Meg sem próbálom tagadni: a kródumpraj ismertetésével foglalkozó cikkem lelkes fogadtatása miatt döntöttem úgy, hogy itt az idő, teret kell szentelnünk annak az ételnek is, amely idehaza nem is egyszerűen csak egy étel, hiszen sokan a nemzeti öndefiníciónk egyik alappilléreként is tekintenek rá: a töltött káposztának.
Lelkesen vetettem bele magam a feladatba, de hamar kiderült, még ez a lelkesedés is semmiség ahhoz képest, ahogyan a receptek szolgáltatói reagáltak, mikor megkerestem őket. Hangsúlyozom, közülük senki sem hivatásszerűen szakács, „csupán” családjuk, barátaik és nem utolsó sorban saját örömükre készítik el tíz, vagy akár ötven éve ezt az ikonikus fogást. Bármely tájegységen élnek, mindegy, hogy hány évesen, de közös bennük az, hogy őszinte odaadással készítik el ezt az ételt. A sorozat első állomásán Beregbe és Szabolcsba látogattam, Tiszafüredről pedig egy levél érkezett, amely a disznótoros-töltött káposzta fúzióval ismertetett meg.
Mielőtt azonban belevágnánk a hazai gasztronómia útvesztőibe, jöjjön előbb egy kis múltidézés, kitekintés. A Magyar Néprajzi Lexikon definíciója szerint a töltött káposzta apróra vágott húsból, kásából készült, növénylevélbe burkoltan főtt étel. Mint az sokak által tudott, oszmán-török hatással terjedt el Európában, és lett közismert étel a Balkánon. Nálunk a XVIII. században már széles körben kedvelték, de a nyugat-dunántúli, felföldi parasztkonyhára csak a XIX. században vonult be. Ha azonban azt gondoljuk, hogy a káposztakultusz csak ezeken a területeken dívik, akkor hatalmasat tévedünk: a miénknek számos rokona akad szerte Európában, hogy csak párat nevesítsek: egyiket Svédországban kåldolmarnak, a másikat Lengyelországban golabkinak hívják. Természetesen ezek fűszerezése, hústartalma jelentősen eltér az általunk ismerttől, hiszen például a töltött káposzták nagy családjába tartozik az az olasz változat is, amely hús helyett babot, gerslit tartalmaz és kelkáposztába tekerve készül (Forrás: Ács Bori).
Mielőtt azonban – csupán attól a gondolattól, hogy nem hús, zsír vagy szalonna kerül a káposztalevelek közé – rosszul lenne valaki, gyorsan evezzünk biztonságosabb vizekre, és jöjjenek a hazai változatok, és higgyék el, lesznek itt is meglepetések!
A beregi…
Én magam lelkes rajongója vagyok a térségnek, így kellőképp elfogult is, így csak annyit tudok javasolni mindenkinek, hogy nemcsak a méltán híres töltött káposzta miatt, hanem sok minden más miatt is érdemes ezt az eldugott vidéket felkeresni. Remek program például biciklizni a falvakat védő gátakon, vagy felkapaszkodni a Kaszonyi-hegyre, amely hazánkba átnyúló, déli része egy egykori szigetvulkán-maradványnak, és megnézni az ott lévő bányatavat.
Azok számára, akik nem ismerősek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, fontos elmondani, hogy egy megyéről, de három lényegesen különböző tájegységről beszélünk. Számos szokás, viselet, étel egyezik, de van, ami merőben különböző. A töltött káposztára is vonatkozik mindez, amelynek készítése, természetesen nem kőbe vésett itt sem, mint ahogy más megyében sem, de az biztos, hogy paradicsom, torma vagy szőlőlevél majd minden háznál fellelhető…
Hajni: „Az az igazság, hogy ez volt az utolsó étel, amelyet megtanultam főzni, mivel nem mertem belekezdeni, attól féltem, hogy képtelen vagyok megcsinálni. Anyukámat korán elvesztettem, így nagymamámtól, anyósomtól, illetve az öregektől látottak-hallottak alapján állítottam össze azt a változatot, ami a családom számára a legmegfelelőbb lett.”
