Növénytermesztés

Jó állapotban az őszi vetés Ukrajnában

Agrofórum Online

A januári időjárási viszonyok többnyire kedvezőek voltak az ukrán őszi vetésű gabonafélék számára – közölték az ukrán agrárkutatók.

A jelentés szerint az őszi gabonanövények életképessége magas, az őszi búza esetében 94–97 százaléka, a rozs esetében pedig 96–99 százalék van jó állapotban. „Nem figyelték meg a szakemberek az őszi vetésű növényeknél a rossz állapot kockázatát” – áll az országos agrárakadémia jelentésében. „Általában véve az őszi gabonafélék állapota január harmadik hetében a legtöbb vetésterületen jó és kielégítő állapotban volt” – tették hozzá.

A kutatók azonban megjegyezték, hogy a hótakaró alatti enyhe hőmérséklet arra kényszerítette a növényeket, hogy cukrot használjanak fel, ami a kimerülésükhez vezethet. Az ukrán gazdák által őszi búzával bevetett termőterület ebben a szezonban 6,1 millió hektárra csökkentt az egy évvel korábbi 6,7 millió hektárról. Ennek okát a vetés ideje alatt tapasztalható aszály jelentette – hívta fel a figyelmet a Thomson Reuters hírügynökség. Ukrajna 2020-as gabonatermése 65 millió tonnára csökkent a 2019-es rekord 75 millió tonnáról.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egzotikus növények Magyarországon: melyekkel érdemes valóban próbálkozni?

2026. szeptember 21. 07:10

Egyre több különleges növény termeszthető nálunk is, de a fagytűrés önmagában még nem tesz gazdaságossá egy új kultúrát.

Vittek egy kis csavart a búzatáblákba, alaposan megnőtt a profitjuk

2026. szeptember 20. 13:10

Vajon a környezet, a biológiai sokféleség védelme negatívan hat a mezőgazdasági termelésből származó haszonra? Egy kutatás meglepő eredményeket hozott.

Soha nem látott gép bukkant fel a földeken, új megoldást hoz az öntözésbe

2026. szeptember 14. 13:10

Kevesebb figyelmet igényel a kezelőtől, mégis precízebb munkavégzésre képes a világ első önműködő öntözőgépe, amely hamarosan piacra is kerül.

Varázslatos anyagot szórtak a földekre, megugrott a hozam és javult a vízmegtartás

2026. szeptember 14. 09:10

Csökkenthető az import műtrágyától való függés úgy, hogy közben a növényeink fejlődését ugrásszerűen javítani tudjuk? Ausztrál kutatók megtalálták a „csodaszert”.

Őszi kalászosok őszi gyomirtása (videó)

2020. augusztus 31. 13:23

Nézze meg a saját szemével, hogy mit tapasztaltak más termelők!

Szeptóriás levélfoltosság: a búza kora tavaszi kórokozója

2024. február 28. 05:40

A szeptóriás levélfoltosság a termesztett gabonáink közül csak a búzára és kisebb mértékben a tritikáléra jelent veszélyt. A búzafajok közül ugyanakkor valamennyi fajra veszélyes, így a durum búzára, a tönkölyre, tönkére és kisebb mértékben az alakorra is.

A kalászosok barátja az Elatus Era

2023. március 17. 09:34

A kalászos kultúrák területe növekedett a 2022/23 szezonban, és a növekvő területtel növekednek az elvárások.

Megéri-e malmi búzát termeszteni?

2024. augusztus 6. 16:10

A SAATEN-UNION-nal nem kell kompromisszumot kötnie, mert a legtöbb fajtánk a minőség és mennyiség zseniális kombinációját nyújtja.