Agrárközélet

24 traktor került az agrárszakképzésbe

Agrofórum Online

Ünnepélyes keretek között adta át a Magtár Kft. az Agrárszakképzési konzorciumnak és tagintézményeinek az iskolatraktornak szánt STEYR Kompakt erőgépeket Szekszárdon, a Csapó Dániel Mezőgazdasági Technikumban és Szakközépiskolában rendezett országos tanévnyitó ünnepségen. A teljes iskolatraktor flotta átadása 7 traktorral kezdődött, a további erőgépek szállítása az iskolákhoz az elkövetkezendő hetekben egyenként történik majd.

A tanévnyitó ünnepségen vendégként részt vett Nagy István agrárminiszter és Simonné Szerdai Zsuzsanna, a Déli Agrárképzési Centrum főigazgatója is.

A Magtár Kft. a 2019-ben kiírt Európai Uniós Támogatású Nyílt eljárású pályázaton nyerte el a 24 iskolai oktatótraktor szállításának lehetőségét. A Pályázat során a traktorok ajánlatának és műszaki tartalmának összeállításakor maximálisan szem előtt tartottuk a kiíró által megfogalmazott szakmai célokat, elsősorban azt, hogy az iskolákban elérhető képzési kínálat a gazdaság tényleges igényeinek megfelelően bővíthető legyen. A diákok a szakmai alapismeretek megszerzése mellett, digitális kompetenciájukat is fejleszteni tudják, így a munkaerő-piacon ma már alapszinten elvárt digitális tudást, a gyakorlatban is megismerhessék.

“Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a pályázaton a Magtár Kft. által képviselt, a nagy hagyományokkal, több, mint 70 éves traktorgyártási múlttal rendelkező STEYR márka traktorai kerültek kiválasztásra” – mondta el Mikó Sándor, a Magtár Kft. ügyvezetője. “A traktorok működéséhez szükséges műszaki hátteret az egész ország területén a Magtár Kft. szervizszakemberei biztosítják majd. A STEYR gyártóval való szoros együttműködésünkhez köszönhetően a traktorok gyártói garanciája 3 év, melyet 2 év további jótállással egészítettünk ki” – tette hozzá az ügyvezető.

A kiválasztott erőgépek legfőbb jellemzői

  • STEYR 4085 Kompakt típusú 85 lóerős traktorok
  • 4 hengeres, 3,4 l-es Turbófeltöltéses,Viscokuplungos hűtőventilátor, Intercooleres common rail SCR nélküli motorral – A traktorokba épített korszerű, alacsony fogyasztású és környezetkímélő FPT motorok az adott teljesítmény kategóriára jellemző legszigorúbb emissziós előírásoknak is megfelelnek
  • S-CONTROL 2 24/24 szinkronizált HI-LO váltó 24 előre, 24 hátrameneti fokozatú váltó 3 tartományban 4 szinkronfokozattal, POWER-SHUTTLE terhelés alatti irányváltóval és elektro-hidraulikus 2 fokozatú osztóművel (HI-LO) – A hajtásrendszer kialakítása kitűnő átmenetet képez a régi és új között, lévén a 24×24 sebességes váltó hagyományos szinkronfokozatait terhelés alatt kapcsolható PowerShuttle irányváltó és egy terhelés alatt elektronikusan kapcsolható PowerShift fokozat egészíti ki.
  • A traktor az elektronikusan kapcsolható összkerékmeghajtás, valamint a szintén elektronikusan kapcsolható első és hátsó differenciálzár
  • Sebességtartomány 0,78–40 km/h – alkalmas a szántóföldi munkaműveletekhez, valamint vontatás és akár országúton történő szállításhoz is

Természetesen a traktorok kialakítása megfelel az oktatási követelményeknek, segíti a T-kategóriás jogosítvány megszerzését:

  • oktatói pótüléssel
  • oktatói pedálokkal
  • oktatáshoz alkalmas visszapillantó tükörrendszerrel.

A modern erőgépekkel kapcsolatos tudás mellett a precíziós gazdálkodás köré épülő digitális-technológiák ismeretével is felvértezik a diákokat:

  • a traktorokba épített Steyr S-TECH 700 típusú érintőképernyős ISOBUS kompatibilis vezérlő monitorral
  • a legmodernebb automata kormányzási rendszerrel.
Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Egyetlen gépkezelő, két dolgozó traktor? - Új, intelligens technológia a ZF és a Lindner összefogásából

2018. július 25. 13:44

A ZF olyan intelligens technológiát fejlesztett ki, amely képessé teszi a traktort az ismétlődő műveletek “megtanulására” és kezelő nélküli végrehajtására.

Gépészet Videó

Tudja-e Ön? - Melyek a leggyorsabb traktorok a világon?

2020. március 11. 07:48

Az emberekben él a kíváncsiság, hogy a traktorok műszaki paraméterei alapján milyen maximális sebességet lehet elérni. Az idők során számos csúcsdöntési kísérlet szerveztek, ahol széria traktorokkal, illetve azok „felturbózott változataival” igyekeztek mind feljebb tornázni a világcsúcsot.

Az eszköz, ami két technológiát egyesít - Kerner Corona hibridkultivátor és Versatile traktor Kertán (VIDEÓ)

2018. augusztus 6. 08:46

Július utolsó napján tartott szántóföldi bemutatót a Veszprém megyei Kertán a Vektor-Holding Kft.

Gépészet Videó

CASE IH traktorok lepték el a békéscsabai repülőteret

2018. június 25. 12:03

2018-ban is nagy érdeklődés kísérte az Agro-Békés Kft. nyílt napját a békéscsabai repülőtéren. A munkagépek mellett természetesen a CASE IH traktorok és kombájnok álltak a középpontban.

Gépészet Képgaléria Videó