A rizses változat
Mikor azt igyekszem tisztázni Hajnival, hogy mi az első és legfontosabb lépés a káposzta elkészítésben, siet leszögezni, hogy az alap az, hogy szeretettel kezdjünk hozzá, mert az a véleménye, hogy „nem lehet ezt csak úgy odalökni, mert muszáj…”
Tehát, ha megfogadtuk az igencsak gyakorlott káposztakészítő hírében álló Hajni tanácsát, vegyük a káposztát, amely könnyű és vékony levelű, tegyük sós, enyhén zubogó vízbe és óvatosan, válasszuk le róla a leveleket. Amint ez megtörtént, várjunk, míg kihűl, mi pedig lássunk neki addig a töltelék elkészítésének:
„Meg kell mosni a kerekszemű rizst, amelyből 1 kg darált húshoz körülbelül 60-70 dkg-ot adok. Itt is, mint máshol, jellemzően lapockát használnak, én azonban a combot szeretem, így abból készítem, és hogy emiatt ne legyen száraz a töltelék, több zsírt használok. Ezután egy tálba egy evőkanál sót, kevés őrölt borsot, 5 dkg, ha lehet házi, jó minőségű pirospaprikát, egy kiskanál ételízesítőt, és ízlés szerinti mennyiségű fűszer- és paprikakrémet adok, illetve három-négy gerezd fokhagymát belepasszírozok, majd egy kiskanál csípős paprika következik. Közben 4-5 fej hagymát bő zsíron üvegesre párolok, meghintem pirospaprikával. Majd a darált húst, a fűszereket, a hagymát, a rizst, egyszóval mindent összedolgozok. A káposztalevelek közül a legfelsőt félreteszem, a többit akkora darabokra tépem, hogy kb. 6 cm nagyságú töltelékeket kapjak. Felénk az idősek ennél jóval kisebbeket is készítenek, nekem ez, a valamivel nagyobb változat vált be. A levelekből tölcsért készítek, úgy kerül bele a töltelék. Eközben a fazekat már előkészítem és kezdem belerétegezni a káposztát, amelyek esetleg nem lettek olyan szépek, azok mennek alulra. A sorok közé lehet karikára vágott paradicsomot, Tv-paprikát tenni, ízlés szerinti mennyiségben. Amikor elkészültünk, akkor ezt az egészet felengedjük paradicsomos vízzel és forrástól kezdve húsz percig főzzük. Aztán a tálalás előtt, fedő alatt pár percig hagyjuk még puhulni.”
Málés, kukoricakásás, tengeris: akárhogy is nevezem, addiktív…
„Ezt a változatot inkább tormalevélbe töltik mifelénk. Ezt nem sós, hanem ecetes vízben pároljuk meg, így készítjük elő. Tartósítani is így, ecetes vízben szoktuk, akár télen is tudjuk használni. A fűszerezése nem tér el a rizses változatétól, de az arányok, illetve a töltelék összetétele lényegesen más. A durvára darált kukorica mellé kevesebb hús kerül, de füstölt sonkát, szalonnát is teszünk a töltelékbe, mégpedig úgy, hogy igen apróra vágjuk. Az öregek, anyósom is, a mai napig nemcsak a füstölt húst és a szalonnát darabolják, hanem magát a lapockát is. Akárhogy is, a főzési ideje hosszabb, mint amikor a rizsest csináljuk, több idő kell a tengerinek.”
A szabolcsi…
Sárkányok és töltött káposzták földje: Nyírbátor
Némi túlzással élve, Nyírbátorban lépten-nyomon sárkányokba és töltött káposztába botlik a látogató. Az első magyarázatául szolgáljon az, hogy a település az 1200-as évek végétől a Báthory család tulajdonában volt, a későbbiekben birtokainak központjává is vált. A család eredetmondája a közeli ecsedi láphoz kapcsolódik, ahol az egyik ős, bizonyos Vid vitéz, megölte a mocsárban élő sárkányt, ennek bizonyítékául annak három fogát mutatta fel. Ezek (három vörös ék) megjelenik a család címerpajzsán is. A töltött káposzta magyarázata pedig roppant egyszerű: annyira népszerű étel a környéken, hogy mind az étlapokon, mind a családi konyhákban folyamatosan jelen van.
Dalma, anyai nagymamájától tanulta a káposztakészítés csínját-bínját, de mint mondja, nincs különbség a két nagymama receptúrája között, feléjük mindenki hasonlóan készíti el ezt az ételt: „Ismert a tengeris változat is, de a rizses az elterjedtebb a háztartásokban és az éttermekben egyaránt.” Dalmának a nagymamája azt tanította, hogy a piacon inkább az ó-káposztát válassza, az alkalmasabb erre a célra, hiszen kevésbé foszlik szét a héja. Arra azonban ügyelni kell, hogy kellőképpen vékonyak legyenek a levelek. A nagymama szerint az is lényeges, hogy kisméretűek legyenek a hagymák, így 1 kg húshoz három kicsi vöröshagymát javasol: „Más az ízük, mint a nagyobbaknak, ezért használjuk ezeket. Az alaphoz felvágjuk a hagymát, de olyan picire, hogy ne is lehessen látni, hogy ez az. Aztán megdinszteljük olajban vagy zsírban, vagy ezek keverékében az apró darabkákat. Ezután egy darab Tv-parikát vágunk ugyancsak apróra, ezt az íze miatt kiegészíthetjük a pirospaprika egy csíkjával. Ezt összedinszteljük a hagymával, majd ebbe kerül a bors és az őrölt pirospaprika.”
