Terményárak

Vegyes hetet zártak az agrárpiacok

Agrofórum Online

Chicagóban a búza 0,8 százalékot, a kukorica pedig 1,5 százalékot vesztett értékéből egy hét alatt, míg a szójabab 1,8 százalékkal drágult, a repce kurzusa pedig 2,3 százalékkal emelkedett. Európában nagyobb változásokat hozott az elmúlt öt nap. Párizsban a malmi búza ára 5,5 százalékkal zuhant, miközben a repce kurzusa 5,5 százalékkal lőtt ki. A kukorica árjegyzése 0,6 százalékkal emelkedett. Londonban a takarmánybúza 0,8 százalékkal ért kevesebbet, mint egy héttel korábban.

A tengerentúlon a búza árszintjének csaknem egy százalékos lejtmenete 240,67 dolláros tonnánkénti árat eredményezett. A kukorica másfél százalékos értékvesztés után 215,39 dollárba került tonnánként. A szójabab csaknem két százalékos drágulás után tonnánként 526,59 dollárba került. Az amerikai szójabab egymás után negyedik hete drágul, ezúttal a száraz argentin időjárás járult hozzá a kurzus emelkedéséhez. Néhány kereskedő az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) havi termés-előrejelzésének keddi közzététele előtt is új pozíciókat vett fel. A Reuters elemzői felmérése szerint az USDA várhatóan tovább csökkenti a szójabab és a kukorica készleteire vonatkozó, 2020/21-es becsléseit. A repce 360,54 dollár/tonnás árszintje 2,3 százalékos heti pluszt jelentett.

A kevésbé figyelt agrártermékek közül a narancslé 4,5 százalékkal, a rizs 3,8 százalékkal, a zab 1,6 százalékkal, a szójaolaj pedig 1,1 százalékkal drágult. Ezekkel szemben a kávé és a cukor ára is 6,4-6,4 százalékkal zuhant, de a kakaó 5,6 százalékos értékcsökkenése is számottevő. A szójaliszt kurzusa 1 százalékkal mérséklődött egy hét alatt.

Európában sem volt határozott iránya a kereskedésnek. Párizsban a malmi búza 5,5 százalékos, azaz 13,5 eurós tonnánkénti árzuhanás után 231,5 euróba került. A repce kurzusa ugyanúgy 5,5 százalékkal mozdult el, csak az ellentétes irányba. A 27 eurós tonnánkénti rali 518,5 eurós árszintet eredményezett. A kukorica kisebb mértékben, de drágult. A 0,6 százalékos, azaz 1,25 eurós öt napi plusz 221,25 euró/tonnás árszinthez vezetett. Londonban a takarmánybúza 205,85 angol font tonnás árszintje öt nap alatt 1,55 angol fontos, azaz 0,8 százalékos mínuszt jelentett.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A kínálati aggodalmak miatt drágult a búza

2025. augusztus 30. 13:10

Inkább negatív hangulat jellemezte az elmúlt hetet a terménypiacokon Amerikában és Európában is.

Olcsóbb lett a búza a fekete-tengeri betakarítás előrehaladtával

2025. augusztus 24. 11:10

Enyhe ármozgásokat, ám egyértelmű drágulást hozott az elmúlt hét a terménypiacokon Amerikában és Európában is.

Látványosan megugrott a szójabab ára

2025. augusztus 18. 11:10

Továbbra sem javult érdemben a terménypiaci hangulat sem Amerikában sem Európában, néhány áremelkedést azért lehetett látni a múlt héten.

A várható hozamemelkedés miatt esett a szójabab ára

2025. augusztus 9. 11:10

Alapvetően nem javult a terménypiaci hangulat sem Amerikában sem Európában, igaz valamivel kisebbek a heti mínuszok, mint előző héten.

A repce alaptrágyázása a versenyképes hozam érdekében

2024. augusztus 8. 10:10

A repce számára augusztusban már időszerű az NPK-alapműtrágya kijuttatása. Aki komolyan gondolja a repcetermesztést, az nem hagyhatja el az alaptrágyázást.

Hat hónapos mélyponton a szójabab ára

2020. március 13. 07:33

A mezőgazdasági termékek árára jelenleg kevésbé figyelnek a világpiacon a nyersanyagok és árupiaci termékek kategóriájában, hiszen az olajpiaci zuhanás hosszú távú hatásai jóval jelentősebbek lehetnek.

Hat hetes csúcson is járt a szójabab árjegyzése

2020. március 4. 07:47

A szójabab ára a tonnánkénti 332,25 dolláros szintre került, de korábban ennél magasabb szinten is kötöttek üzletet.

Az árvakelések növényvédelmi jelentősége

2022. augusztus 24. 11:32

Mindenképpen célszerű megakadályozni, hogy az árvakelések - még ha ebben az évben a szokásosnál kisebb mértékben jelentek is meg - kórokozók és vírusvektor kártevők rezervoárjává alakuljanak.