány 8,1 százalékkal, 4,5 millióra fogyott. A lúdállomány 12 százalékkal visszaesett, így számuk 2019. december 1-jén 1,2 milliót tett ki. A 2,7 milliós pulykaállomány 6,3 százalékkal csökkent.

2019 végén a juhok száma 1,1 millió volt, 4,4 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Az anyaállatok száma (782 ezer darab) kismértékben csökkent. Az állatlétszám lassú fogyásában szerepet játszhat, hogy a juhok közel kilenctizedét egyéni gazdaságok tartják – hívta fel a figyelmet a KSH. A gazdák átlagéletkorának emelkedése, a legeltetéshez szükséges munkaerő és terület hiánya ronthatott az állattartási kedven.

2019. december 1-jén a további állatfajok közül:

  • az ország lóállománya 52 ezer, ezen belül a kancaállomány 27 ezer volt, az előző évhez képest az állomány lényegében nem változott,
  • a kecskeállomány egy év alatt 2 ezerrel csökkent, számuk december 1-jén 63 ezret tett ki,
  • az 1,2 milliós házinyúlállomány 32 ezerrel nőtt az egy évvel korábbihoz képest,
  • a vágógalambok 176 ezres egyedszáma 6,6 százalékkal csökkent 2018. december 1-jéhez képest,
  • a méhcsaládok száma 849 ezer volt, 2,1 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.
Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Karácsonyi süti xilittel: tudta, hogy a kutyának halálos méreg?

2024. december 17. 09:40

Karácsonykor sok kutya kerül xilitmérgezéssel állatorvoshoz. Miért veszélyes, és mit tegyünk, ha az eb beleevett a nyírfacukros süteménybe?

Miért tart valaki manapság háztáji csirkét?

2024. december 15. 16:10

A baromfitartás sok generáció óta az életformánk része. Egy kutatásból kiderült, hogy manapság a csirkék élelmiszerforrások, de társállatok is.

Most esszük meg az éves halfogyasztás közel kétharmadát – így alakul idén az ár

2024. december 14. 10:10

Magyarországon az egy főre eső halfogyasztás évi 6,5 kilogramm, de ez még jócskán elmarad a 20 kilogrammos uniós átlagtól.

Megér egy tenyésztésre szánt borjú 130 ezer eurót?

2024. december 12. 13:10

Még a nyáron rekordáron kelt el egy borjú Németországban: valaki 130 ezer eurót adott a kis jószágért. Vajon visszajön az ára?

A Talentis Agro Csoport számít a fiatal agrárszakemberekre

2019. május 10. 04:37

A Talentis Agro Vállalatcsoport minden meghatározó szántóföldi növénykultúra termesztésében jelen van, kiemelt célként tekintenek a precíziós gazdálkodás kínálta lehetőségekre.

Robot fejőgép, agrárvilágítás, biztonsági nyakfogó... - Állattenyésztési innovációk Hódmezővásárhelyről

2019. május 22. 16:46

Az agrárinformatika és tartástechnológia kapcsán a megosztott helyezéseknek köszönhetően a szakmai zsűri összesen hat fejlesztést emelt ki.

A szarvasmarha-, juh-, és kecsketartók figyelmét hívja fel az Agrárminisztérium

2022. december 22. 10:24

Tájékoztató a szarvasmarha-, juh- és kecsketartók egyes feladatairól a jövő évi egységes támogatási kérelem beadásához kapcsolódóan.

Az Agrárminisztérium új állattenyésztési törvényt fog megalkotni

2018. május 30. 12:54

Az agrárminiszter hangsúlyozta: "erős magyar mezőgazdaság nincs erős, szuverén magyar állattenyésztés és fejlett tenyészállat-előállítás nélkül".