Terményárak

Öt hetes csúcson a szójabab kurzusa

Agrofórum Online

Jó napot zártak az agrárpiacok. Chicagóban a szójabab 1,5 százalékkal, a kukorica 0,6 százalékkal, a búza 0,1 százalékkal, a repce pedig 3,5 százalékkal drágult. Európában a malmi búza, a kukorica és a repce is drágult, azonban a takarmánybúza vesztett értékéből.

Az amerikai szójabab-határidők kedden öt hetes viszonylatban a legmagasabb szintre emelkedtek, annak köszönhetően, hogy a lassú brazíliai betakarítás további stresszt okozhat majd a piacon és a szűkülő ellátásban az Egyesült Államokban – közölték a kereskedők.

A kukorica határidős ára szintén emelkedett, kéthetes csúcsot ért el, mivel Brazíliában a szójabab-betakarításának késedelme veszélyezteti az ország fő kukorica-termőterületein a vetési munkálatokat. A chicagói búza határidős ára szintén magasabbra kúszott, miután a kereskedési nap nagy részében negatív területen kereskedtek vele.

„Az ellátás továbbra is késik Dél-Amerikából, és az Egyesült Államokban alapvetően fogynak a készletek”

– közölte Matt Zeller, a StoneX piaci információs igazgatója az ügyfeleknek szóló feljegyzésében.

Az AgRural tanácsadó cég közölte, hogy Brazíliában a szójabab betakarítási üteme az elmúlt évtizedben most a leglassabb. A kereskedők beárazták a piacon, hogy az Agroconsult az előrejelzésében 1,6 millió tonnával, 134 millióra emelte a brazil szójabab-termés kilátásait.

A piac figyelemmel kísérte a potenciális károkat Texasban, ahol a búza fejlődése gyorsabb, mint másutt, és a növények a múlt héten a súlyos téli időjárás miatt károsodhattak, valamint orosz termőterületeken is gondokat okozott a hideg időjárás – tette hozzá.

Európában is vevői túlsúly alakult ki, Párizsban mindhárom fontos termék kurzusa emelkedett, de Londonban a takarmánybúza olcsóbb lett.

A malmi búza a francia fővárosban márciusra 1,25 eurót vesztett értékéből és 240,75 eurót adtak egy tonnáért. A forgalom meglehetősen szerény volt, csupán 12 138 üzletet kötöttek, ami elmaradt az átlagostól. Májusra 19 408 kontraktus jött létre, itt 25 eurócentes plusz után 229,5 euróba került egy tonna.

A kukorica 229,75 eurós tonnánkénti értéke 50 eurócentes kurzusemelkedést jelentett.

A repce látványos 11 eurós árnövekedése 472 euró/tonnás árszintet eredményezett.

Londonban a takarmánybúza 40 angol pennys mínusz után 205,6 angol fontba került tonnánként.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Alacsony forgalom mellett lett olcsóbb a búza

2025. november 9. 16:10

Vegyes irányban mozogtak a terményárak: míg Chicagóban a búza és a kukorica gyengült, Európában a kukorica drágult a héten.

Kína újra vásárol amerikai terményeket

2025. november 1. 11:10

Kína újra vásárol amerikai szóját, de a kukorica és búza kimaradt a megállapodásból – ez befolyásolja az árak alakulását.

Megint Trump-hatás a terménypiacokon

2025. október 27. 14:10

Trump újabb politikai húzása megmozgatta a terménypiacokat: az amerikai gabonák erősödtek, míg Európában vegyes volt a kép.

A kukorica és a szójabab ára is emelkedett az amerikai bizonytalanságok miatt

2025. október 19. 11:10

A lassú eladások és a hozamkérdések hajtották felfelé az amerikai gabonapiacot, miközben Európában a búza gyengült, a repce viszont drágult.

Legyen Ön is büszke RAPOOL-repcéjére!

2019. július 4. 07:29

Ha megosztja velünk RAPOOL-repcéje betakarításkor mért terméseredményeit, megajándékozzuk egy hordó sörrel!

Magas terméshozamokat produkált idén az angol mezőgazdaság

2019. december 7. 06:41

A terméshozamok egyértelműen mutatják, mennyivel jobb időjárási körülmények között dolgozhattak idén az angol mezőgazdaságban.

A magas repce terméshozam az őszi alaptrágyázással kezdődik

2021. augusztus 13. 13:56

A repce tápanyag-utánpótlást megelőző legfontosabb művelet a tervezés. A kijuttatandó tápanyagmennyiség meghatározásához a Borealis L.A.T digitális eszközei kiváló segítséget nyújtanak.

Csak a malmi búza drágult Európában

2020. május 26. 08:03

nkább pesszimista volt a hangulat a párizsi gabonatőzsdén. Egyetlen termék ára emelkedett, ez a malmi búza volt. Chicagóban nem nyitott ki a parkett az Emlékezet napja miatt.