Növényvédelmi előrejelzés

Vadgesztenye: a fák sorsa meg van pecsételve

Agrofórum Online

Augusztus utolsó hetére az afrikai eredetű forró légáramlat hatása volt a jellemző. A nappali maximumok rendszeresen meghaladták a 30 Celsius fokot, sőt egy napon az idei hőségrekord is megdőlt. A hónap utolsó napján egy hidegfront kisöpörte a nyári meleget, a hőmérséklet nappalra is csupán 15-17 fok körül alakult, éjszakára pedig még ennél is hidegebb lett. A lehűlés bőséges csapadékot hozott, ami kedvez a növények fejlődésének, ugyanakkor elősegíti a kórokozók terjedését.

A szőlő színeződése már a késői érésű fajtákon is megkezdődött, a korábbi meleg kedvezett az érési folyamatoknak. Az esőktől a vékonyabb héjú fajtákon sok a kirepedt bogyó, ezért itt gyorsan terjed a szürkerothadás és a muslicáktól terjedő ecetes erjedés, emiatt a szüret során sok fürt megy veszendőbe. A lisztharmat, a peronoszpóra és a szőlő levélatka kártétele most a felső lombszinten terjed, mert a védekezéseket sok ültetvényben már abbahagyták.

A kígyóaknás szőlőmoly rajzása tovább tart, és a tünetek a kacsokon is megjelentek. A tarka szőlőmoly fürtkártétele csupán észlelési szinten figyelhető meg, főként csemegeszőlőben.

A lepkekabóca és az amerikai szőlőkabóca az elhanyagoltabb ültetvényekben fordul elő, gócosan, ugyanakkor ezeken a helyeken a filoxéra levéllakó alakja tömegesen szívogat. Az érési folyamatok előrehaladtával egyre több tőkén jelennek meg az edénnyaláb- és fitoplazmás eredetű betegségek tünetei. A gyanús tüneteket mutató tőkéket most célszerű megjelölni vagy csonkolni.

Sajnálatosan a vadgesztenyefák kevés kivételtől eltekintve gyakorlatilag augusztus végére elvesztették lombozatukat. Az ok elsősorban az aknázómoly idei erőteljes károsításában keresendő, illetve a védelem elmaradása miatt. Ha minden évben ez fog bekövetkezni, a fák sorsa meg van pecsételve.

Az amerikai fehér szövőlepke II. nemzedékének a hernyófészkei megjelentek ugyan a fákon, de a mostani hőség visszafogta a hernyók kártételét, így kisebb a fertőzés a vártnál.

A gyümölcsös ültetvényekben csökkenő intenzitás figyelhető meg a gyümölcsmolyok rajzásában. Az almamoly repülése leállt, almalevél-aknázómolyból a 3 napi fogás mindössze 3-5 db. A szilvamoly és a keleti gyümölcsmoly folyamatosan rajzik ugyan, de a fogott lepkék száma töredéke a korábbiaknál. Enyhén csökkent ugyan a nyugati dióburok-fúrólégy rajzása, de folyamatosnak mondható, és még így is sok van a csapdákban. A tojásrakás és a lárvakelés folyamatos. A szórvány és kezeletlen fákon megkezdődött a gnomóniás- és baktériumos fertőzésből eredő lombhullás.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

Csapadékhiány gátolja a növények fejlődését

2021. március 30. 08:05

Az őszi kalászosok és a káposztarepce fejlődését immár nem a felmelegedés, hanem a drasztikus csapadékhiány gátolja. Jelenleg mind az őszi árpa, mind pedig a búza a bokrosodás stádiumában van, de igen vontatott a növények fejlődése. Ugyanez mondható el a repce fejlődésére, stagnál a növekedés, miközben a kártevő rovarok folyamatosan gyülekeznek a vetésekben.

A klimatikus körülmények a lisztharmat és a varasodás kórokozói számára is kedvezőek

2018. június 13. 04:30

A folyamatos rajzás alapján indokolt a 10-12 naponkénti rovarölő szeres permetezés a molykártétel elkerülése érdekében.

A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei (9. rész)

2020. január 8. 11:34

Az almatermésű gyümölcsfélék (alma, körte, birs) betegségei és kártevői 2019-ben is számtalan problémát okoztak.

Katasztrofális mértékű idén a nyugati dió buroklégy kártétele

2019. október 2. 10:29

A legfrissebb információk szerint rendszeres, a kártevő rajzási dinamikájához igazított, többszöri védekezéssel jelentősen csökkenthető az idén katasztrofális mértékű nyugati dió buroklégy kártétel.