18℃ 15℃
április 18. Andrea, Ilma, Apolló, Aladár
Támogatások, pályázatok

15 ezer euróra pályázhatnak az őstermelők, kistermelők

Agrofórum Online

Az Agrárminisztérium a legkisebb mezőgazdasági termelők számára, tevékenységük támogatása és lehetőségeik bővítése érdekében a Vidékfejlesztési Program keretében 15.000 eurónak megfelelő forintösszegű, 5 évre nyújtott, egyösszegű átalány támogatást biztosít termelő tevékenységük fejlesztésére.

A 2,5 milliárd forint keretösszeggel megjelent – Mezőgazdasági kisüzemek támogatása felhívás keretében – támogatási kérelmet olyan őstermelők, mikrovállalkozásnak és mezőgazdasági termelőnek minősülő egyéni vállalkozók vagy szociális szövetkezetek nyújthatnak be, akiknek/amelyeknek életvitelszerű tartózkodási helye, utóbbiak esetén székhelye, már a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónapban vidéki térségekben (10 ezer fő alatti települések, tanyás térségekben pedig a 10 ezer fő feletti települések külterületei is) volt.

A támogatás igényelhető eszközvásárlásra, gépbeszerzésre, ültevénytelepítésre, állatvásárlás vagy éppen kézműves élelmiszerelőállító tevékenységükhöz kapcsolódó üzemfejlesztésre. A projektek megvalósítására kizárólag vidéki térségekben van lehetőség, azonban a megvalósítási hely eltérhet pl. a székhelytől, de nem lehet vidéki térségen kívüli terület.

Fontos feltétel – hogy a Vidékfejlesztési Programban rögzítetteknek megfelelően – a támogatást igénylőnek igazolnia kell, hogy a támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti évben legalább 3000 euró STÉ (Standard Termelési Érték), de legfeljebb 6000 euró STÉ értékű termelési potenciállal (üzemmérettel) kizárólagosan rendelkezett, vagy ezzel megegyező nettó árbevételt ért el mezőgazdasági termelésből vagy mezőgazdasági termelésből és termékfeldolgozásból. Néhány példával illusztrálva, 3000 eurónyi STÉ a gyakorlatban hozzávetőlegesen 2 hektár gyümölcsültetvényt, 1000 négyzetméteren zajló szamócatermesztést vagy mintegy 50 kecske tartását jelenti. Az STÉ számításához használható kalkulátor az alábbi linken érhető el: http://www.nak.hu/ste-kalkulator

A támogatást igénylőnek az üzleti tervében vállalnia kell, hogy legkésőbb a Támogatói Okirat hatálybalépésétől számított 4. év végére a mezőgazdasági termelő tevékenységből származó üzemmérete meghaladja a 6000 euró STÉ üzemnagyságot, vagy a mezőgazdasági termelésből és feldolgozási tevékenységből származó értékesítés nettó árbevétele meghaladja a 6000 eurót.

A támogatás 15.000 eurónak megfelelő forintösszegű, 5 évre nyújtott egyösszegű átalány támogatás, amelyet két részletben folyósítanak. A támogatási kérelem egyben kifizetési kérelemnek is minősül majd, így nem szükséges külön kifizetési kérelem benyújtása, hanem a Támogatói Okirat után a kifizető ügynökség automatikusan utalja a támogatási összeg 75 százalékát. A fennmaradó összeg 25 százalékát pedig az üzleti tervben vállalt kötelezettségek teljesítése esetén benyújtott kifizetési kérelemkor.

A kötelező képzésen való részvételt a záró kifizetési kérelem benyújtásáig teljesíteni kell, amely a kedvezményezett számára térítésmentes. A felhívásra beérkező támogatási kérelmeket egyszerűsített kiválasztási eljárásrend alapján bírálják el. Előnyben részesülnek azon projektek, amelyeknél például cél a magasabb élőmunka igényű termékszerkezet kialakítása, vagy a megvalósítási hely valamely elmaradottabb, hátrányos helyzetű térségben helyezkedik el.

A támogatási kérelmek benyújtására 2020. november 6-ától szakaszosan – azaz hét db két hetes benyújtási időszakban – előreláthatólag 2021. december 17-ig lesz lehetőség. A benyújtásra nyitva álló első szakasz 2020. november 20-áig tart, azonban a támogatási kérelmek benyújtására előreláthatólag a 2021. évben is lehetőségük lesz a támogatást igénylőknek. A részleteket tartalmazó pályázati felhívás és annak mellékletei a www.palyazat.gov.hu oldalon érhetők el. A támogatási kérelmet kizárólag ügyfél-azonosítóval rendelkező támogatást igénylő nyújthat be a Magyar Államkincstár www.mvh.gov.hu elektronikus felületén.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kártalanítással segítik a gazdák talpra állását

2025. április 11. 11:10

A fertőzés megfékezése után a kormány kártalanítással segíti a gazdákat, hogy az állattenyésztés mielőbb újrainduljon.

Zöldítés támogatása: új pályázat fás élőhelyekre

2025. április 8. 13:10

Április 16-án indul az a frissen megjelent támogatási konstrukció, amely az agrár-erdészeti rendszerek kialakítását célozza.

Egységes kérelmek 2025: elindult a benyújtási időszak

2025. április 7. 13:10

Április 7-én megnyílt az egységes kérelmek elektronikus felülete. A gazdálkodók benyújthatják kérelmeiket a megszokott módon, június 10-ig.

Jelentős segítség a gazdáknak – érkezik a kárenyhítő támogatás

2025. március 26. 13:10

Több mint tízezer mezőgazdasági termelő számíthat kárenyhítő támogatásra a tavalyi évben elszenvedett károk után.

További 7 milliárd forint támogatás erdők telepítésére

2020. február 24. 11:32

Az irányító hatóság eddig 1077 darab kérelem támogatásáról hozott döntést, összesen 26,3 milliárd forint értékben, ezzel közel 7400 hektár új erdő telepíthető.

Január 28-ig lehet beadni a szőlő szerkezetátalakítási támogatási kérelmeket

2020. január 21. 09:02

A Kincstár a benyújtott egyéni terveket 2020. április 30-ig bírálja el, míg a végrehajtott intézkedésekre a kifizetési kérelmet minden évben április 1. és július 1. között lehet benyújtani. A támogatás nagysága a támogatható költségek 40 és 75 százaléka közé eshet.

Nagy István: nemzeti kötelességünk természetes vizeink megóvása

2022. március 23. 05:36

Az elmúlt években, 137 támogatott horgászszervezet munkája révén, összesen 165 millió forint értékű, a vízminőség javítását szolgáló eszközpark jöhetett létre.

MA-HAL: egyszerűbb támogatási rendszerre van szükség a halászati ágazatban

2019. szeptember 22. 10:36

A MA-HAL vezetése eddig is sokat foglalkozott a jövővel, az uniós halászati politika 2020 utáni alakulásával. A jelenleg futó MAHOP-program alapján a 2020 utáni támogatási rendszert szeretnék a mainál egyszerűbbé tenni.