Dalma azt meséli, hogy mostanában egyre többen ajvárt használnak pirospaprika helyett, de ők továbbra is a hagyományos ízek táborát erősítik. Mindezeket követi a só, kevés ételízesítő, illetve a fokhagyma. Ha ezzel így elkészültünk, mindezt összekeverjük 1 kg darált lapockával, majd 40 dkg gömbölyűszemű rizzsel. Mint azt Dalma mondja, nagymamája felidézte neki, hogy régen (is) csináltak baromfihúsból töltött káposztát. Ennek akkor anyagi okai voltak, hiszen lábasjószág akadt ott is, ahol disznó nem. A tengeris változat elterjedtebb volt, mint manapság, ennek az oka szintén a gazdaságosság volt: a legtöbben kukoricát termeltek, amelynek minden elemét igyekeztek a lehető legtöbbféleképpen felhasználni. De térjünk vissza a töltelékhez, amelyet összeállítottunk!
„Minimum egy órát érleljük, de van, amikor egy éjszakán keresztül is állni hagyjuk. Ezt követően megtöltjük vele a forrásban lévő vízben megpuhított, majd fejtől elválasztott káposztaleveleket.” Dalma meséli, hogy míg manapság a nagyujjnyi méretű töltelék az általános, korábban a nagyobb, a fél ököl nagyságú volt az. „Mielőtt felrakom főni a káposztát zsírral vagy olajjal kikenem a lábast, illetve az aljára húsos szalonnát teszek, de van olyan, aki torzsát is rak alá. Akkor, amikor körkörösen beraktam a fazékba a káposztát, felengedem vízzel, a paradicsomszósz a tetejére kerül, ebben megint csak van bors és egy kevés ételízesítő is. A főzési idő egy óránál valamivel több, de ez függ sok mindentől, például, hogy gázon vagy indukciós lapon főzzük. Ami viszont legalább annyira lényeges, mint a főzési idő, az pedig nem más, mint a dunszt. Főzést követően a lábas mintegy másfél órát dunyhával körbe tekerve tartom. Miután szedtünk belőle, visszatesszük, hogy abban hűljön ki.”
A kolbászhúsos…
A disznótorral összekötött töltött káposzta Tiszafüredről
Amíg mások számára a korábbi receptek tartalmaztak újdonságokat, számomra egy Tiszafüredről érkezett levél nyitott teljességgel új dimenziókat a káposztakészítés terén: „Ahogy Füredre kerültünk, egy disznóvágásra voltunk hivatalosak. Itt, a háziasszonynak segítve láttam először, hogy ő hogyan készíti a toros töltött káposztát kolbászhússal. Később, ahogy én is többször elkészítettem, úgy alakult maga a recept is tovább, miközben egyre dúsabbá és ízletesebbe vált a töltött káposzta, mindenki megelégedésére. Én 5-6 kg kolbászhúsból egy 16-20 l-es fazékban egyszerre készítem el, és másnap, kisebb edénybe kivéve és sütőben felmelegítve, tejföllel tálalom, úgy az igazi. A többit kisebb adagokban fagyasztóba rakom.”
Hozzávalók a töltelékhez: kolbászhús (1 kg darált hús, 4-5 gerezd zúzott fokhagyma, 2-2,2 dkg só, 2,5 dkg pirospaprika, ebből 5 g lehet csípős, egy csapott kiskanál bors, 2-3 g egész fűszerköménymag, két csipetnyi porcukor- hogy jobban oldódjanak a fűszerek -, kiskanál libazsír) 0,25 kg rizs, illetve só, amennyi a rizshez kell.
Káposzta: savanyú káposzta (szálas káposzta – laska kb. 2 kg és savanyított káposztafejek – haraszt 1-2 fej nagyságtól és levél vastagságtól függően), 6-8 babérlevél, 1 evőkanál pirospaprika, 3-4 gerezd fokhagyma, 2-3 db vöröshagyma, közepesre vágva és libazsíron megdinsztelve, 10-15 szem egész fekete bors, egy ágacska csombor (épphogy legyen íze), 2-3 l abalé, csontos hús (pl. karajcsont, 4-5 szelet kicsontozott hús csontja), só a káposztához.
Az elkészítés: „A kolbászhúst a rizzsel és sóval alaposan összekeverjük, majd az előkészített káposztalevelekbe csavarjuk. Én kisebb, legfeljebb fél tenyérnyi hosszú és 3-4 cm átmérőjű hengert csinálok. Az apró káposztát a dinsztelt vöröshagymával, paprikával összekeverem és kétfelé osztom el, a fazék aljába teszem az egyik felét, majd a babérlevél, fekete bors és só felével megszórom. A csontos húst is ide teszem, egyenletesen elosztva az edényben. Minderre kerülnek – nem szorosan rakva – akár több sorban is, ha nagyobb a mennyiség, a töltött káposzták. Legfelülre pedig felhasználom a megmaradt aprókáposztát és a csombort. Ha elkészültem ezzel is, felöntöm abalével és vízzel úgy, hogy bőven ellepje, hiszen a rizs dagadni fog. A főzés alatt csak rázom az edényt, hogy ne tapadjon le és pótlom a vizet, ha szükséges. Körülbelül másfél-két óra alatt lesz kész.”
A következő részben további tájegységek töltött káposztáival ismerkedhetünk meg.
