Terményárak

Jó kétéves csúcson a szójabab árjegyzése

Agrofórum Online

Chicagóban a búza ára 0,9 százalékkal csökkent, a kukorica kurzusa 1,5 százalékkal került lejjebb, míg a szójabab árjegyzése 0,4 százalékkal emelkedett. Európában is vegyes képet mutattak az agrárpiacok. A repce és a takarmánybúza drágult, azonban a malmi búza és a kukorica árjegyzése csökkent a legközelebbi határidőre.

A kínai vásárlások hatására csütörtökön több mint két éves időtartam legmagasabb árszintjére emelte az amerikai szójabab-határidőt, mindeközben a kukorica és a búza ára csökkent.

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) megerősítette, hogy a magán exportőrök 132 ezer tonna amerikai szójababot értékesítettek Kínába, további 318 ezer tonnát pedig ismeretlen célállomásokba. A szeptember 1-jén kezdődött 2020/21-es gazdasági évben történő szállításra szerződtek a felek.

A kereskedők a Reuters hírügynökségnek elmondták, hogy a kínai állami vállalatok decemberi és januári szállításra legalább 480 ezer tonnát vásároltak már.

Kína, a világ legnagyobb szójabab-importőre az élelmezésbiztonság növelése miatt vásárol jelentős mennyiségben szójababot. Az USDA adatai szerint az augusztus 27-én zárult héten az amerikai szójabab, kukorica, búza és sertéshús legnagyobb vásárlója volt az ázsiai ország.

„Kína kijelentette, hogy nincs élelmiszerhiány az országban, de továbbra is nagy mennyiségben importál számos árucikket” – hívta fel a figyelmet Karl Setzer, az AgriVisor árukockázat-elemzője.

Egyiptom 55 ezer tonna orosz búzát vásárolt egy nemzetközi pályázaton.

Párizsban nem volt határozott iránya a piacnak, a malmi búza és a kukorica olcsóbb, míg a takarmánybúza és a repce drágább lett a legközelebbi határidőre. Egy tonna malmi búzáért 189,75 eurót adtak a legközelebbi, szeptemberi határidőre, ami 2,75 eurós mínuszt jelentett. A kereskedők 2867 üzletet kötöttek, már napok óta jóval nagyobb az érdeklődés a decemberi határidőre, amelyre 34 575 kontraktus jött létre. Itt 188 euró/tonnán stagnált a kurzus. A kukorica árjegyzése 166,75 euró/tonnán hagyta el a parkettet, ami 75 eurócentes mínuszt jelentett. A repce piacán viszont a vevők kerültek túlsúlyba és a 25 eurócentes plusz révén 384 eurós tonnánkénti ár alakult ki. A takarmánybúza piacán is ilyen irányú volt a trend, a 25 eurócentes emelkedés 169,5 euró/tonnás árhoz vezetett.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Vegyes hetet zártak az agrárpiacok

2021. február 15. 06:13

Nem volt határozott iránya múlt héten az agrárpiaci termékek kereskedésnek.

Akár esett, akár nem, az árak emelkedtek a héten

2021. július 21. 08:24

A hazai helyzetet is meghatározza most a csapadákos időjárás, a repce betakarítása is már időnként megakadt, most a búzáért kell drukkolni, hogy ne legyen sok "eső utáni" búza.

Újdonságok a DEKALB-tól

2021. július 5. 07:24

A DEKALB őszi káposztarepce portfóliójára a meggyőző terméseredmények mellett eddig is jellemző volt a kiváló betegség és kipergés-ellenállóság és ennek köszönhetően a nagyfokú termésbiztonság. Nemesítőink továbbra is azon dolgoznak, hogy a repcetermesztés biztonságának és jövedelmezőségének javításán túl repce hibridjeink megfeleljenek a legújabb elvárásoknak is. A DEKALB 2021-es ajánlatát éppen ezért újdonságok jellemzik: új hibridek mellett megújult programok és új ajánlatok segítik a jövedelmező repcetermesztést.

Két hónapos mélypont után drágul a szójabab

2020. február 4. 06:35

Hétfőn 0,1 százalékos pluszban állt a szójabab, a tonnánkénti mennyiségnek megfelelő ár 321 dollárig emelkedett, de előtte a 322,2 dollárnak megfelelő szinten is kötöttek üzletet.