Állattenyésztés

Feloldották a kéknyelv-betegség miatt elrendelt korlátozásokat

MTI

Az Európai Unió elismerte a kéknyelvbetegség-mentesítési program eredményességét Magyarországon. A nyilatkozattal egyidejűleg az ország teljes területén feloldották a betegség miatt elrendelt korlátozásokat – jelentette be pénteken az Agrárminisztérium (AM).

A minisztérium közleményében Erdős Norbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár a kedvező státusz fő pozitívumaként az élőállat-szállítások egyszerűsödését emelte ki.

Magyarországon 2015-ben terjedt el járványszerűen a szarvasmarhákat és juhokat megbetegítő kéknyelv-betegség. A kéknyelv jelenléte miatt az élőállat-szállítások éveken keresztül csak szigorú feltételekkel (vakcinázás, vérvizsgálat, szúnyogellenes kezelés) valósulhattak meg az Európai Unió többi tagállamába és számos harmadik országba is – idézte fel az AM közleménye.

Bár az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) által előírt mentességi feltételeket Magyarországnak már 2017-ben sikerült teljesítenie, az Európai Unió további, szigorúbb vizsgálatok elvégzését követelte meg a státusz elismeréséhez. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) e vizsgálatok eredményét tavaly év végén nyújtotta be az Európai Bizottságnak – tették hozzá.

A testület 2021. február 22-én elismerte Magyarország kéknyelvbetegség-mentességét. Az eredményt értékelve Erdős Norbert államtitkár kiemelte: a kedvező státusz nagy könnyebbséget jelent a hazai vállalkozások számára, hiszen annak birtokában a szállítást megelőző – a betegség kimutatására irányuló – vizsgálati és kezelési kötelezettség megszűnik.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Karácsonyi süti xilittel: tudta, hogy a kutyának halálos méreg?

2024. december 17. 09:40

Karácsonykor sok kutya kerül xilitmérgezéssel állatorvoshoz. Miért veszélyes, és mit tegyünk, ha az eb beleevett a nyírfacukros süteménybe?

Miért tart valaki manapság háztáji csirkét?

2024. december 15. 16:10

A baromfitartás sok generáció óta az életformánk része. Egy kutatásból kiderült, hogy manapság a csirkék élelmiszerforrások, de társállatok is.

Most esszük meg az éves halfogyasztás közel kétharmadát – így alakul idén az ár

2024. december 14. 10:10

Magyarországon az egy főre eső halfogyasztás évi 6,5 kilogramm, de ez még jócskán elmarad a 20 kilogrammos uniós átlagtól.

Megér egy tenyésztésre szánt borjú 130 ezer eurót?

2024. december 12. 13:10

Még a nyáron rekordáron kelt el egy borjú Németországban: valaki 130 ezer eurót adott a kis jószágért. Vajon visszajön az ára?

Kevesebbet szellentő tehenekkel lassítanák a klímaváltozást

2024. április 29. 14:10

A szarvasmarhák által termelt, éghajlatváltozást okozó metángáz mennyiségét öröklött tulajdonságok és a tartás, takarmányozás is csökkentheti.

A tehénlepény ritka állatok és a fajgazdagság megmaradását segíti

2024. szeptember 10. 09:40

Nem minden fekete-fehér: a szarvasmarhák hozzájárulnak az üvegházhatású gázok keletkezéséhez; ám a legeltetés számos faj táplálékát biztosítja.

A Talentis Agro Csoport számít a fiatal agrárszakemberekre

2019. május 10. 04:37

A Talentis Agro Vállalatcsoport minden meghatározó szántóföldi növénykultúra termesztésében jelen van, kiemelt célként tekintenek a precíziós gazdálkodás kínálta lehetőségekre.

Negatív tendenciák az EU marhahús-piacán

2020. november 10. 06:03

2020 első felében az EU marhahústermelése 2,4 százalékkal csökkent. A Covid-19 mellett az EU az egyes tagállamok aszályát is okolja a csökkenésért.