25℃ 18℃
szeptember 10. Nikolett, Hunor, Miklós
Agrárközélet

Csökkent a mezőgazdaságban dolgozók száma

Agrofórum Online

Az október decemberi időszakban átlagosan 210,4 ezren dolgoztak a mezőgazdaságban Magyarországon, ez mindössze ötszázzal kevesebb, mint a július-szeptemberi időszak átlagos adata – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Foglalkoztatottság című gyorstájékoztatójából.

A tavalyi negyedik negyedéves 210,4 ezres adat 0,7 százalékos éves lapú csökkentést jelent 2019 hasonló időszakának 212 ezres statisztikájához képest. Az idei harmadik negyedéves adat 2,2 százalékos növekedést., a második negyedéves 210,6 ezres adat 4,5 százalékos éves csökkenést jelentett az előző esztendő hasonló időszakának 220,5 ezres statisztikájához képest. 2019-ben az első negyedévben egyébként 204,1 ezren, a harmadikban 206,4 ezren, míg a negyedikben 212 ezren dolgoztak az agráriumban. A 2020-as első negyedéves adat 213,1 ezer volt.

A negyedik negyedéves, teljes 196,3 ezres munkanélküliségi adatból 5,7 ezernek volt az utolsó munkahelye a mezőgazdaságban. A harmadik negyedévben a 208,3 ezres munkanélküliségből 4,8 ezernél volt ez a helyzet, a második negyedéves, teljes 214,2 ezres munkanélküliségi adatból pedig 5,9 ezret tett ki az agrárium. A 2020-as első negyedében 7,2 ezer, míg 2019-ben ugyanekkor 6,6 ezer volt még ez az adat, pedig ezekben az időszakokban a teljes munkanélküliség 173 ezer, illetve 155,5 ezer volt.

A 2020 október–decemberi időszakban a foglalkoztatottak teljes létszáma 0,8 százalékkal alacsonyabb, 4 millió 482 ezer fő volt. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma némileg nőtt, miközben a magukat közfoglalkoztatottaknak vallóké 16 ezer fővel, a magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagjaié pedig 25 ezer fővel csökkent.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

OMÉK 2025: agrárinnováció és hagyomány a Hungexpón

2025. szeptember 9. 09:10

Modern gépek, őshonos állatok, kézműves ételek és exportpiacokat nyitó üzleti találkozók – szeptemberben ismét megnyílik az OMÉK.

Sztereotípiák helyett teljesítmény: női vezetők az állattenyésztésből

2025. szeptember 7. 08:10

A FarmerExpón először ültek egy asztalhoz női vezetők, hogy őszintén beszéljenek pályájukról, kihívásaikról és sikereikről.

Fiatalok nélkül elapad a vidéki élet – mit léphet az EU?

2025. augusztus 21. 16:10

Az EU agráriuma munkaerőhiánnyal küzd: sürgősen vonzóbbá kell tenni a gazdálkodást a fiatalok számára a jövő élelmiszerbiztonságáért.

Mit hozhat az új KAP ciklus? + podcast

2025. július 15. 16:10

A KAP átalakítása számos kérdést vet fel, ugyanakkor nehéz konkrétumokról beszélni. A BASF és NAK olyan platformot hoztak létre, ahol a témával kapcsolatos kérdéseket vitatták meg a meghívottak.

A hazai agráripar külföldi bemutatkozását ösztönzik

2019. március 27. 08:33

A belföldi cégek csütörtöktől a nyitrai Agrosalon szakkiállításon mutatkozhatnak be a Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat segítségével.

Nagyot fordult velünk a világ, és közben mi is megváltoztunk

Épphogy kilábaltunk a járványügyi korlátozásokból, amikor háború tört ki a szomszédos országban, a mezőgazdasági alapanyagok piacán árrobbanás következett be, aszályos évjáratok következtek, jelenleg pedig az emelkedő infláció és a gazdasági válság adja fel a leckét.

A hús iránti igény globális növekedéséből a kereskedőcégek is profitálnak

2020. január 15. 07:42

A Cargill, más globális gabonakereskedőkhöz hasonlóan, a rosszul teljesítő eszközök leépítését tervezik és olyan üzletágakba akarnak fektetni, amelyek nagyobb haszonkulccsal kecsegtetnek. Ide tartozhat a húsipar területe.

Élénkülőben a magyar-ghánai kapcsolatok

2018. november 21. 12:33

A releváns magyar termékek már bemutatkozhattak a ghánai-magyar mezőgazdasági-feldolgozóipari szakfórumon, ahol a cégek a termeléstől a csomagolásig, illetve az értékesítésig kínálnak nemzetközileg versenyképes megoldásokat.