Állattenyésztés

Újra fenyeget a madárinfluenza

NÉBIH

A késő nyári hónapokban Nyugat-Oroszországban és Kazahsztánban, a közelmúltban pedig Hollandiában mutatta ki az állategészségügyi hatóság a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét. Ezek az esetek is igazolják, hogy a betegség gyakorlatilag bárhol felütheti a fejét, tehát változatlanul veszélyt jelent a baromfiállományokra. Éppen ezért felhívják a baromfitartók figyelmét, hogy továbbra sem szabad lazítaniuk a járványügyi előírások betartásán!

A vad vízimadarak őszi vándorlási útvonalán – Nyugat-Oroszországban és Kazahsztánban – már augusztus-szeptemberben megjelent a magas patogenitású madárinfluenza vírus. A vadmadarak mozgásának természetes következménye, hogy haladási útvonalukon, azaz Európa egyes területein is megnövekszik a madárinfluenza-járvány kitörésének kockázata. Ezt a tendenciát erősítik meg az európai referencialaboratórium riasztásában szereplő, 2005-ből és 2016-ból származó adatok. Emellett szintén ezt támasztják alá a Hollandiában nemrég napvilágra került esetek is, ahol előbb bütykös hattyúban, majd a napokban egy baromfitartó telepen is kimutatták a betegséget.

Bár hazánk 2020. szeptember 8-án visszanyerte az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) előírásai szerinti madárinfluenzamentes besorolását, mindez önmagában semmiképpen sem indokolja a járványvédelmi fegyelem lazítását. Kizárólag az előírások maradéktalan betartásával és folyamatos készenléttel lehetséges ugyanis megelőzni, hogy a vírus újra megjelenjen Magyarországon!

Továbbra is érvényben van a 3/2017-es országos főállatorvosi határozat, melynek értelmében a baromfikat zárt helyen kell etetni, itatni, valamint a takarmányt és az állatok almozására használt anyagot is zárt helyen kell tárolni. Mindemellett kiemelt jelentőségű a szárnyasok és vadon élő madarak találkozási lehetőségének csökkentése, lehetőség szerint teljes kizárása, mert ezáltal minimalizálható a házi állomány megfertőződésének kockázata.

A fent hivatkozott országos főállatorvosi határozat, valamint a járványvédelmi minimumfeltételek és további hasznos információk elérhetőek a Nébih honlapján létrehozott tematikus aloldalon.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A sertéstartók isszák meg az autóipari csatározások levét, Kína bekeményített

2025. október 19. 09:10

Az elektromos autók behozatalán kapott hajba az Európai Unió és Kína, a csetepaté elszenvedője viszont egy harmadik fél lett, a sertéstenyésztési ágazat.

Fűzfa mint klímamentő takarmány? Ígéretes kutatás!

2025. október 17. 07:10

A fűzfa levele akár 80%-kal csökkentheti a szarvasmarhák káros gázkibocsátását – és ezzel új irányt mutathat az állattartásban.

Emberre is veszélyesek a Balatonban megjelent állatok, nem szerencsés találkozni velük

2025. október 14. 16:10

Rendszeresen gyérítik ezt az invazív halfajtát Magyarország vizeiben, de egyelőre kilátástalan az ellenük való küzdelem.

Madárinfluenza után: olcsóbb lehet a csirkehús ősszel

2025. október 8. 13:10

Brazília ismét madárinfluenza-mentes, így újraindulhat a baromfiexport az EU-ba – ez árnyomást gyakorolhat az európai piacra.

Magasabb állatjóléti támogatást kapnak a baromfi-és sertéstartók

2019. március 12. 13:03

A támogatások kifizetését követően Európai Bizottsággal való tárgyalások eredményeképp még idén új sertéshízó- és baromfi állatjóléti programok indulnak.

Nagy István: a haszonállat-génmegőrzés stratégiai kérdés

2022. január 30. 04:36

A Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ Haszonállat-génmegőrzési Intézete kiemelkedő jelentőséget tölt be a baromfik genetikai információinak laboratóriumi körülmények közötti tárolásában.

Baromfitartók figyelem! Benyújthatók a pályázatok az állatjóléti támogatásra

2022. november 15. 10:13

Az állatjóléti feltételek javítása és az állategészségügyi problémák megelőzése érdekében a Vidékfejlesztési Program keretében új – a baromfi ágazat számára elérhető – állatjóléti támogatási konstrukciót indított az Agrárminisztérium – emlékeztetett Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Szigorodik a madárinfluenzás területről történő értékesítés

2020. április 2. 11:47

Madárinfluenza miatt korlátozás álló területekről csak Magyarországon forgalmazható friss baromfihús, és ezek csomagolásán különleges azonosítót kell elhelyezni.